Hol biciklizne Tarlós?

2016.04.13. 13:49

A Magyar Kerékpárosklub tegnap megszerezte azt a dokumentumot, amiben Tarlós István főpolgármester utasításba adta az általa pár éve meghirdetett kerékpárosbarát változások megszüntetését. Végigvesszük az öt pontot, mindegyikre mutatunk egy példát, és megnézzük, merre tekerhetne Tarlós, ha életbe lépne a változtatás.

1. Nem prioritás az A-ból B-be elv.

Ez egy rendszerszintű hozzáállást húz keresztbe, ugyanis ez az elv jelentette azt, hogy összefüggő kerékpáros útvonalak jöjjenek létre, a város pontjait úgy összekötve, hogy azokon gyorsan, folyamatosan lehessen közlekedni.

Hol biciklizne Tarlós?

Nem használná a városközpontba bevezető és azt átszelő utakat, helyette mellékutcákban tekeregne összevissza, minden sarkon lelassítva vagy megállva.

2. A forgalommal párhuzamosan közlekedő kerékpáros számára nem kell külön kerékpárnyomot felfesteni.

Ez már önmagában is furcsa megfogalmazás, hiszen a kerékpáros a forgalom része, az úton közlekedik, nem pedig azzal „párhuzamosan”. Ahogy az angol mondja: we don’t block the traffic, we ARE the traffic. (Nem tartjuk fel a forgalmat, MI MAGUNK vagyunk a forgalom.)

Akkor mire gondolhatott Tarlós? Azokra az úgynevezett  kerékpáros nyomokra, amiket a főváros által sorra rosszul tervezett, elrontott infrastruktúra kijavítására festettek fel. Sok helyen alulbecsülték, veszélyesen jelölték ki a kerékpárosok útvonalát, hiába hívták fel erre a figyelmet az első pillanattól kezdve a szakmai szervezetek például a Margit hídnál. Az ilyen utakon bringás piktogram felfestésével jeleztek az autósoknak, akik helyet biztosítottak a kerékpárosoknak az úton. Ez a módszer, bármilyen furcsa is volt elsőre, teljesen jól működik például az Astoriánál.

Hol biciklizne Tarlós?

Vagy az úton, ahol eddig a kerékpárnyom volt, ezzel magára húzva az autósokat, vagy pedig a járdára kényszerülne, ahol szép lassan csordogálhatna.

3. Egyirányú forgalmi utakat kerékpárosoknak csak kivételesen lehet engedélyezni.

És azt is csak akkor, ha a menetirány szerinti bal oldalon nem engedélyezett a parkolás, illetve elegendő hely van. Ez annak a kb. 120 utcának a visszarendezését jelentené, amit az elmúlt pár évben megnyitottak a bicikliseknek. Az először életveszélyesnek hangzó ötlet megvalósulása óta nem történt emiatt számottevő incidens, hiába vizionáltak előtte tömeges halálos gázolásokat. Az emberek okosak, könnyebb a szemkontaktust kialakítani a vezetővel, és egy szembejövő kerékpáros sem foglal több helyet, mint egy menetirányban haladó.

Mivel a városban csak mutatóban akad olyan utca, aminek mindkét oldalán (általában a járda egy részét is elfoglalva) ne alakítottak volna ki parkolóhelyet, tulajdonképpen az összes eddig megnyitott utca megszűnne.

Hol biciklizne Tarlós?

Nagy köröket téve érne el csak a céljához, akkor is meg kellene kerülnie akár két-három háztömböt is, ha csak egy saroknyira akarna eljutni.

4. Minimum 4,5 méter szélességűnek kell lennie a buszsávnak, hogy abban kerékpáros közlekedhessen.

Hirtelen nem is tudnék mondani olyan buszsávot, ami szélesebb lenne, mint négy és fél méter. (Ha valaki tud, kommentben jöhet!) Jó példa erre a Szent István körút, ahol a Nyugatitól a Tátra utcáig a buszsávban lehet tekerni a Margit híd felé.

Hol biciklizne Tarlós?

Kénytelen lenne a buszsávtól balra eső forgalmi sávot használni, beszorulva a buszforgalom és az autóforgalom közé (sokszor a dugóba), vagy itt is a járdán karikázna óvatosan.

5. Ha a buszsáv mellett kerékpársáv is vezet, a buszsávban tilos kerékpározni.

Valószínűleg a Bajcsyn vezetett buszsávra gondolt Tarlós, bár ott nincs is kerékpársáv, csak egy járdán vezetett gyalog-kerékpárút. Az ottani buszsávot pont azért nyitották meg a kerékpárosoknak is, mert ott a buszok és trolik olyan ritkán járnak, hogy a bringások nem okoznak fennakadást a tömegközlekedésben. A BKK adatai szerint a kerékpárforgalom nem okozott eltérést a menetrendhez képest.

Hol biciklizne Tarlós?

A járdán vezetett kerékpárúton, ami minden egyes sarkon potenciális veszélyt jelentene rá a keresztutcákból kikanyarodni akaró autók miatt.

Tarlós szakértői csapata

Tarlós egy tavaly decemberi sajtótájékoztatóján „szélsőségesen tömegközlekedés-orientáltnak” nevezte Budapestet egy szakértői csoportra hivatkozva. Hogy kik ők, azóta sem derült ki. A mostani főpolgármesteri utasítások felelősei azonban ismertek, ők a következők:

dr. Pető György: Katona, rendőr, politikus, kommunikációs szakértő. A rendszerváltás előtt III/II-es tiszt, a BM KISZ Bizottság titkára, Tarlós mellett MSZP-s óbudai alpolgármester. Jelenleg a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának igazgatója

Riz Levente: volt fideszes országgyűlési képviselő, XVII. kerületi polgármester, a fővárosi kerékpáros fejlesztésekről szóló konzultáció vezetője

dr. Szeneczey Balázs: jogász, Tarlós volt kampányfőnöke, jelenleg a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes

dr. Szegvári Péter: a BKK igazgatóságának elnöke

dr. Dabóczi Kálmán: a BKK vezérigazgatója

Sidó Szabolcs: a Budapesti Városigazgatóság Zrt. volt vezérigazgatója

Kovácsné Tóth Ágnes: a Főpolgármesteri Iroda vezetője

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Joe Biden levelet írt Donald Trumpnak, az új elnök nyilvánosságra hozta és elemezte a tartalmát

Joe Biden levelet írt Donald Trumpnak, az új elnök nyilvánosságra hozta és elemezte a tartalmát

A címzett szerint nagyon szép levél volt.

január 23., 07:46

  • Külföld
A dél-koreai korrupcióellenes hivatal vádemelést kért a felfüggesztett elnök ellen

A dél-koreai korrupcióellenes hivatal vádemelést kért a felfüggesztett elnök ellen

Jun Szogjol ügyét a hivatal csütörtökön átadta az ügyészségnek.

január 23., 08:04

  • Gazdaság
Veszteségrendezésről döntött a Csíki Sör magyarországi vállalata

Veszteségrendezésről döntött a Csíki Sör magyarországi vállalata

A cég romániai anyavállalata tavaly 8 milliárd forintos tartozást halmozott fel.

január 23., 07:34

  • Belföld
Hatalmas fordulat jöhet a katolikus gyermekvédelemben

Hatalmas fordulat jöhet a katolikus gyermekvédelemben

Megalakult a Gyerekasztal Munkacsoport.

január 23., 08:00

  • Belföld
Váratlanul lecserélték a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatóját

Váratlanul lecserélték a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatóját

A honlap szerint új vezető került a szervezet élére.

január 23., 07:32

  • FOMO
A munkaidő vége azt is jelenti, hogy a munkahelyi üzeneteknek és hívásoknak sincs helyük

A munkaidő vége azt is jelenti, hogy a munkahelyi üzeneteknek és hívásoknak sincs helyük

Mentálisan is rámehetünk a folyamatos készenlétre.

január 23., 08:29

  • Gazdaság
Rekordot hirdetett a kormány, beindították Orbán Viktor fantasztikus évének motorját

Rekordot hirdetett a kormány, beindították Orbán Viktor fantasztikus évének motorját

Soha ennyien nem voltak kíváncsiak Magyarországra.

9 perce

  • Gazdaság
Fontos adatok láttak napvilágot a magyarok fizetéseiről

Fontos adatok láttak napvilágot a magyarok fizetéseiről

A java csak most jön.

január 23., 08:30

  • Belföld
Lázár János GYSEV-átvétele miatt aggódnak az utasok

Lázár János GYSEV-átvétele miatt aggódnak az utasok

Az eddigi színvonal csökkenésétől tartanak.

január 23., 08:13

  • FOMO
Feldühödött anya rángatta ki a sorból az ingyenszexre ácsingózó 19 éves fiát

Feldühödött anya rángatta ki a sorból az ingyenszexre ácsingózó 19 éves fiát

A fiú azonban nem hagyta magát elvonszolni.

január 23., 08:59

  • Belföld
Bombafenyegetést kapott 287 magyar iskola, az Interpol is segít a nyomozásban

Bombafenyegetést kapott 287 magyar iskola, az Interpol is segít a nyomozásban

257 budapesti, 30 pedig vidéki intézmény. A fenyegető levél is nyilvánosságra került.

január 23., 08:39

  • Külföld
Nagyot kaszálnak azok a légitársaságok, amelyek mernek átrepülni Oroszország felett

Nagyot kaszálnak azok a légitársaságok, amelyek mernek átrepülni Oroszország felett

Ne repüljenek orosz légtérben – javasolja az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség.

január 23., 07:27

  • Belföld
Leállt a gyermeksebészet Nyíregyházán, megszólalt a kórház

Leállt a gyermeksebészet Nyíregyházán, megszólalt a kórház

Debrecenbe kell utazni az ellátásért.

január 23., 07:03

  • Belföld
Ónos eső miatt kiadták a figyelmeztetést az ország nagy részére

Ónos eső miatt kiadták a figyelmeztetést az ország nagy részére

Ugyanakkor ízelítőt is kapunk a tavaszból.

január 23., 05:59

  • Kultúr
A magyar kultúra napján ért újabb mérföldkőhöz a Hogyan tudnék élni nélküled?

A magyar kultúra napján ért újabb mérföldkőhöz a Hogyan tudnék élni nélküled?

A filmet december 12-én mutatta be az InterCom.

január 23., 07:14

  • Belföld
A képviselő-testület feloszlatását kezdeményezné Orosháza újonnan megválasztott polgármestere

A képviselő-testület feloszlatását kezdeményezné Orosháza újonnan megválasztott polgármestere

Az alföldi város vezetője szerint megoldást kell találni a kialakult patthelyzetre, mert az önkormányzat a csőd szélén táncol.

január 23., 06:08

  • Belföld
Még el sem kezdődött a Kormányinfó, de máris megszólalt a szóvivő

Még el sem kezdődött a Kormányinfó, de máris megszólalt a szóvivő

Vitályos Eszter szerint valami már elkezdődött.

január 23., 06:08

  • Külföld
A grönlandi kormányfő szerint a sziget jövőjéről Grönlandon kell dönteni

A grönlandi kormányfő szerint a sziget jövőjéről Grönlandon kell dönteni

Még mindig aggódnak Donald Trump birodalmi törekvései miatt.

január 23., 06:32

  • Kézilabda
Izland az egyiptomiakat, Norvégia a spanyolokat verte szűken a férfi kézi-vb-n

Izland az egyiptomiakat, Norvégia a spanyolokat verte szűken a férfi kézi-vb-n

Közte húsz, hengereltek a társrendező horvátok. Újabb svéd döntetlen.

január 23., 06:03

  • Kultúr
Új ujjat kapott a zalaegerszegi színház előadás közben megsérült igazgatója

Új ujjat kapott a zalaegerszegi színház előadás közben megsérült igazgatója

Besenczi Árpád szerint minden stimmel, még a bőrszín és a forma is egyezik az eredetivel.

január 23., 06:44

  • Külföld
Elon Musk karlendítése miatt betámadták a volt párját, reagált a vádakra

Elon Musk karlendítése miatt betámadták a volt párját, reagált a vádakra

„Örömmel beszélek a nácizmusról” – mondta.

január 23., 06:08

  • Vélemény
Trump 2.0 – bombasztikus túlzás vagy reális esély az új amerikai „aranykorszak”?

Trump 2.0 – bombasztikus túlzás vagy reális esély az új amerikai „aranykorszak”?

A Trump-féle retorikai szuperlatívuszokat érdemes némi távolságtartással értelmezni. Csutak Zsolt írása.

január 23., 06:46

  • FOMO
Szertefoszlott Harry herceg és Meghan Markle amerikai álma

Szertefoszlott Harry herceg és Meghan Markle amerikai álma

A sussexi párt már az amerikaiak sem látják túl szívesen.

január 23., 06:20

  • Európa-liga
A legnagyobb sztárját elveszítette, de így is óriási erőfölényben a Fradi riválisa

A legnagyobb sztárját elveszítette, de így is óriási erőfölényben a Fradi riválisa

Lett itt bajnok Sztáni, kupagyőztes Détári, játszott itt Rossi – Hrutkának és Lisztesnek nem jött be.

január 23., 06:46

  • Kultúr
Meghalt Barry Michael Cooper

Meghalt Barry Michael Cooper

A New Jack City írója 66 éves volt.

január 23., 06:39

  • Külföld
Iskolai lövöldözés történt az Egyesült Államokban, legalább ketten meghaltak

Iskolai lövöldözés történt az Egyesült Államokban, legalább ketten meghaltak

A rendőrség vizsgálja a bűncselekmény indítékát.

január 23., 07:51

  • Külföld
Meghalt két tinédzser egy népszerű vízesésnél Ausztráliában

Meghalt két tinédzser egy népszerű vízesésnél Ausztráliában

Már csak a holttestüket találták meg.

január 23., 08:36