Árpád
-1 °C
9 °C

35 ezer embert bocsát el a Ford

2002.01.11. 17:25
A Ford Motor Co. pénteken ismertette átalakítási programját, melynek keretében összesen 35 ezer embert bocsátanak el (ebből 22 ezret Észak-Amerikában). A cég öt gyárat zár be és leállítja négy típus gyártását.
A Ford leállítja a Ford Escort, a Mercury Cougar, a Mercury Villager és a Lincoln Continental gyártását - közölte a CNN. William Clay Ford elnök egyúttal azt is bejelentette, hogy az osztalék a vártnál kevesebb lesz, ugyanakkor ő egyelőre nem vesz fel fizetést.

Öt gyár bezár

A cég bezárja hazlewoodi és edisoni gyárát, ahol Prod kisteherautók készültek, valamint a Ford Explorert készítő missouri üzemet. Szintén leállítják a clevelandi és a dearborni gyárat, ahol alkatrészek készültek. A cég illetékesei hozzátették, hogy további tizenegy gyárban lesz "komoly átalakítás".

Egy Mercury Cougar a múltból

Kilencmilliárdos megtakarítás

A terv várhatóan négy év alatt 4,1 milliárd dollárjába kerül a Fordnak, de a cégvezető reményei szerint az átalakítás ezután évi kilencmilliárdos megtakarítást hoz.

A Ford eladásai az Egyesült Államokban 5,5 százalékkal estek vissza 2001-ben (ez a gyártók átlagának több mint négyszerese), és a Ford-Firestone vita, illetve a többmilliárdos abroncscsere sem tett jót a tavalyi eredménynek. A részvények értéke harmadával zuhant, míg a rivális General Motors papírjainak ára csak 4,6 százalékkal, a DaimlerChrysler amerikai árfolyama csak 1,1 százalékkal csökkent.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!