Ötlettelenül vásárolunk ajándékokat
További Magyar cikkek
Már évek óta ugyanazok a karácsonyi slágertermékek. A szórakoztató elektronikai cikkeket árusító áruházláncok és hipermarketek szerint az idén ugyanazokat az ajándékokat vásároljuk, mint tavaly és tavalyelőtt. Egy újdonság azért van, a netbook, de ez a kategória tavaly még nem létezett.
Zene, tévé, laptop
A szórakoztatóelektronikai termékek közül továbbra is a plazma és lcd-tévé, valamint a navigációs készülékek a legkelendőbbek. Ezen a két területen tavaly óta újabb áresés következett be, így még többen vehetik meg ezeket a modern készülékeket. Például egy 107 centiméter átmérőjű plazmatévé ára tavaly 200 ezer forint felett volt, ma pedig 150 ezer forint alatt is kapunk ilyet. A nagyobb, 50 colos tévék ára nagyjából a felére esett tavaly óta. Egyre többen cserélik le régi, hagyományos képcsöves televíziójukat lapostévékre, a vásárlók egyre nagyobb képátlóval rendelkező készülékeket keresnek.
A navigációknál még ennél is látványosabb tendencia az áresés. Azok a készülékek, amelyek pár éve 100 ezer forint felett voltak ezek a készülékek, most már 30 ezer forinttól elérhetőek.
Továbbra is népszerűek az mp3 és mp4 lejátszók, ezekre az a jellemző, hogy az évekkel ezelőtt vásárolt hasonló termékeket egyre nagyobb tárkapacitással rendelkező készülékekre cserélik.
Ezen kívül a notebookok, netbookok, fényképezőgépek és mobiltelefonok, játékkonzolok és szoftverek, CD és DVD lemezek minden évben slágerterméknek számítanak. Utóbbiak közül az új megjelenésű mozifilmek, díszdobozos megjelenések, sorozatok és mese DVD-k nagyon kelendőek.
Fogkefe és masszírozógép
Természetesen, a konyhai kisgépek minden évben rendkívül népszerűek karácsony előtt. Ajándékba eddig is rengetegen vásároltak például kenyérsütőgépet, robotgépet, turmixgépet, kenyérpirítót. Nagy választékkal készültünk eszpresszó és automata kávéfőzőkből, újdonság a kapszulás kávéfőzők térhódítása, sőt, minőségi kávékat is árulunk, ezek iránt is növekszik az érdeklődés karácsony előtt – válaszolta kérdésünkre a Media Markt.
A háztartási kisgépek közül a vasalók, porszívók, párásítók a legkeresettebbek. Évről-évre többen vásárolnak szépségápolási és eszközöket ajándékba: haj, fog, szépségápolási eszközök (például hajszárító, hajsütő, hajvasaló, hajcsavaró, férfi-női borotva, orrszőrnyíró, elektromos fogkefe, barnító készülékek), wellness-eszközök (masszírozógép, masszázsülés). Idén a háztartási nagygépek közül a mosogatógépek forgalmának fellendülése figyelhető meg.
Az Elektro Worldben a karácsonyi slágertermékek köre az elmúlt évhez képest nem változott, továbbra is az LCD-tévék és laptopok vezetik a listát, ez utóbbiak közül a kisképernyős, kis fogyasztású netbookok lettek népszerűbbek. A korábbi évek tapasztalatai alapján a karácsony előtti utolsó napokban jelentősen megnő a kis háztartási gépek – hajszárítók, robotgépek, vasalók, kenyérpirítók – eladása.
Ruha és játék a hiperekből
A Tescóban hasonlóan nyilatkoztak, karácsony előtt levitték az lcd-tévék árát, de nagyon népszerűek a gps-készülékek is. Megnőtt a fehérárú, vagyis a nagy háztartási készülékek forgalma. Hackl Mónika szóvivő szerint a válság miatt sokan összekötik a kellemest a hasznossal és karácsonykor cserélik le a régi berendezéseket. És persze megnőtt a kisebb értékű háztartási gépek forgalma, mint a kenyérpirító és kávéfőző.
Nagyon jól mennek a ruházati termékek. De ez nem is meglepő, tavaly karácsonykor a legtöbben ruhát vettek ajándékba. Az átlag magyar felnőtt tavaly ruházati cikket, kozmetikai termékeket, könyvet vagy gyermekjátékot vásárolt, összesen legfeljebb harmincezer forint értékben. A játékforgalom természetesen idén is megnőtt, a Tescóban a saját márkás termékek is népszerűek.
Ajándékba kártya és utalvány
Megnő az ajándékutalványok forgalma is karácsony előtt. A Tesco szóvivője szerint szervezetek is vásárolnak ajándékutalványokat, segélyként. A Media Marktnál nemrég vezették be az ajándékkártyát, amely nagy népszerűségnek örvend. Emiatt elképzelhető, hogy kevesebben hoznak majd vissza terméket azért, mert például nem tetszett, vagy nem pont arra volt szükségük.
A bútorboltokban is fellendül a forgalom, sokan ekkorra időzítik a nagyobb bútorok beszerzését. Nagyon sok fogy a különböző kiegészítőkből, konyhai eszközökből és lámpákból – jellemző, hogy a karácsony előtti időszakban már a bútorboltokban is már-már elviselhetetlenül sokat kell sorban állni a kasszáknál.