Ezzel a bringával mindenhol elmész

Specialized Fatboy 2015

2016.02.26. 08:35 Módosítva: 2016-02-26 09:57:14
24 hozzászólás

A fatbike elsőre megcsúfolása mindennek, amiről a kerékpáripar elmúlt húsz éve szólt, hiszen a gigantikus kerekek miatt a forgótömeg növekedését elvileg mindennél jobban megérzi, aki teker. Erre tessék, itt egy kétszer olyan ballonos kerék, mint a a hagyományos bringákon és még így is élmény a fatbike. De csak a zsírt égethetjük vele, vagy tényleg használható?

A fatbike létének értelmét egy egyszerű fizikai alaptétel igazolja: a széles felületű gumi kevésbé süpped be laza talajon, így hóban, homokban, sárban sokkal könnyebb vele haladni. Pont emiatt a legszembetűnőbb a két kerék vastagsága: egy átlagos hegyibringán 2-2,2 col szélességű a gumi, ezzel szemben Specialized Magyarországtól kölcsön kapott Specialized Fatboy 4,6 colos gumikon fut. 

Amellett, hogy meghökkentő, a fatbike szép is, a szó gépészeti értelmében. A váz – eltekintve az elkerülhetetlen szélesítésektől – egy hagyományos hegyi bringa formáját adja, ám a Specializedtől elvárható minőségben. A hegesztések és a csövek formázását, a kovácsolt és mart elemek megmunkálását nézegetni is jó. Az alkatrészek a Specialized saját márkás darabjai, ez alól csak a fékek, és a váltók a kivételek, amelyek a Tektro és a Sram termékei.

A kerék a legérdekesebb alkatrész: ez minimum kétszer olyan széles, mint egy hagyományos felni, de súlytakarékossági okokból a felni közepét kimarták, ráadásul nem csak lyukakat fúrtak bele, hanem szép andráskereszteket adnak ki a minták. Szintén a súly megfogása volt a cél a gumikkal, a fatbike-okon használt

abroncsok párja nem véletlenül kerül gyakran legalább 60 ezer forintba,

hiszen egyszerre könnyűnek és ellenállónak kell lennie. A legnagyobb megengedett nyomása alig 1,2 bar, de az igazi fatbike-os ennél kevesebbel megy, hogy kihasználja a bringában rejlő lehetőségeket. Csak összehasonlításként írom, hogy a hagyományos hegyibringákat nyugodtan felnyomhatjuk 2,5-4 barra, az országúti gépeket még többre.

Ebben a kategóriában az egyszerűség dominál, így nincs első teleszkóp, hanem egy erős szénszálas villa került a bringa elejébe. Az egyenetlenségeket viszont így is simítja a ballonos gumi, és egészen különleges az élmény, amit menet közben nyújt.

Az idei tél pont arra a csütörtökre esett, amikor nálam volt a Fatboy, így volt alkalmam hóban is meghajtani. Sokat vártam tőle, de végül minden várakozásomat felülmúlta. Egyszerűen nem hittem el, kurjongattam mint egy hülye gyerek, annyira jó volt vele feltörni a porhavat. Elsőre az Üröm feletti kőbányához tekertem fel, és a háromnegyed órásra tervezett kör végül két és fél órásra sikerült. Eleinte az aszfalton káromkodtam, mert a várható terepezés miatt a gumikat 0,8 bar-ra engedtem, így az önfeledt tekerés zsírégetésbe csapott már az elején. Hát igen, átlagos szilárd útburkolaton minden előny azonnal hátránnyá válik: a gumik nagy felfekvő felülete és az alacsony légnyomás is.

Aztán az aszfaltot elhagyva minden értelmet nyer: a szétterülő gumi körmei belekapaszkodnak a ledöngölt hó felszínébe, és nincs akadály. Amíg ülve maradunk, és kellőképp terheljük a hátsó tengelyt, addig nincs emelkedő, ahova ne tekernénk fel. A 2x10 sebességes váltórendszer bőven elég széles áttételtartományt fed le, sőt, előre nekem egy lánctányér is elég lenne, főleg mert hátul 36 fogas a legnagyobb kerék. A fatbike-kal haladás a forgótömeg, az ellenállás és az áttétel miatt nem a sebességről szól.

Ez a fajta bringázás egészen más, de ugyanolyan szórakoztató élményt nyújt: lassan megyünk, sőt néha talán alig gyalogos tempóval, de nincs olyan felület, ami akadályt jelenthetne. A próbakör alatt például simán bemerészkedtem tizenöt centi hóval borított sziklás-avaros szakaszokra, és a bringa viszonylag kis erőbefektetéssel, de megingathatatlanul gördült át mindenen. Nem olyan, mint amikor a hagyományos hegyi bringa kereke lepattan a jeges sziklákról, mert a vastag, puha gumi körbefolyja az akadályokat, és emiatt nem számít, hogy mi is van a hóréteg alatt.

Nem haladtam gyorsan, de valahogy nem untam meg vele a hegymászást, egyre csak kerestem az akadályokat, hogy hol fogy el végre a tapadás, de általában én bírtam kevésbé. És mivel sikerült jó magasra jutni, eleget gurulhattam lefelé is, ami legalább annyira élvezetes volt, mint a felfelé. Amikor csak tehetem, a saját downhill bringámat a hóba is kiviszem, ám messze nem olyan szórakoztató vele havon hajtani, mint ezzel. Kinéztem a Pilisborosjenő felé vezető ösvényt, amin a havat legfeljebb néhány vaddisznó- és bakancsnyom törte meg, és elindultam lefelé.

A legnagyobb truváj mégis az, hogy nem féltem a sebességtől. Havon más bringák nyergében sokkal hamarabb jön meg az érzés, hogy már nem kéne fokozni a tempót, de a fatbike-ot úgy el tudtam engedni, mintha homokon gurulnék. Végül nem a tapadás szabott határt az örömnek, hanem a fék: 

a Tektro Gemini a belépő szintnél eggyel komolyabb bringán elmegy, de a fatbike-on határozottan kevés.

Az még nem lett volna baj, hogy katasztrofális a hangja, mert bizonyos tempó felett úgysem hallani, de egyes ösvényeken két ujjal kellett fékeznem. Ez most sznobizmusnak hathat, de egyrészt ez egy 636 ezer forintos bringa, másrészt a hidraulikus fék lényege pont az, hogy elég egy újjal húzni.

Hasonló érzésem volt a váltóval kapcsolatban is: a Sram X7-es váltók jól működnek, de a Gripshift markolatváltót igazán lecserélhették volna egy hagyományosra. Zavaró volt, amikor egy-egy nyeregből kiállós, kemény rátekerésnél arrébb dobtam egy-egy fokozatot, mert akaratlanul is mozdítottam a váltó karimáján. Lehet, hogy meg kellett fogni a pénzt, de miért pont itt?

Hóban tehát világbajnok a fatbike, mert bár gyorsak nem vagyunk, az expedíciós érzet, vagyis, hogy nincs járhatatlan felület, mindenért kárpótol. Viszont itthon a havas napok száma finoman szólva sem bőséges, ezért két nappal később elvittem dagonyázni is.

Felfelé annyival nehezebb a a dolgunk, hogy a gumira sokkal több sár tud feltapadni, és ilyenkor döglesztően megnő a forgótömeg. A tapadás persze így is sokkal jobb, mint ugyanazon a felületen egy hagyományos bringával, de ez inkább a lejtmenetnél válik pozitívummá. Könnyedén lementem vele azon az ösvényen, ahol alig tudtam feltolni a cuppogó sár miatt. Összességében nem volt annyira jó, mint havon, de itt is élveztem a fatbike-ot, a kövekkel és gyökerekkel borított ázott talajon még mindig nagyobb biztonságban éreztem magam, mint egy vékonykerekűvel.

Szokni persze szokni kel, mert hiába merev vázas, nem viselkedik úgy. Ha például ugratni akarunk vele, vagy csak elpattintani egy szikláról, a kerekek ballonossága miatt durván berezonál alattunk a váz. Ez nem zavaró, pusztán megszokást igényel. Akármennyire is szeretem viszont Fatboy-t, a 636 ezer forintos árat nem tudtam mivel indokolni.

Talán, ha  a felszereltsége kiemelkedő lenne, de ezekkel a váltókkal és fékekkel messze nem az. Nehezen járható terepen öröm vele minden méter, legyőzhetetlennek érezzük magunkat, de csak külön erre én biztosan nem vásárolnék még egy bringát, főleg ennyiért. Ha egy olyan országban élnék, ahol legalább fél évig hó van, még akár vennék is, de itthon nem látom létjogosultságát.

Még több bringatesztért kövessétek a Kerékagyat a Facebookon: