Egy ember egymilliárd ellen

Made in China – akárhol nézek szét, ruháimon, használati tárgyaimon, gépeimen, újra és újra ebbe a kifejezésbe ütközöm. A monotóniát csak itt-ott szakítja meg egy Made in Hungary, USA, Germany, Morocco, Bangladesh, Taiwan, Korea. Tanácstalanul állok az egyre gyarapodó kínai és szomorúan soványka kupacot alkotó nem kínai ruháim fölött: úgy tűnik, a következő napokat egyetlen nadrággal és néhány pólóval kell kihúznom. Azt még nem tudom, alsóneműt, zoknit és cipőt honnan szerzek; legalább egy vietnami papucsom lenne, de az sincs. Nem kínai pulóverem sincs, így kész szerencse, hogy a bojkottot a nyáriasra fordult tavaszi időjárásban kezdem el.

Megroppantom a kínai gazdaságot

Ugyanis hétfőtől én is beszálltam, immár hivatalosan is, a tibeti erőszak nyomán indult nemzetközi bojkottkavalkádba, feltehetően súlyos törést idézve elő ezzel az évek óta dübörgő kínai gazdaságban. Az előzmények ugye közismertek: márciusban Kína lezárta az 1913-ban függetlenné vált, de 1950-ben a maoista hadsereg által megszállt, azóta Peking által lényegében az ország részének tekintett Tibetet. A buddhista államban ugyanis tavasszal Kína-ellenes forrongások kezdődtek, részben a legutolsó nagy Kína-ellenes felkelés 49. évfordulójára, részben az idei nyári pekingi olimpiai játékok elé időzítve.

A Tibet elleni kínai erőszak nyomán az elmúlt hetekben többször többen felvetették az idei ötkarikás játékok valamilyen bojkottját. A legradikálisabb javaslatok úgy hangoztak, hogy sportolók se vegyenek részt az olimpián, a kevésbé radikálisok úgy, hogy csak a politikusok ne utazzanak el a megnyitóra – ezt a megoldást választja mások mellett Sarkozy francia elnök is –, de volt olyan javaslat is, hogy az olimpia tévés közvetítését bojkottálják.

A bojkottháború azóta már túllépett magán az olimpián: kínaiak és a kínai erőszakot elítélők kölcsönösen a másik táborhoz tartozó cégek termékeinek a bojkottjáért kampányolnak. Kezdődött azzal, hogy kínai bloggerek azzal vádolták meg a Coca Colát, hogy egy hirdetésében Tibet szabadságát támogatja. A kólacéget, mint az olimpia egyik főszponzorát hamarosan a másik oldalról is támadások érték, néhány napja, a társaság közgyűlése előtt tüntetők várták a cég vezetőit. Kínában időközben globálisan bojkottot hirdettek azon cégek ellen, melyek anyaországai nyomást gyakorolnak Pekingre.

Egy kis magyar bojkottmúlt

Ezután született a felismerés: a globális bojkottból Magyarország sem maradhat ki, olimpia és bojkott ügyében nekünk már kellő tapasztalatunk van. Emlékezzünk csak erre a MOB elnöksége által 1984 májusában egyhangúlag elfogadott közleményre: „A szocialista országok olimpiai bizottságai síkra szálltak azért, hogy az olimpián maradéktalanul érvényesüljön a népek közötti béke és barátság eszméje … A szocialista országok jó szándékú felhívásai nem találtak kellő megértésre. Az Egyesült Államokban tevékenykedő bizonyos szélsőséges politikai körök a versenyek előkészületeit továbbra is a Szovjetunió és a szocialista országok elleni propaganda céljaira használják fel. A Magyar Olimpiai Bizottság osztja a Szovjetunió és más szocialista országok olimpiai bizottságainak aggodalmait, és szolidaritást vállal a döntésükkel”.

Mivel azonban arra egyébként sem volt semmiféle reális esély úgy emberileg, mint szakmailag, hogy jómagam akár sportolóként, akár jeles politikusként részt vegyek a játékokon vagy annak megnyitóján, az olimpia helyett a kínai gazdaság egészét fogom bojkottálni. Azaz a következő napokban – azt hiszem, Veres János-i derűlátás kellene ahhoz, hogy heteket írjak – megpróbálok a kínai gazdaság nélkülözésével megélni.

Nem veszek, nem használok

Hogy ez pontosan mit is jelent? Nemcsak azt, hogy április 28-a, hétfőn hajnali nulla órától nem vásárolok semmilyen kínai terméket, hanem azt is, hogy ekkortól nem használok, nem viselek magamon, nem fogyasztok el semmilyen kínai gyártmányú árucikket, szolgáltatást. Vagyis kipróbálom, lehet-e Kína nélkül élni Magyarországon.

Az előjelek korántsem kedvezőek. A magyar külkereskedelemben az egyik legnagyobb importpartner éppen a távol-keleti ország, ahonnan tavaly 5,1 milliárd dollár, mostani árfolyamon nagyjából 820 milliárd forint értékben vásároltunk hoztunk be különféle árucikkeket (miközben az exportunk alig haladta meg az egymilliárd dollárt).

Elkerülni 2500 milliárd forintot

A gazdasági minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint 2004 óta összesen 15,44 milliárd dollárt – mai, gyenge dolláros árfolyamon is csaknem 2500 milliárd forintot – költöttünk kínai importra (ebben Hong-Kong és Tajvan nincs benne, mint ahogyan az én privát bojkottom sem terjed ki erre a két országra). A minisztériumtól megtudtuk azt is, hogy a Kínából származó import legnagyobb tételei az elektronikai, hírközlési és számítástechnikai készülékek és alkatrészeik.

Ezt saját vagyonkám, ruháim és használati tárgyaim gyűjteménye csak részben reprezentálja – derült ki, amikor a hétvégén kínátlanítottam magam. Mint írtam, kiderült, hogy a ruháim és cipőim túlnyomó többsége kínai (már amelyikben találtam Made in-címkét; amelyikben nem, arról úgy döntöttem, szintén nem fogom viselni, nehogy már a dörzsölés miatt, kényelmi okokból levágott ruhacímkék miatt erősítsem a kínai gazdaságot). Így most, amikor vasárnap éjjel ezeket a sorokat írom, az tűnik valószínűnek, hogy vagy egy téli bakancsban, vagy mezítláb megyek hétfőn dolgozni.

Se gyerekjáték, se telefonálás

A rostán kihullottak az egyéves kisfiam által használt játékok, köztük a kemény papírra nyomott, úgynevezett leporelló könyvek is. Így mától fejből fogok a gyereknek mesélni, és ha tényleg minden kötél szakad, majd rajzolok neki én (de csak nem kínai ceruzával és nem kínai papírra).

Az biztos, hogy az asztali telefonomat is nélkülöznöm kell. Az asztali géphez nem másztam be, a billentyűzetet, monitort és egeret egyébként is cserélnem kellene, azokat megnéztem. A szemüvegem szerencsére olasz – most már értem, miért volt olyan drága –, így látni a bojkott idején is fogok. Úgy érzem, egyelőre a kajálással sem lesz gond, és sikerült papírzsebkendőből és vécépapírból is Made in EU-t vennem.

Zuhanyozás női samponnal

A fürdőszobában viszont bajban vagyok: a legtöbb termékre (tusfürdő, stick, borotvahab, fogkrém) nem szerepel a Made in megjelölés. A feleségemén igen, nála találtam lengyelországi sampont, jobb híján azzal tusoltam le reggel, de most kicsit furcsán érzem magam. Borotválkozni egyelőre biztosan nem fogok – a borotvákat kínai piacon vettük –, és fogkeféből is újat kell vennem.

A tévém szerencsére koreai, így a hírektől teljesen akkor sem leszek elvágva, ha lemerül a laptop és a mobiltelefon aksija. A laptop és a mobil sem kínai ugyan, a töltőik viszont azok, így ha nem tudok azokból egy-két napon belül másikat beszerezni, a kommunikációs csatornáim megszűnnek.

A játékszabályok

Azt egyébként a bonyolult műszaki szerkezeteknél nem vizsgálom, hogy esetleg egyes összetevői nem kínaiak-e, csak azt, hogy maga a termék Made in micsoda. Így az autómat (Ford) használni fogom, ha kell. Alapvetően azonban BKV-val fogok közlekedni, remélem, a vonaljegyeket nem Kínában nyomják.

A ruháknál, a hiányzó címkék kapcsán hozott döntésem általános érvényű. Vagyis ha nem tudom eldönteni, hogy egy termék kínai-e vagy sem, akkor nem használom. A bojkott ideje alatt semmilyen – tehát nemcsak kínai – terméket nem fogok kínai piacon vagy boltokban vásárolni.

A bojkottszabályok közé tartozik az is, hogy csak a közvetlen termékeket nem használom, azzal nem foglalkozom, hogy az elkészítésükhöz használtak-e kínai gépeket. Magyarán, ha egy gyulai kenőmájast veszek, akkor nem fogok azon elgondolkodni, hogy vajon a gyulai húskombinátban vennek-e kínai gépsorok vagy nincsenek, és ha a nálunk készült mobilomon beszélek, akkor abba vajon került-e alkatrész kínai beszállítótól.

Egyetért a bojkottal? Ellenzi? Ön sem használ kínai terméket? Csak azt használ? Vagy azt gyárt? Írja meg!