Jusztina
11 °C
22 °C

Teljes a pánik az USA-ban

2008.03.17. 10:03
Az amerikai Fed mindeddig példátlan módon mától hat hónapig engedélyezi, hogy a bankokon kívül az elsődleges értékpapírkereskedő cégek is közvetlenül tőle vehessenek fel hitelt azon kamatláb mellett, amely mellett eddig a kereskedelmi bankoknak adott közvetlenül hitelt. Ezt a kamatlábat (diszkontráta) egyébként 25 bázisponttal 3,25 százalékra csökkentette tegnap és a hitel maximális futamidejét az eddigi 30 napról 90 napra emelte. Este válságtanácskozást tart a Fed elnöke és Bush elnök.

Világviszonylatban is rendkívüli, hogy nem banki jellegű piaci szereplők is közvetlenül kaphassanak hitelt az adott ország jegybankjától. Az, hogy ezt engedélyezte a Fed, az eddigi likviditásfokozó lépések erősen korlátozott hatásosságának beismerésére vall, másrészt a jegybank egyes törvényi önkorlátozásainak (szektor- és cégsemleges eljárásrend, az elsődleges céljaihoz - árstabilitás és alacsony munkanélküliségi ráta - való ragaszkodás) részbeni feladását is jelenti.

Csődben a Bear Stearns

Pénteki 30 dolláros záró árával szemben két dollárért vásárolja fel a JP Morgan azt a Bear Stearns-t, mely pénteken bejelentette, hogy a FED és a befektetési bank közös gyorssegélyére szorult fizetőképességének megőrzése érdekében. A felvásárlással Amerika egyik legnagyobb nevű és legrégebben alapított brókercége bukott el. A jegybank bejelentésében áldását adta a Bear Stearns felvásárlására a JP Morgan által, amelyhez 30 milliárd dollárnyi hitelt is ad.

A Fed eddig vonakodott megnyitni az utat az értékpapírcégeknek szóló hitelezés előtt. Azzal, hogy ezt engedélyezte, eddig lényegében járatlan útra lépett, amely oda is vezethet, hogy egyre több bajba került cégnek/szektornak hitelt kell nyújtania. A már említett Bear Stearns felvásárláshoz a JP Morgan-nek adott 30 milliárd dolláros hitel fedezete például szinte beértékelhetetlen értékpapír, így a hitelnyújtásból adódó potenciális veszteségeket a Fed, illetve közvetetten az amerikai adófizetők viselhetik majd.

Az értékpapírcégeknek nyújtandó hitel lehetősége, illetve a JP Morgan-nek adott hitel kondíciói együtt arra vallanak, hogy a Fed is komolyan aggódik az amerikai gazdaságban, illetve pénzügyi rendszerben mutatkozó problémák miatt.

Közép-európai idő szerint ma este 7 órakor "válságtanácskozásra" ül össze az amerikai jegybank elnöke, a pénzügyminiszter, az értékpapírfelügyelet vezetője és George Bush elnök, hogy megvitassák a jelenlegi amerikai gazdasági, illetve pénz- és tőkepiaci helyzetet, valamint a holnapi Fed kamatdöntéssel kapcsolatos teendőket.

Zuhan a dollár

A péntek déli 1,5550 körülről már péntek estére határozottan gyengült a dollár az euróval szemben 1,5670-ig. Majd a hétvégi fejlemények piaci aggodalmakat fokozó hatása nyomán ma hajnalban zuhanórepülésben egészen 1,59-ig gyengült a dollár (péntek déltől bő 2 százalékot zuhant a világdeviza). A Fed a lépésekkel gyakorlatilag elismeri, hogy igen komolyak a bajok az amerikai gazdaságban és a pénzügyi rendszerben. Reggelre kissé erősödni tudott a dollár, a délelőtt eddigi részében 1,5750-1,58 között folyt a kereskedés.

Fontos, hogy tegnap este nem az irányadó ráta (Fed Funds rate célérték, amely mellett a kereskedelmi bankok egynapos hiteleket nyújtanak egymásnak) mérséklődött. A jelenleg 3,00 százalékos kamatlábról holnapi ülésén dönt a Nyíltpiaci Bizottság. A piaci árazások ismét 100 bázispontos kamatvágás felé hajlanak a recessziós aggodalmakkal összefüggésben. A múlt hét első feléig még visszafogottabbak voltak a kamatcsökkentési várakozások (50-75 bp-os).

Egyelőre nem világos, hogy a Fed a tegnap esti lépésével jelzést akart-e küldeni a piacoknak a kedd esti kamatdöntés kimenetelét illetően. Elképzelhető, hogy tesztelni akarta a piacokat a lépésekkel a keddi kamatdöntés előtt, de az is meglehet, hogy azt az üzenetet akarta közvetíteni: ne várjanak 100 bp-os, igen agresszív kamatcsökkentést, mivel az eddigi kamatvágások is csak korlátozott sikerrel jártak. Az biztos, hogy a diszkontráta váratlan vágása és likviditásfokozó lépés nem javította érdemben a piaci kedélyeket, az ázsiai kereskedésben komoly veszteségek mutatkoztak a részvénypiacokon ma hajnalban.