Ilyen volt az igazi nagypolgári lakás
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Hogyan élt egy valóban jómódú, polgári család száztíz évvel ezelőtt? Ennél szebben talán még sohasem láthattuk. Egy lomtalanításon bukkant rá valaki azokra a múlt század eleji negatívokra, amelyeket egy menő biztosítótársaság titkára, Schmidt Albin készített annak idején, merő kedvtelésből. A közel kétszáz fotó hamarosan a Fortepanon is látható lesz, mi most azokból válogattunk, amelyeket saját, Nádor utcai otthonáról készített. Ritka, hogy egy századfordulós, pontosan meghatározható lakásról ennyi és ilyen jó fénykép maradt fenn. Lássuk hát, milyen volt az igazi luxus a XX. század elején!
Schmidt Albinnak majdnem annyira klassz neve van, mint Hültl Hümérnek, a szike Paganinijének, aki feltalálta a gyomor-bél varrógépet. A közös bennük – pompás nevükön kívül – mindössze annyi, hogy mindketten nagypolgári életet élhettek a századfordulós Pesten. Ennek a sorozatnak a főszereplője Schmidt Albin lesz, a Trieszti Biztosító Társaság titkára, aki nem talált fel semmit. Viszont készített egy csomó remek fotót, amelyekből kirajzolódik, milyen is volt egy század eleji nagypolgári lakás. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
A Nádor utcai Tigris Szálló (ahogy akkoriban hívták: vendégpalota) igen népszerű volt a XIX. században. Annak idején Petőfi Sándor is megszállt benne. Az épületet 1900-ban megvette a Trieszti Biztosító Társaság, és a következő két évben kicsit korszerűsítette. Beüvegezték a folyosót, erkélyek kerültek a homlokzatokra, és liftet építettek a lépcsőházba. Az egykori hotelt bérházzá alakították, melynek legelőkelőbb lakásaiba a cégvezetés költözhetett. A tigriscégér azért megmaradt, ma is látható a homlokzaton. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
A tágas otthonokat a legkorszerűbb felszerelésekkel látták el: az ajtó mellett ott látható például a telefonzsinór. Érdemes megfigyelni, mennyire keveset változott a növénydivat: a legyezőpálma vagy a becsomagolt jácint akár egy mai lakásban is lehetne. Igaz, egy évszázaddal ezelőtt talán még ez is a luxus része volt. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
A képsorozat egyik igen értékes darabján egy gyönyörű fürdő látható. A századfordulón már nemcsak a leggazdagabbak kiváltsága volt a vécé és a fürdőszoba, hanem a középosztálynak épülő új lakásokhoz is hozzátartozott – igaz, túl sok még nem volt belőlük. A konyha viszont akkoriban még kiszolgálóhelyiség volt, ahol szinte csak cselédek tartózkodtak. Ezekről jóval ritkábban maradtak fenn fotók. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
Ma szinte minden belső kerületi, két és fél szobás lakást „nagypolgáriként” próbálnak meg eladni, ám a valódi nagypolgári otthonok ezeknél jóval nagyobbak voltak. Ebben a házban például öt-hat szobás lakásokat alakítottak ki, de előfordultak a korabeli Budapesten hat-nyolc szobás luxusingatlanok is. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
Ahogy a mai lakások, úgy a száz évvel ezelőttiek sem voltak vegytisztán, egyetlen stílus szerint berendezve. A csodaszép szecessziós spanyolfal mellett többnyire historizáló bútorokat látunk a lakásban. Érdekes, hogy itt a szalonban a szecesszió két legdivatosabb virága is megjelenik: a napraforgó a párnán és a nőszirom a vázában. Utóbbival alighanem húsvétra díszítették fel az otthont. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
A likőrt felszolgáló cselédlány mögött a nagypolgári étkezők elmaradhatatlan darabja sejlik fel: a tálalókredenc. Gyönyörűen faragott, német stílusú darab. Szinte biztos, hogy ennek is márványlapja van, benne pedig a porcelánok, a damasztabroszt, na meg az eszcájg, vagyis az evőeszközök, alighanem ezüstből. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
A nagy és nehéz sötétítőfüggönyöknek nem csak a fényt kellett kizárniuk. Akkoriban még nem záródtak túl tökéletesen az ablakok, így azok a hang- és hőszigetelésben is fontos szerepet játszottak. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
A család a spanyolfal és a gyönyörű szecessziós ajtó előtt. A korra jellemző volt, hogy a falakat selyemtapétákkal díszítették. Érdemes figyelni a képeken, hogy minden helyiségben más és más a minta. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
A legegységesebb berendezése a hálószobának van. Az ágyak, az éjjeliszekrények, a komód és a tükrök, de még a pipereasztal tükrében visszaverődő, kétajtós nagy öltözőszekrény is egyetlen garnitúra része. Bár a házban volt fürdőszoba, a reggeli tisztálkodáshoz oda van készítve a két porcelán mosdótál és a vizeskancsók. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
Akkoriban szinte minden épület gangosnak épült a pesti belvárosban. Az ok egyszerű: olyan nagyok voltak a telkek, hogy csak így lehetett kihasználni a belső részüket, világítóudvar nélkül nem kaptak volna fényt a hátsó lakások. A legértékesebbek az utcára néző, első emeletiek voltak. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
Pihenő a Vigadó előtt. A kép bal oldalán még csak üres telek van a későbbi Mahart-székház helyén, melyet 1910 és 1913 között építettek fel. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
Villamosok suhannak a mai Belgrád rakparton, a távolban az Erzsébet híd és az ortodox templom tornya a Petőfi téren. Az Irányi utca sarkán még csak egy tűzfal van az 1911-ben emelt ház helyén, de az 1903-ban épített bérház már áll. (Fotó:
Schmidt Albin / Fortepan)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon