Bárcsak mind Mészárosok lennénk mi, magyarok!

2014.06.19. 16:08

Sok az irigye Mészáros Lőrincnek, aki 2011 óta tölti be Orbán Viktor szülőfalujának, Felcsútnak a polgármesteri tisztét. Pedig sokkal helyesebb lenne, ha inkább mind példát vennénk róla: az ország sokkal előrébb tartana. Ha eltanulnánk Mészáros sikerreceptjét, most nem az évtizedes stagnálástól kellene tartanunk. 

Aki a sikert elutasítja, a kudarcnak ágyaz meg.

A Mészáros és Mészáros Kft. 2011-ben 157 százalékkal, majd 2012-ben és 2013-ban is egyaránt 110 százalékkal bővítette árbevételét az előző évihez képest. Ez azt jelenti, hogy a cég 2010 és 2013 között a 11-szeresére növelte éves bevételét: 850 millióról 9,7 milliárdra.

Mészáros Lőrinc osztalékbevételei viszont ennél is gyorsabban nőttek, mint az a most közzétett vagyonbevallásaiból kiderül: 2011 és 2014 között a 94-szeresére (10 millió forintról 943 millióra). 2012-ben és 2013-ban még egyaránt 500 százalék körüli ütemben nőtt a felcsúti polgármester osztalékjövedelme, ez 2014-re egy kissé lelassult, akkor már csak 170 százalékkal gyarapodott.

Képzeljük el, hogy az egész ország ilyen jól teljesített volna ugyanebben az időben!

Ehhez lemodelleztük Mészáros vagyoni gyorsulását a fenti két számsor alapján, és a magyar gazdaság 2011 és 2014 közötti növekedési ütemére vonatkoztattuk. Ebben az alternatív univerzumban egész Magyarország olyan ütemben gazdagodott volna, mint Mészáros Lőrinc.

A növekedés így néz ki Mészáros cége árbevéte és az ő személyes osztalékbevétele hároméves bővülésének átlaga alapján:

A Mészáros-bővülési modell növekedési üteme (év/év, százalék)
2011 2012 2013
328,8 százalék 296,5 százalék 140,2 százalék

A fenti mészárosodás azt jelenti, hogy három év alatt a 40-szeresére nő a jövedelem. Ez alapján így változott volna Magyarország egy főre jutó GDP-je:

 

Látható, ahogy játszi könnyedséggel lehagyjuk az eddigi leggazdagabbakat: Svájc, Szingapúr és Norvégia csak irigykedik. Olyan gazdagságot érnének el a magyarok, hogy az az egész világban párját ritkítaná.

Nemzeti össztermékünk növekedése alapján pedig betörnénk a világ leghatalmasabb országai közé:

 

Még 1-2 évnyi Mészáros-gyorsaságú gazdagodás után lehagynánk még az Egyesült Államokat is. Teljesülne a magyarok régi vágya: igazi szuperhatalommá válnánk – és még csak évtizedekig se kellene dolgozni érte.