Zelma, Rajmund
-7 °C
-3 °C

Perekre készülnek a légitársaságok?

2005.06.09. 15:35
A Budapest Airport elleni jogi fellépés lehetőségét is vizsgálják a légitársaságok, miután egyelőre nem értek célt az aránytalanul magasnak tartott reptéri díjak csökkentésére vonatkozó követeléseikkel. A lehetséges jogcímek között vizsgálják egyebek között a feltűnő értékaránytalanságot, de elképzelhetőek perek a késések miatt az utasoknak kifizetett kártérítés visszaperléséért, illetve a késésekből fakadó hírnévrontásért is.
Egyelőre csak vizsgáljuk milyen jogi lépésekre van esetleg lehetőség, több légitársaság jogászai is tanulmányozzák a kérdést, de budapesti repülőtéren a szolgáltatások színvonalának hanyatlása és ezzel párhuzamosan az árak emelkedése miatt komolyan felmerült a perek lehetősége - mondta a Lufthansa által szervezett sajtóbeszélgetésen Lichtenberger Tamás, a cég budapesti állomásfőnöke, aki egyben az AOC, a Ferihegyen üzemelő légitársaságok szövetségének társelnöke.

A társaságok külön és a szövetség is többször szóvá tette már, hogy a ferihegyi repülőtéren kialakult helyzet elfogadhatatlan a légitársaságok számára, az utasokat számos kellemetlenség éri az állandó zsúfoltság miatt, és mivel reptér infrastruktúrája nem képes kezelni az elmúlt két évben 60 százalékkal emelkedett forgalmat, rendszeresek a késések is.

A légitársaságok fizetnek

#alt#
Szerda délelőtt a 2/B-n, fotó: Lufthansa
Az idén életbe lépett uniós előírások szerint a légitársaságoknak komoly kártérítési kötelezettsége van az utasok felé késés, vagy egyéb rendellenesség miatt - emlékeztetett Lichtenberger Tamás. Mint mondta, a Lufthansa a késés esetén igyekszik az utasokat még a célállomáson kártalanítani, ez többször előfordult már budapesti indulás esetén is, volt már rá példa, hogy a frankfurti járat több mint negyven percet késett. A késéseknek több következménye is lehet: az utasok - akiknek a Lufthansa esetében 80 százaléka átszálló, azaz a budapesti célállomást követően tovább repül - lekésik a csatlakozásukat, de az adott gép, mely késve indult, aznap akár az összes további célállomására is késett. Stefan Zemsch, a Lufthansa közép-kelet európai regionális igazgatója kiemelte: a budapesti torlódások okozta késések átszívárognak a nemzetközi légiforgalomba, és komoly nehézségeket okoznak a cégeknek.

A budapesti torlódás okozta késések miatt kifizetett kártérítések a BA Rt-re terhelése érdekében indulhatnak például perek a - vázolta az Index kérdésére az eddig felmerült lehetőségeket Lichtenberger Tamás. Elképzelhető azonban kereset akár a jóhírnév rontása miatt is, hiszen az utasok jellemzően nem tudják, mi okozta ténylegesen a késést, csak az adott légitársaságot hibáztatják. A jogászok ugyanakkor vizsgálják annak lehetőségét is, hogy támadhatóak-e jogi úton a BA Rt. által szabott, a légitársaságok szerint irreálisan magas budapesti reptéri díjak.

Költözés aggályokkal

Az AOC egyelőre nem kapott választ azon levelére, melyben az utasilletékek azonnali, ötven százalékos csökkentését kérték a BA-tól - mondta Lichtenberger, hozzátéve, hogy június elsejéig vártak volna választ. Az AOC péntekre tervezett ülésén így a társaságok képviselői már a lehetséges jogi lépések eddigi vizsgálatának eredményéről is tárgyalnak.

A BA a 2B terminál túlterheltsége miatt már bejelentette: néhány társaságot (köztük a kisebb forgalmat bonyolító CSA-t és a LOT-ot) átköltöztetik az eddig csak a MALÉV által használt 2A-ra. Az AOC szerint azonban egyelőre számos részletkérdés továbbra sem tisztázott ezzel kapcsolatban, egyebek között nem látják, hogy az érintett (például a jegyüket korábban megváltó) utasok tájékoztatására milyen lépéseket tesz a repülőtér. Ugyanakkor egyelőre az sem egyértelmű, mennyiben csökkenti a június 20-tól esedékes költözés a 2B forgalmát, egyelőre ugyanis semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptak arról, pontosan mely és hány járattal bíró társaságok költöznek.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!