Ezért nyomorogtok, magyarok!

Nem túl jó a helyzet – derül ki a fejlett országok gazdasági kutatószervezetének, az OECD-nek a magyar gazdaságról szóló legújabb felméréséből. Az OECD véleménye azért is fontos lehet, mert az utóbbi években ez volt a kormány kedvenc nemzetközi szervezete, akik úgymond korrektül kezelnek minket, ellentétben mondjuk az Európai Bizottsággal vagy az IMF-fel.

Például nálunk élnek a legtöbben súlyos anyagi nélkülözésben az összes európai OECD-tagország között. Ezt úgy számolják, hogy ki az, aki az itt szereplő kilenc alapvető dologból (rezsifizetés, fűtés, váratlan kiadások, rendszeres húsevés, utazás, autó, telefon, tévé, hűtőszekrény) legalább négyet nem tud megengedni magának.

Ráadásul a visegrádiak közül egyedül nálunk lett mélyebb a szegénység. Hat év alatt a negyedével nőtt a nyomorgók aránya Magyarországon, miközben például Lengyelországban a felére apadt, de Csehországban és Szlovákiában is jelentősen visszaesett (az oszlop a tavalyi, a pötty a 2006-os állapotot jelöli):

Ahhoz, hogy ezt az állapotot magunk mögött hagyjuk két út van. Vagy az kellene, hogy jobban osszuk el a javakat, vagy az, hogy hosszú távon és tarthatóan beinduljon a növekedés. Utóbbi szempontjából keserédes az OECD üzenete: szerintük lesz növekedés Magyarországon a következő években, de ennek a mértéke nagyon-nagyon alacsony lehet csak.

Ez a nem túl bonyolult állítás okozott is némi zavarodottságot a magyar sajtóban. Voltak, akik azt emelték ki, hogy nahát, újra növekedünk – ezt a tanulmány bemutatóján jelenlévő NGM-államtitkár, Cséfalvay Zoltán is hangsúlyozni próbálta, kevés sikerrel, hiszen mégiscsak egy olyan tanulmány ismertetésén kellett beszélnie, ahol hosszasan és alaposan kritizálták a kormány lépéseit. Mások pedig a felvázolt, kiábrándítóan lassú növekedési ütemre koncentráltak. Persze mindkét állítás igaz, de azért érdemes megnézni, miért látnak minket ilyen lehangolóan.

A GDP-növekedésnél önmagában talán fontosabb is az a trend, ami meghatározza a gazdaság hosszú távú lehetőségeit. Ilyen trendet lehet kiolvasni a gazdaság úgynevezett potenciális növekedési üteméből, ami három alapvető tényezőből áll: a munkaerő, a tőkeberuházások, valamint ezek hatékonyságának – közgazdászul: a termelékenységnek – a változásából. Ez így néz ki Magyarországon, a másik három visegrádi ország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország átlaga mellett:

Nézzük meg a fenti két grafikont közelebbről!

A fenti, Magyarországot jelképező, elég gyengén teljesítő piros vonal kibontva a következőképpen jelenik meg. Több dolgot rögtön le lehet olvasni róla:

• A teljes termelékenység növekedése tíz éven keresztül (2001 és 2011 között) folyamatosan romlott, sőt, 2008 és 2013 között csökkent. Hogy miért fontos a termelékenység? Azért, mert például megmutathatja, hogy egy magyar munkás, és a rendelkezésére álló technológia mondjuk egy napi munkával milyen többletértéket tud teremteni. Amikor azt mondjuk, hogy egy német munkás termelékenysége magasabb, akkor az azt jelenti, hogy ugyanannyi pénzből, ugyanannyi idő alatt értékesebb terméket hoz létre. 
• A tőkeberuházások bővülése a felére esett vissza 2008-tól kezdve. Ez a közgazdászok szerint a kormány lépéseivel kapcsolatos kiszámíthatatlanság, és a sok különböző szektort sújtó intézkedés – köztük a mindenkit érintő bankadó – miatt történt. 
• A munkaerő minden évben szűkült 2009-ig, amikor is egy sor adminisztratív kormányzati intézkedés hatására sokan visszatértek a munkaerőpiacra. 
• Mindezek eredményeként a magyar gazdaság trendszerű növekedése 2012-ben gyakorlatilag nulla volt, és azóta sem lett sokkal több. Egyszóval nincs bennünk túl sok potenciál.

Ezzel szemben a többi visegrádi ország átlagában sokkal egészségesebb kép tárul elénk. Az utóbbi években sokkal több volt a tőkeberuházás, a munkaerő változásában nem volt sok különbség, a termelékenység növekedése viszont köröket vert a magyarra. Ezért mutat sokkal gyorsabb növekedést a fekete vonal.

Mi lehet tenni?

Strukturális reformok! – válaszol ösztönösen a főáramú közgazdász erre a kérdésre. Az OECD szakértői a jelentésben ki is fejtenek néhány javaslatot, amik a rejtélyes szerkezeti reformok körébe tartoznak. Néhány ilyen ötlet:

• Nem ártana előmozdítani a lakásbérlést, és ösztönzőkkel visszaszorítani a lakástulajdonlást. Ehhez elég lenne például kevésbé támogatni a lakásvásárlást, és jobban a lakásbérlést. A logika ebben az, hogy sok magyart eladhatatlan lakása tart helyben a magas munkanélküliségű megyékben ahelyett, hogy a munka után mennének.
• A közmunkaprogramban hangsúlyosabbá kellene tenni az átképzést, hogy ne csak papíron javítsák a közmunkások a statisztikát, hanem nagyobb eséllyel találjanak munkát később a piacon.
• Nem jó ötlet hatósági árakat szabni az energiaszektorban, ehelyett inkább az energiahatékonyságot kellene ösztönözni. Magyarországon most túlságosan energiaintenzív a gazdaság, főleg ahhoz képest, masszívan energiaimportőrök vagyunk.
• Könnyíteni kellene a versenyt a szolgáltató szektorban is, különösen a telekommunikációban, itt ugyanis ma Magyarországon nagyon nagyok a belépési korlátok az új szereplők előtt. Az eredménye ennek az, hogy az egész OECD-ben nálunk az egyik leggyengébb a szélessávú internet-elérés.
• Mielőtt a kormány egész szektorok működését szervezné át rohamtempóban érdemes lenne nem csak az érdekeltekkel, hanem például a versenyhivatallal is egyeztetni. Így nagyobb esélye lenne annak, hogy nem csak értelmetlen szabályokat hoz létre a parlamenti törvénygyár.

Kiknek fáj mindez igazán? 

A lassú magyar növekedési ütem leginkább azoknak rossz, akik egyébként is ki vannak szolgáltatva. A legfeljebb középfokú végzettséggel rendelkezőknek csak a 40 százalékának van munkája. Ebben része van a kormány adópolitikájának is.

Nem csak azzal, hogy a túlméretezett bankadóval visszafogja a hitelezést, ami miatt a cégek nehezebben jutnak forráshoz, és így kevesebb embert tudnak felvenni (bár az OECD erre is sokadszorra felhívja a figyelmet). Ennél is nagyobb gond, hogy az alacsony jövedelműek keresetét terhelő adók mértéke az egyik legnagyobb az egész országcsoportban, és még nőtt is az utóbbi években.

A magyar minimálbér viszont túl magas az OECD szerint, annyira, hogy szerintük már a foglalkoztatottság növekedését is csúnyán korlátozza, éppen a kevésbé képzetteknél.

A következő ábrával indokolják ezt. Az tényleg kirajzolódik, hogy 2000 óta változatlan árakon számolva a duplájára nőtt a minimálbér, miközben sem a munka termelékenysége, sem a bérek nem nőttek ilyen mértékben. Persze önmagában az is ijesztő, hogy a magyar bérek 2008 óta folyamatosan esnek.

A magyar kormányt nem lehet azzal vádolni az OECD szakértői szerint, hogy túlságosan üzletbarát lenne. Nem csak a különleges szektoradók, vagy a hatósági áras energiaszektor miatt. Ennél is nagyobb baj, hogy a játékszabályok folyamatosan változnak, nagy a bizonytalanság, rengeteg a fölösleges papírmunka, ami megkeseríti minden magyar vállalkozó és külföldi befektető életét.

Az adminisztratív terhek minden igyekezet ellenére csak nőttek: a kormány ugyan több tervben is egyszerűsíteni akart, de az új szabályokat az üzleti szereplők megint csak tehernek élték meg.

Talán jobb ötlet lenne picit több ideig érlelni, egyeztetni és jobban kidolgozni egy javaslatot

– fogalmaz meg egy óvatos javaslatot az OECD. Csak három olyan ország van a szervezet tagjai között, ahol a papírmunka nagyobb nehézséget jelente a cégeknek, mint nálunk.

Magyarországon 50 százalékkal több időt tölt egy átlagos kisvállalkozás adóval kapcsolatos ügyintézéssel, mint az OECD átlagában. Ezzel legalább a régióból nem lógunk ki, de látszik, hogy lenne tere javulásnak.

A szürkegazdaságban is elég rosszul állunk az OECD-ben. A kis cégek gyakran menekülnek a szabályozói terhek elől a homályba, a közgazdászok szerint azonban ezzel megpecsételik a sorsukat: a hivatalok elől titkolózó szürke cégek a legritkább esetben képesek csak érdemi növekedésre. Ez vissza is igazolják az adatok, a magyar kisvállalkozások kirívóan gyengék kutatás-fejlesztésben, és általában is nagyon lassan bővülnek csak. Az áfacsalások kiterjedtsége is jelzi, hogy komoly problémák vannak a szabálykövetéssel a magyar üzleti életben.

Pénzt kéne tolni néhány helyre

Sokat javíthatnánk az ország növekedési esélyein, ha több pénzt fordítanánk az alap-, szak- és felnőttképzési programokra (igaz, az eredményt ez sem garantálja). Az ilyen képzések sokat segíthetnek abban, hogy a kevésbé képzettek könnyebben munkát találjanak később.

Most mindenesetre a gazdaság súlyához képest nem túl sok pénzt költünk ilyen képzésekre: nem csak az oktatásra fordított pénz összege, hanem a GDP-hez viszonyított aránya is nagyon alacsony.

Ami van, az is nagyon egyenlőtlen. Magyarországon egy diák esélyeit 25 százalékban társadalmi háttere – gyakorlatilag a szülei jövedelme – határozza meg. Tehát a számok azt mutatják, hogy nálunk sokkal kevésbé mozdítja elő az oktatási rendszer a társadalmi mobililtást, mint kellene.

Persze nem csak a növekedéssel meg a pénzzel van baj. Az OECD kutatói évente összeállítják a Jobb Élet Mutatóját (Better Life Index), amiben 11 dimenzióban próbálják számszerűsíteni a tagországok életminőségét.

A következő grafikon a magyar számokat és az OECD átlagot mutatja ebben az összehasonlításban. A biztonsággal, sőt még a forráshiányos oktatással sincs akkora gond a mutatók alapján, és meg tudjuk tartani a harmóniát a magánéletünk és a munka között, ha hihetünk az adatoknak. Gyengék viszont a bérek, a lakhatási helyzet és az egészségügy.

Ami viszont igazán visszahúzza az országot ebben az összevetésben, az a legendás magyar pesszimizmus – a magyar válaszadók értékelték saját jólétüket messze a legrosszabbnak az összes fejlett ország között. A szubjektív jólétünket az OECD nullára számszerűsíti.