A KFC beelőz

2001.12.28. 13:10
A száj-és körömfájás, illetve a szivacsos agysorvadás-járvány hatási nem múltak el nyomtalanul a gyorsétteremláncok brit piacán: a csirkeételekre specializálódott KFC története során először idén előzheti meg a Burger Kinget.
A KFC tíz évvel ezelőtt élt át olyan válságot, amilyet most a Burger King: akkor a vásárlók a sültcsirke-evés káros következményeitől tartva maradtak el a Kentucky Fried Chicken éttermeiből. A cég 1992-ben úgy döntött, hogy a nevet KFC-re rövidítik, hátha így vissza tudják csalogatni a vevőket. A vállalat bevételei idén már elérhetik a négyszázmillió fontot Nagy-Britanniában - közölte a BBC.

Most a marha nem kell

Elemzők szerint a Burger King lassan reagál a közönség igényeinek változására: riválisai rendre váltanak a hal-, baromfi- és vegetáriánus ételekre, míg a Burger King csak lassan áll át a marhahúsos szendvicsekről. A piacvezető McDonald's éttermeiben eladott ételek több mint fele már nem marhahúsból készül.

A tőzsdei bevezetés is késik

Szeptemberben a Burger King anyacége a Diageo bejelentette, hogy az európai piac "kihívásai" miatt fél évvel elhalasztják az étteremlánc tőzsdére vitelét. A cég európai eladásai kilenc százalékkal estek vissza a június 30-ával zárult pénzügyi évben. A KFC ugyanakkor bejelentette, hogy jövőre 18 millió fontos reklámkampánnyal próbálja piaci pozícióját tovább javítani.