Három hatalmas bringasztrádát építenek Londonban

2016.02.08. 15:41
40 hozzászólás
cyc1

A rothadó nyugati kapitalisták még nem tudják, hogy kell közlekedést szervezni, így Londonban most három hatalmas bringasztráda tervét jelentette be a konzervatív párti főpolgármester, Boris Johnson

Nem csak egyszerű felfestésekről vagy leválasztásokról van szó, hanem helyenként elég komoly infrastruktúra-fejlesztésről. A legfontosabb ezek közül a legendás A40 Westway felüljáró átalakítása. Az épp a napokban emlegetett TfL (a Transport for London, mely olyan mint a BKK volt nálunk néhány héttel ezelőttig, vagyis egy szervezet, mely a főváros komplex közlekedéséért felel) már konzultációt is indított a fejlesztésről. 

Ezt az autópálya-bekötőt még 1970-ben adták át és azóta elég ikonikus hely lett, jobbnál jobb zenekarok (Jam, Clash, Blur stb.) énekelték meg dalaikban. Boris Johnson már pár éve belengette, hogy egy részét a bringaforgalomnak adják át, és ezt nem további bővítéssel, hanem a gépkocsiforgalom visszaszorításával érik majd el.

A gyakorlatban ez egy épített elemekkel elválasztott, autópálya-sávnyi területet jelent, legalábbis a most közzétett látványterveken ez látszik. 

A város vezetése azzal indokolja a lépést, hogy az elmúlt 15 évben jelentősen megnőtt a kerékpárosok aránya városban, és ha folytatódik a trend, akkor hamarosan többen fognak ingázni bringával, mint autóval. 

Mindezt nem valami kerékpár-megszállottsággal indokolják, hanem egyszerűen számokkal. Gyorsabb lesz a közlekedés olyan útvonalakon, amelyek potenciális munkahelyeket kötnek össze a potenciális munkaerővel, vagyis a beruházás városfejlesztési szempontból is igen fontos.

Boris Johnson szerint ezzel a kerékpárhálózattal legalább egymillió londoni igényét elégítik ki, és  a fejlesztés elengedhetetlen ahhoz, hogy London helytálljon a népességrobbanás idején.

Kérdés persze, hogy a következő főpolgármester mit valósít meg a tervekből. Májusban ugyanis ismét választások lesznek Londonban, amin Boris Johnson már nem indul. Az azonban bizonyos, hogy  Zac Goldsmith

a Konzervatív Párt főpolgármester-jelöltje kijelentette, hogy folytatni kívánja elődje kerékpáros fejlesztéseit és támogatja a bringás szupersztrádák kialakítását.

A következő konzervatív főpolgármester-jelölt is támogatja a bringás fejlesztéseket. Például ezeket a sztrádaterveket

Közzétette: Kerékagy – 2016. február 8.

Akciós csomagok!

Kényeztetés, lazítás, szórakozás szép tájakon.

Csodás Török Riviéra

Akár féláron utazhat idén Törökország fantasztikus tengerpartjaira.