11℃ / 29
Budapest

Már elkezdődött az üzleti hitelválság is

2008. május 28., szerda 10:46 |

A Coface hitelbiztosító tapasztalatai szerint drámaian romlottak a cégek fizetési szokásai: 2008 első négy hónapjában 45 százalékkal növekedett a nemfizetések száma a 2007-es év ugyanezen időszakához viszonyítva. Ez a jelenség egyértelmű bizonyítéka a hitelválságnak, még akkor is, ha ez a szám - amelyhez a Coface működési területének 65 országából gyűjtötte az adatokat - a krízis kirobbanásakor hagyományosan magasabb értéket mutat. Pontosan emiatt a Coface úgy látja, hogy a jelenlegi válság nem lesz olyan súlyos, mint a 2001-2002-es, amikor a fizetési problémák száma 30 százalékkal növekedett.

A pénzügyi válság két csatornán gyűrűzött be a reálgazdaságba: az egyik a csökkenő amerikai kereslet volt, amely főleg az Észak-Amerikával és az Egyesült Államokkal kereskedő országokat és szektorokat érintette, míg a másik a hitelekhez való jutás nehezebbé válása volt. Ezt tovább súlyosbította a nyersanyag- és az energiaárak növekedése, a nem dollárhoz kötött valuták erősödése és az igen erős verseny. Pillanatnyilag Franciaországot és Németországot kevéssé érinti a probléma. A hazai gazdasági helyzet romlását mutatja, hogy sokkal több fizetésképtelenségi eljárás indul évente, mint bármely európai országban.

A Coface hét szektort minősít le

Az elektronikai alkatrészek, a papíripar, a kereskedelem, az autóipar, a közüzemek, a légi közlekedés és textilipar minősítését a Coface vagy világviszonylatban értve, vagy csak az Egyesült Államokra és/vagy Nyugat-Európára vonatkozólag rontotta a Coface.

Összességében kevés szektornak sikerült kivonnia magát a válság hatása alól; a szerencsésebbek közé tartozik: kohászat, vegyipar, finommechanika, gyógyszeripar, IT és kommunikáció. Ezek a szektorok képesek voltak a sokk hatásait csökkenteni jó piaci orientációjuk és erős nemzetköziségük miatt, elsősorban a fejlődő piacokon, ahol a piaci viszonyok még mindig kedvezőbbek.

Magyarországon évek óta romlik a fizetési morál ezért is ajánlatos a kereskedelmi szerződés megkötése előtt tudni azt, hogy kivel állunk szóba - állítja Dercze Zoltán, a cég országigazgatója.

Cégnév:

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

p o l i t i k a i   h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Törökország
    Törökország
    Az ezerarcú Török Riviérán - Alanya...
  • Japán
    Japán
    Szeretnék ötletet adni azoknak, akik nemcsak Tokyora kíváncsiak...
  • Portugália
    Portugália
    Az Azori szigetek bűvöletében...

Hirdetés