Fekete és vak New York új kormányzója

Letette az esküt New York állam első fekete bőrű, egyben első vak kormányzója hétfőn. David Paterson a szexbotránya miatt lemondásra kényszerült Eliot Spitzer helyét veszi át.

A váratlanul pozícióba került politikus azt üzente az állam lakóinak: ezentúl nemcsak szónokolni fognak az értékekről, hanem ezek szerint cselekednek is.

Paterson leteszi az esküt

Eliot Spitzer hivatalosan helyi idő szerint délben mondott le, bár ezt már a múlt héten bejelentette, miután a republikánusok alkotmányos vádemelési eljárást helyeztek kilátásba ellene.

Kiderült, hogy a korábban bűnszervezetek és a korrupció ellen keményen fellépő háromgyermekes demokrata politikus az elmúlt másfél évben több ezer dollárt fizetett egy luxusörömlányokat futtató hálózatnak.

David Patersonnak, New York 55-ik kormányzójának első feladata az állam költségvetésének elfogadtatása lesz két hét múlva.

Paterson az egyik legelismertebb képviselő New Yorkban. 1985-ben válaszották be New York állam szenátusába, ahol a manhatteni Harlem körzetet is képviselhette. 2002-ben lett az állami szenátus kisebbségi vezetőjét. Apja volt az első fekete, aki New York polgármester-helyettese lett.