Műterem-látogatás Leicával. Az ötvenes évek művészvilága kortársszemmel

További Fortepan cikkek

Szenczi Mária (1931–1999) egész életét meghatározta a kortárs művészeti galériához hasonlatos lakásban eltöltött gyerekkor. Öccsével többek között Kádár Béla, Istókovits Kálmán, Rudnay Gyula, Fényes Adolf képei és rengeteg kisplasztika között nőtt fel. A műterem-látogatás is a rendszeres családi programok közé tartozott. Mindez apjának köszönhető. Szenczi Sándor egyszerre volt bohém művészetpártoló, kiállítás-rendező főkönyvelő és a Szociáldemokrata Párt gazdasági szakembere. A két világháború között egy ideig ő vezette a körúti Erzsébet büfét, ahol a kezdő és pénztelen művészek műveikkel is állhatták a számlát. Egyikük, Ruzicskay György hálából megmentette az életüket, a második világháború alatt a zsidó származású Szenczi Sándort a műterme feletti padláson bújtatta, Máriának pedig hamis papírokat szerzett.

A háború utáni újjáépítés eufóriája nem sokáig tartott. 1948, vagyis a fordulat éve után végképp sűrű lett a levegő a szociáldemokraták körül. Politikai okból a művészettörténésznek készülő Szenczi Máriát már nem vették fel az egyetemre. Az új szelek a fotószakiskolába repítették, majd termelési riportokat és portrékat készített a Magyar Fotónak (az MTI Fotó jogelődjének) és a Fővárosi Fotó Vállalatnak.

Közben apját 1950-ben, a Száva István-féle koncepciós per harmadrendű vádlottjaként államellenes szervezkedés vádjával elítélték. Három évre nyomtalanul eltűnt Rákosi börtönében, végül 1955-ben kiszabadult. Szenczi Máriát a megbélyegzés és a bizonytalanság, vagyis az ötvenes évek kényszerei sodorták: művészettörténész helyett fotós lett, börtönben ülő apja helyett egy idősebb és akkoriban jó nevű, mára teljesen elfeledett fotós mellett keresett biztonságot. Az erdélyi születésű Roth vagy Ráth László (1907–1979) „a két világháború közötti erdélyi magyar szociális fényképezés egyik legfontosabb és korán elfeledett művelője” volt. Elfeledettségéhez nagyban hozzájárulhatott, hogy hagyatékát halála után állítólag ruháskosárban hordták a kukába.

A házasság csak néhány évig tartott, Szenczi Mária később nem sokat mesélt róla. Az ötvenes évek vége számára is konszolidációt jelentett. Apját rehabilitálták, ő pedig 1958-ban a Szépművészeti Múzeumba került, ahol műtárgyfotósként dolgozott 1995-ös nyugdíjazásáig – így végül közelebb került gyerekkori álmához is. 1961-ben feleségül ment Aradi Frigyes gazdasági bíróhoz, akitől egy fia született.

A Fortepanon kívül képei megtalálhatók a múzeum anyagát bemutató kötetekben és katalógusokban, Hungaroton-lemezborítókon és plakáton. Most Szenczi Mária 1955-ben és 1956-ban készített, intim hangulatú, tudomásunk szerint mindeddig publikálatlan művészportréiból válogattunk.

Egy letűnőben lévő korszak utolsó pillanatai: festők és szobrászok percekkel a forradalom előtt.

Lóden és Leica, Szenczi Mária 1955-ben

Ezekben az években több fotókiállításon vett részt: nemzetközin és országoson, külföldin és magyaron. De a képek adományozója, vagyis Szenczi Mária fia szerint biztos, hogy nem a most következő művészportrékkal. Ezek valószínűleg kedvtelésből, gyakorlásként születtek egy olyan közegben, amelyben a fotós gyerekkora óta otthonosan mozgott.