Ezért titkolózik a kormány Paks-ügyben

„Для служебного пользования” , vagy magyar nyelven: „Bizalmas”. Így jelölnek ezentúl minden olyan dokumentumot és információt Paks-ügyben, amit nem a nyilvánosságnak szánnak, és csak egy szűk kör ismerhet majd.

Ebből lesz bőven: a héten a parlamentben elfogadott orosz–magyar egyezmény ugyanis inkább csak általánosságokat tartalmaz, minden részletről további, titkos szerződést köt majd a magyar kormány az oroszokkal.

Tehát amikor a képviselők a múlt héten úgy döntöttek, hogy felmelegítik a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti 1966-os, atomerőmű-építésről szóló megállapodást, és megszavazzák az eléjük tett egyezményt a paksi bővítésről,

azt inkább tették vezényszóra, mint józan megfontolásból.

Az egész ország sorsát meghatározó kérdésben döntő képviselőknek ugyanis semmilyen részletes információ nem állt rendelkezésükre arról, pontosan mire adnak felhatalmazást. Feltehetőleg nem csak azzal nem lehettek tisztában, megéri-e az új blokkokat megépíteni, milyen áramárat hoz majd Paks bővítése, vagy hogy kinek tudjuk eladni az itt megtermelt áramot.

Hanem azzal sem, hogy pontosan milyen feltételeket szab nekünk az orosz fél, mik az elvárásai a gigantikus hitelért cserébe. A megszavazott egyezmény ugyanis minden fontosabb kérdést megkerül, azokról további szerződésekben állapodnak majd meg.

Erről eddig nem volt szó

Néhány érdekes, egyelőre keveset boncolgatott új részlet mindenesetre már a megszavazott egyezményből is kiolvasható.

• Nemcsak az 5-ös és 6-os blokk építését bízzuk rájuk, hanem „esetleg szükségessé váló” további blokkokét is.
• Bár a nukleáris hulladékot valóban elszállítják, mindössze húsz évig tárolják Oroszországban, aztán visszaszállítják Magyarországra.
• Nem igaz, hogy egyáltalán nem akarnak majd az oroszok beleszólni az árképzésbe. Egy Roszatom delegálta szervezet fogja megmondani, hogy az áramár számukra elfogadható-e.

És nemcsak a jövőben kötendő szerződések nagy része lesz rejtve a nyilvánosság elől, hanem a kormány tíz évre titkosította az előkészítő dokumentumokat is. Azokat a tanulmányokat, amelyekből kiderülhetne, miért tartják szükségesnek a paksi bővítést, miért a Roszatom és az orosz finanszírozó a legjobb választás.

Minél kevesebb, annál jobb

Miért kellett így, tendert és nyilvánosságot megkerülve, gyorsítva dönteni Paksról? Miért nem lehet az ilyen fontos kérdésekről a társadalom bevonásával, akár népszavazással dönteni? Most sokan ezekre a kérdésekre követelnek választ a kormánytól. Van, aki a parlamentben szirénázva, mások tüntetve, táblákat rázva, szóritmusolva, megint mások perelve, és vannak tiltakozók, akik Ádertől kérik, hogy ne írja alá a törvényt.

Maga a válasz feltehetőleg nem túl bonyolult: a kormányban úgy érezhetik, politikailag bármennyit is vesztenek a titkolózással, még többet vesztenének a nyilvánossággal. Mert még ha bizonyos adottságok és feltételezések mentén létezhetnek is racionális érvek az orosz bővítés mellett, kellemetlen nyilvánosan bevallani ezeket az adottságokat és feltételezéseket. Vagy ahogyan a kérdésről Wittner Mária, fideszes képviselő fogalmazott,

„Paks nem az emberekre tartozik, hanem a szakemberekre.”

De mik is lehetnek azok a kényes pontok, kellemetlen igazságok, titkolni való sejtések, amelyeket a kormány jobbnak lát nem tárni a nyilvánosság elé? Hetet ezek közül összeszedtünk.

1. Nem kellettünk másnak

Miért nincs tender? Miért az oroszok? A helyzet fájdalmasan egyszerű. Részben a kiszámíthatatlan magyar gazdaságpolitika miatt olyan magas az országkockázati felár, hogy piaci alapon nem volt esélyünk befektetőt szerezni. Kalkulációk szerint csak az országkockázat a britnél 110 milliárddal, a csehnél 81 milliárd forinttal, de még a bolgárnál is 34 milliárd forinttal tette volna drágábbá a finanszírozást évente.

A befektetőkért való versenyben szinte biztosan alulmaradtunk volna a piacon, a kormány pedig nem várt ölbe tett kézzel a kudarcra. Ugyan nem valószínű, hogy hiányzott nekik egy ilyen bizonytalan megítélésű ügy a választások előtt, de nem akarták hagyni elúszni a lehetőséget. Nem könnyű most ezt kommunikálni, de a helyzet az, hogy piaci befektető erre így nem adott volna nekünk ennyi pénzt kölcsön.

2. Soha nem térül meg

Annak az esélye, hogy a beruházás megtérül, rendkívül alacsony. Egyes számítások szerint még ha a mostani ár másfélszereséért is lehetne eladni az áramot az új blokkokból, akkor is nagyjából 100 milliárd forint a bukó az üzleten. Persze a veszteség mérete több tényezőn múlik, így nehéz jósolni, a Népszabadság például már egyenesen 1000 milliárdról írt.

Valószínűleg a kormány sem számol nyereséggel. És bár mindez nem jelenti azt, hogy ne szólhatnának az új blokkok mellett ellátásbiztonsági, akár környezetvédelmi érvek, elég nehéz ezekkel előjönni, ha egyébként feketén-fehéren szerepel az előkészítő tanulmányban, hogy a projekt üzletileg veszteséges.

3. Nem hoz olcsó áramot

Az előkészítő dokumentumok nyilvánvalóan tartalmaznak előrejelzéseket a majdani paksi áramárra is. Márpedig kevés dolog kavarná meg úgy a közvéleményt, mint ezek a számok. Főleg azok után, hogy mostanában Orbánék elkezdtek arról beszélni, hogy a bővítés 13 százalékkal csökkenti majd az áram árát, illetve arról, hogy tulajdonképpen a paksi bővítés a rezsicsökkentés folytatása. A tanulmányokban szereplő kalkulációk ezt aligha támasztanák alá.

Az, hogy a mostani, már megtérült blokkok olcsón termelnek, nem jelenti azt, hogy ugyanilyen olcsó lesz majd a 3000 milliárd forintért felhúzott új blokkokban termelt áram. Hiszen vagy a költségvetésen keresztül, vagy az áramárban, de ki kell fizetnünk az építés költségeit is, ez pedig drágító tényező. Jó párhuzam a brit Hinkley Point erőmű építése, itt az állam 92,5 font/MWh átvételi árat garantál 35 éven keresztül. Ez a mostani nagykereskedelmi tarifa duplája.

Mellékszál, mégsem mellékes: ha az építés árát valóban a költségvetésen keresztül fizetjük meg, és aztán exportálunk majd az itthon termelt, olcsón árult áramból, az konkrétan azt jelenti, hogy a magyar adófizetők fizetik majd például a szlovákok olcsó világítását. Újabb téma, amit jobb, ha nem bolygat senki.

4. Nem hisznek a megújulókban

Az, hogy az áramtermelésben milyen szerepet szánunk az atomnak, egyben arról is árulkodik, milyen szerepet szánunk a nap- és szélerőműveknek. Noha most úgy tűnik, pénzügyileg megújulóból nem lenne olcsóbb ugyanezt kihozni, nem mellékes, hogy több kis projektre könnyebb pénzt szerezni. További fontos szempont, hogy mivel elképesztő innovációs pénzek mennek a megújuló technológiák fejlesztésére, a beruházási költségek folyamatos csökkenése, az olcsó tárolási megoldások megjelenése, a termelési árak csökkenése várható.

A nukleáris erőmű kW-ja 5000 dollár körül mozog, a napnál ugyanennyi 6000 dollárba, a szélnél kb. fele ennyiből jön ki, de a megújulók kihasználhatósága egyelőre lényegesen rosszabb az atomnál: ha nincs szél, nincs áram. Viszont az, hogy a kormány az atomot választja, azt is jelenti, hogy nem bízik igazán a megújuló technológiák jövőjében. Nem hiszi, hogy a következő évtizedekben jelentősen csökken a zölderőművek beruházási költsége, és fejlődik technológia. Ezt szintén nem túl népszerű kommunikálni, főleg miután Németország kiállt a zöldfordulat mellett. (Korábban egyébként kiderült, hogy leginkább a kormánypárti szavazóknak tetszik a bővítés.)

5. Nagyobb pénz jobban csúszik

A kormány valószínűleg több politikai hasznot lát egy oroszokkal indított nagy projektben, mint sok kicsiben. És most nem is csak a szimpla korrupciós szálakra kell gondolni, amikor a haverok lesznek az alvállalkozók. Hanem olyan nagypolitikai alkukra is, amelyek nemzeti érdekeket szolgálnak, Magyarország versenyképességét erősítik.

A magyar energetika már most ezer szálon kötődik az oroszhoz, a kormány bízhat abban, hogy több ügyet összekötve könnyebb lesz engedményeket kapni itt-ott. De alkuerőnket rontja, ha előre kiterítjük a kártyáinkat. Arról nem is beszélve, hogy politikailag is kínos, ha a kormány bemondja, hogy a paksi alkutól várt például olcsóbb gázt, majd nem kapunk mégsem – hiszen az oroszok erre mindenképpen fel lehetnek készülve.

6. Másképp látják, mint mások

Lehet egy olyan magyarázat is, miszerint a kormány nem hisz a szakmai előrejelzésekben, és azért hiszi, hogy jó üzletet köt. Például nem ért egyet azzal, hogy a szén-dioxid-kvóta ára majd csak lassan emelkedik, és azzal az előrejelzéssel sem, amelyik csak szerényebb áramigény-növekedéssel kalkulál.

Ha a kormány emellett az összekapcsolt árampiacok egyre erősödő együttműködésével, növekvő nemzetközi forgalommal számol, és azzal, hogy a környéken más nem nagyon épít majd atomerőművet, ésszerűbb lehet a gigantikus bővítés. A jövőt nem látja senki, lehet, hogy nekik lesz igazuk, és letaroljuk a piacot. De ha tényleg ilyen, a konszenzustól elrugaszkodott feltételezésekre alapozták az üzletet, valóban nem árt, ha nem kürtölik világgá.

7. Egyéb támadási felületek

Az előkészítő anyagok tartalmazhatnak olyan mellékes részeket is, amelyekből könnyű politikai ügyet csinálni. Például elég könnyen kiderülhet, hogy a kormány a környezetvédők körében sokat átkozott szivattyús-tározós erőműben gondolkodik a völgyidőszakban megtermelt áram tárolására, vagy lehetnek a tanulmányban ötletek a nukleáris hulladékkal kapcsolatban is. A titkolózást magyarázhatja, hogy a kényes, természeti tájakat esetleg romboló kérdéseket egyelőre nem akarják feszegetni.

Miért éri meg az építkezés oroszoknak? Szintén egy olyan fontos kérdés, amely egyelőre nem teljesen világos, és a további titkosított részletek miatt nem is biztos, hogy egyhamar kiderül. Mint fent írtunk róla, piaci alapon valószínűleg nem találtunk volna befektetőt erre a projektre, az oroszok viszont nem mentek volna bele, ha nem érné meg nekik belevágni.

A Gazprom a múlt héten közölte, magyar erőművásárlásban egyelőre nem gondolkodik, de más területekre szívesen beszállnának. Több más esetben az oroszok tulajdont is szereztek a megépített atomerőműben, a kormány szerint nálunk hasonló nem merülhet fel. Akármi is az oroszok célja, nekik is jó okuk van arra, hogy ne hirdessék ki nyilvánosan.