Judit
3 °C
6 °C

Csak a bulvárlapok példányszáma nő

2004.11.11. 14:58
Az elmúlt évek trendjét követve az utóbbi három hónapban is esett a lapok eladott példányszáma. Egyre kevesebben vásárolnak újságot és bár ezt a változás a bulvárlapok piacát kevésbé érinti, gyakorlatilag csak a magazinok tudták növelni olvasóik táborát.
A politikai napilapok közül eltűnt Magyar Hírlap már meg sem jelent a Matesz legfrissebb, harmadik negyedévet összegző listáján. A harmadik negyedévi értékesítések alapján még mindig a Népszabadság a legolvasottabb országos politikai napilap, melyből átlagosan 162 ezer darabot tudtak értékesíteni az említett időszakban, kétezerrel kevesebbet, mint a második negyedévben.

Életveszély

Második a Magyar Nemzet, melynek példányszáma lényegében alig változott, ugyanúgy hetvenhétezer darabot vásárolnak belőle, mint április és június között. A Népszava is meg tudta állítani olvasótáborának további amortizálódását, változatlanul közel huszonhatezren vásárolják naponta a lapot. A Metro előző negyedévi háromszázhúszezres példányszáma csökkent valamelyest, a harmadik negyedévben átlagosan háromszázhatezer ember vívott élethalálharcot reggelente a lapért, a kihelyezett újságtartók előtt.

Bulvár az élen

A vidéki lapok közül megemlítendő a Kisalföld, mely a maga hetvennyolcezres példányszámával olvasottabb, mint az országos Népszava vagy (amíg volt) a Magyar Hírlap. Mivel a regionális lapok elsősorban minden évben rutinszerűen előfizető olvasóikból élnek, nem meglepő, hogy alig háromszáz fős változás tapasztalható a Kisalföld példányszámában. A hetilapok közül HVG-ből közel 97 ezret vittek el hetente, ez hasonló érték, mint az előző negyedévben, 168 Órából átlagosan 32 ezer fogyott, ami kétezres csökkenést mutat,.

A bulvárlapok közül továbbra is a Blikk az élen, naponta 258 ezren vásárolták, ami ötezer fős növekedést jelent az előző negyedévhez képest, a Színes Mai Lap példányszáma eközben háromezerrel csökkent, napi negyvenötezerre.

Ami a magazinokat illeti, Storyból közel háromszáznyolcvanezer darab fogyott, tízezerrel több mint április-június között, Ómolnár Miklós másik lapjából, a hasonló cikkeket tartalmazó Bestből közel tízezres példányszámnövekedés után kétszáznégyezer fogyott hetente. A Kiskegyedet 216 ezren vásárolták, ez nyolcezres példányszámnövekedést jelent.

Férfilapok

A női lapok közül a Nők Lapja kis híján háromszázezres példányszámával a képzeletbeli dobogó felső fokán áll, Cosmopolitan-ből kismértékű növekedés után ötvenötezer fogyott havonta. Hogy a férfiaknak szánt lapokról is essen szó, Playboyból negyvennégyezret vásároltak havonta, ami tízszázalékos növekedést jelent, FHM-ből háromezres csökkenés után 41 ezer példány fogyott. Havonta 15 ezren voltak kíváncsiak a keményvonalas Hustler bensőséges képeire.

A National Geographic példányszáma ezerkétszázzal nőtt, hetvenháromezer fölé. Közel kétszer ennyien, százötvenezren vásárolták a Reader's Digestet, amely nem csekély, húszezres növekedést könyvelhet el magának, illetve ezer fővel legalább huszonegyezerre nőtt a Buci Maci olvasótábora.