Mária
-7 °C
3 °C

Beindult a kamatemelés

2003.12.04. 08:37
A kereskedelmi bankok gyorsan követik a jegybankot, egyre-másra emelik kamataikat, nagyobb mértékben a hitelekét.
A korábbi napokhoz képest nyugodtabb kereskedés jellemezte szerdán a forint- és állampapírpiacot, bár a 6 hónapos állampapírok eredménytelennek nyilvánított aukciója nem a kilábalás biztos jele. A devizapiaci válság regionális terjedését mutatja, hogy tegnap a 15 éves államkötvény csehországi aukciója is sikertelenül zárult. Izgalomra most már inkább a kereskedelmi bankok lépései adhatnak okot, a pénzintézetek ugyanis sorra jelentik be kamataik változását.

Tegnap a legnagyobb magyarországi bank, az OTP is módosított kamatain, a hiteleknél jellemzően 300 bázispontos emelést érvényesít, a betéteknél ennél kisebb mértékű lesz a növekedés. Kedden két alkalommal is erősödött a forint az euróval szemben: a reggeli folyamatok mögött egyes hírek szerint az a feltételezés állt, hogy a jegybank 275 forintos eurónál belép a piacra; a délutáni erősödésről kevesebbet tudni, formája az intervencióhoz volt hasonló. A napot 272 forintos árfolyamon fejezte be az euró. Ebben a helyzetben csak gyengülni tud a forint - véli Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. elemzője. Véleménye szerint minél előbb ismeri el a jegybank és a kormány, hogy nem tartható a 250-260 forintos euróárfolyam, annál hamarabb stabilizálódhat a forint - a jelenleginél gyengébb szinten -, és megnyugodhatnak a piacok.

A Fitch megmondta

Más vélemények szerint már nem egyszerűen az árfolyamról vagy a kamatszintről van szó, hanem a monetáris rendszerről vagy az árfolyamrezsimről. Külföldi elemzők szerint a piacon folyó események már árfolyamválságot jeleznek. A Magyarország számára egyetlenként negatív kilátást fenntartó hitelminősítő, a Fitch Ratings szerint a nyári leminősítéskor megfogalmazott aggályok - ikerdeficit veszélye, makroegyensúly-felborulás és a gazdaságpolitika következetlensége - jelentkeznek most és tudatosulnak a piacon. A magyar devizakötvények hozamfelára nem ugrott meg, ez is azt mutatja, hogy nem hitelválság bontakozott ki az elmúlt napokban - véli a Fitch. Az európai bizottság szóvivője úgy nyilatkozott: figyelemmel kísérik az eseményeket, de azok kezelése a magyar hatóságokra tartozik.

Mivel a szerdai hat hónapos diszkontkincstárjegy-aukción a meghirdetett 30 helyett csak 9,5 milliárdnyi ajánlat érkezett, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Rt. döntési helyzetbe került: vagy elfogadja az összes ajánlatot vagy kivár (mivel az ajánlatok összege kevesebb volt, mint a meghirdetett mennyiség 34 százaléka, más lehetősége nem is volt). Amennyiben folytatódik az érdektelenséggel jellemezhető tendencia a csütörtöki 20 milliárdos 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción is, az ÁKK-nak továbbra is módjában áll alternatív piacokat keresni az állampapíroknak - tudta meg a Napi Gazdaság. Így az e heti két sikertelen aukció nem jelent zavart az államadósság finanszírozásában. Az ÁKK havi átlagos kibocsátása 350-400 milliárd euró, és legalább ekkora tartalékkal is rendelkezik a rendszerben. Januárban pedig egymilliárd eurós kötvénykibocsátásra készülnek (ezt minden bizonnyal újabbak is követhetik, erről a napokban születhet döntés). Mivel a következő devizakötvény-lejárat 2004 júniusában esedékes, az első félévben megnő az adósságfinanszírozás mozgástere.

A lízingcégek nyugalomra intenek

A forint gyengülése azon autóvásárlók számára már napokon belül érezhető lesz, akik devizahitelből finanszírozták a vásárlást, és akiknek lízingcége a hónap első napjaiban árazza be az aktuális törlesztőrészletet - tudta meg a Napi Gazdaság. A társaságok többsége ugyanakkor a hónap közepén érvényben lévő árfolyamokat használja, így az ő ügyfeleik a január első napjaiban befizetendő csekkjeiken észlelik majd a magasabb törlesztőrészletet. A lízingcégek egyelőre nyugalomra intik az ügyfeleket. A júniusi hirtelen forintgyengülés után is korrigált a piac, ráadásul - a kamatemelés nyomán - bizonyosan rosszul jár, aki az árfolyamkockázattól tartva áttér forintfinanszírozásra. Más helyzet állhat viszont elő akkor, ha az MNB "elengedi" a forintot - vélik a szakemberek.