Cecília
3 °C
12 °C

A kormány nem létező döntésekről beszél

2010.07.01. 17:26 Módosítva: 2010-07-01 17:32:33
Július 1-jétől eltörölnek kisadókat, enyhítenek a társaságiadó-szabályokon, megszűnik az ajándékozási és öröklési illeték egyenes ági vér szerinti rokonok között, mondta a kormányszóvivő. Az ezeket tartalmazó törvényjavaslat azonban még a parlament előtt sincs.

Július 1-jétől megszűnik 7 kisadó, emelkedik a kedvezményes, 10 százalékos társaságiadó-kulcs igénybe vételi határa, megszűnik az öröklési és ajándékozási illeték az egyenes ági vér szerinti rokonok között – ismertette Nagy Anna kormányszóvivő egy mai sajtótájékoztatón.

A dolog szépséghibája, hogy ma már július 1-je van, mégis az érintett 7 kisadó a helyén van, a 10 százalékos adót a régi, alacsonyabb összeghatárig lehet alkalmazni, és az illetékszabályok is változatlanok. Mindazt ugyanis, amelyet a kormányszóvivő említett, a kabinet – az Indexen elsőként ismertetett – adócsomagja fogja tartalmazni. Azt pedig nemhogy még hirdették ki, de még a parlamentnek sem nyújtotta be a kormány. A hírek szerint holnap terjesztik a Ház elé, és július 19-ig fogadhatja el az Országgyűlés az adómódosításokat. Persze szinte biztos, hogy a kormánytöbbség zöld utat ad a kormány akaratának.

Lapunk megkeresésére a kormányszóvivő elismerte, hogy mindaz, amit mondott, csupán a kormány terve, és ha az Országgyűlés elfogadja, akkor válnak ténnyé, lépnek hatályba. (Addig azonban a hatályos törvényeknek kell megfelelni – a szerk.)

A törvényjavaslatot a július 1-jei határnap miatt így úgy kell majd megszövegezni, hogy visszamenőleges hatályúak legyenek az adómódosítások. Ezt az említett lépéseknél meg lehet tenni, mert adókönnyítést hoznak. Ám emiatt az adócsomagnak az esetleges adónövelő intézkedéseit – így például azt, hogy a megszűnne az üdülőingatlanok utáni idegenforgalmi adó, ezzel párhuzamosan pedig az önkormányzatok építményadót vethetnek ki az üdülők után – legkorábban szeptember elejétől, de valószínűbb, hogy inkább csak 2011 elejétől lépik meg.