Mária
-6 °C
-2 °C

Disneyland épülhet Sanghajban

2003.11.14. 11:44
A Disney tárgyalásokat kezdett Sanghaj városával egy újabb kínai Disneyland felépítéséről. A cég Hongkongban már épít egy parkot.
A sanghaji szabadidőpark a Pudong pénzügyi negyedben épülne meg, és a tervek szerint 2010 körül nyitná meg kapuit, közölte a YahooNews. Ez lenne a harmadik ázsiai Disneyland: a tokiói 1983-ban nyílt, a hongkongi 2005-2006-ban indulhat.

A Vivendi már ott van

Az építkezésre azonban Pekingnek is rá kell bólintania. Elemzők szerint az egyre gyarapodó és gazdagodó sanghaji középosztály egyre komolyabb vásárlőerőt jelent, ezért több külföldi cég szeretne megjelenni a város szórakoztatóiparában. A Vivendi Universal tavaly decemberben állapodott meg az Universal Studios élményparkjának felépítéséről.

Nem sietnek

A Disney ugyanakkor nem akarja elsietni a dolgot: illetékeseik hangsúlyozzák, hogy most az a legfontosabb, hogy a hongkongi park megépüljön, és időben megnyisson. "Ha meg is tudunk állapodni, a második park biztosan nem nyílik meg 2010 előtt" - mondta Irene Chan, a Walt Disney regionális kommunikációs igazgatója.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.