Hajszálnyira volt az összeomlástól a brit bankrendszer
A nyilvánosság elől mind a mai napig eltitkolt, több mint 60 milliárd font összegű szükségfinanszírozással mentette ki a Royal Bank of Scotland (RBS) és az HBOS pénzintézeteket tavaly októberben a Bank of England - hozta ma nyilvánosságra a brit jegybank. Ez arra utal, közelebb voltak a csődhöz az említett bankok, mint azt korábban sejteni lehetett. A Bank of England azért időzítette mostanra a bejelentést, mert úgy véli, már nem okoz piaci zűrzavart az információ.
2008 októberének kezdete óta, amikor is Írországban kiterjesztették az állami garanciát az összes banki forrásra, az HBOS életmentő állami támogatásra szorult, az RBS pedig október 8-án kényszerhitelért folyamodott - számolt be ma a Financial Times.
Október közepére 62 milliárd fontra nőtt a két banknak nyújtott likviditási csomag, ami arra utal, enélkül fizetésképtelenné vált volna a két bank. Az RBS-nél 37 milliárd fonton október 17-én, az HBOS esetében pedig 26 milliárd fonton november 13-án tetőzött a csomag. Cserébe fedezetlen és jelzáloghiteleit, valamint államkötvényeit ajánlotta fel biztosítékul a két bank, ezen felül díjat s fizettek a jegybanknak.
Szörnyű szükséghelyzet lépett fel - fogalmazott a jegybank elnökhelyettese ma egy bizottsági meghallgatáson. A Financial Times figyelmeztet: mindez akkor történt, amikor már a teljes bankrendszer számára elérhető livikditásbővítő lehetőségekhez is hozzáfért a bank, a magasabb minőségű strukturált értékpapírjaikat pedig kormányzati aranyra cserélhették. Október 13-ától a hitelgarancia programban is részt vehettek.
A Bank of England 2009-es éves jelentésében nem olvashatunk az RBS és a HBOS érdekében meghozott októberi szükséglépésekről, s ez nem véletlen: a jegybank feltett szándéka volt, hogy csak akkor hozza nyivánosságra ezeket, amikor már nem jár káros hatásokkal. A mentőhitelt végül 2009 januárjáig visszafizette a két bank, ezt követően pedig már nyilvánosan is bejelentett tőkeinjekciót és állami garanciát kaptak a társaságok. AZ RBS többségi állami tulajdonba került, az HBOS pedig a később szintén részben állami tulajdonú Lloyds-é lett.