Juscsenko győzelme várható az ukrán elnökválasztáson

2004.12.24. 09:56
Mindkét fél visszaélésektől tart az ukrajnai elnökválasztás megismételt második fordulóján, amit vasárnap tartanak Ukrajnában, elemzők szerint ugyanakkor a korábbinál tisztább választás várható.
Ismét az urnákhoz szólítják vasárnap - október 31. óta immár harmadszor - Ukrajna 37 millió szavazópolgárát, hogy Viktor Juscsenko, a Mi Ukrajnánk ellenzéki pártszövetség vezetője és Viktor Janukovics kormányfő közül megválasszák Leonyid Kucsma távozó elnök utódát.

Fölényesen vezet Juscsenko

A "harmadik fordulóra" azért van szükség, mivel a legfelsőbb bíróság választási csalásokra hivatkozva megsemmisítette a Központi Választási Bizottság (CVK) határozatát, amely Viktor Janukovics győzelmét állapította meg, és elrendelte a november 21-i második forduló megismétlését.

A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a második forduló esélyese Viktor Juscsenko, akire a megkérdezettek 53 százaléka adja voksát, míg ellenfelét 42 százalék támogatja.

Rémhírek terjengenek

A kampány során - akárcsak az előző fordulók előtt - ismét felmerültek különböző feltételezések arról, ki hogyan kívánja megzavarni a választás lebonyolítását. Hrihorij Omelcsenko ellenzéki parlamenti képviselő állítása szerint Janukovics "önkéntesei" számára fegyvert vásároltak a Szevasztopolban állomásozó orosz fekete-tengeri flottától.

Vaszil Baziv, az elnöki hivatal menesztett helyettes vezetője szerint a hatalom Juscsenko és Janukovics hívei közötti provokációkat készít elő december 27-ére, míg Janukovics kampányfőnöke, Tarasz Csornovil szerint Leonyid Kucsma jogi úton próbálja meg érvényteleníteni a megismételt fordulót, hogy továbbra is hatalomban maradhasson.

Tisztább választást várnak az elemzők

Megfigyelők szerint ugyanakkor vasárnap tisztább választás várható a november 21-ikinél, többek között a módosított elnökválasztási törvénynek köszönhetően.

A szavazásra minden korábbinál nagyobb nemzetközi figyelem közepette kerül sor: szerdáig 12 271 külföldi megfigyelőt vett jegyzékbe a CVK. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a korábbi 600 helyett több mint ezer fővel képviselteti magát.

Az elcsalt forduló után megújított választási bizottság különleges védelemmel ellátott, másolhatatlan szavazólapok készíttetett, és hasonló technikával készült a lakóhelytől távoli szavazásra feljogosító igazolás is, amelyből most 188 000 példányt nyomtak a november 21-i közel másfél millió példány helyett.

Egyensúlyozni az EU és Oroszország között

Viktor Juscsenkónak nem lesz könnyű dolga, még ha beigazolódik is a papírforma, és megnyeri a választásokat.

A Leonyid Kucsma utódjául kiszemelt Viktor Janukovics elvesztette két fő támogatóját: Kucsma elnök, aki az egész választás megismétlését szorgalmazta, új jelöltekkel, szemmel láthatólag levette a kezét Donyeck megye erős emberéről, s a Nyugat-barátnak tartott ellenzéki jelölt győzelmébe beletörődni látszik Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki a két előző fordulónál még nyíltan kiállt Janukovics mellett.

Az Európai Unióval és a NATO-val való kapcsolatok szorosabbra fűzését szorgalmazó Juscsenko óvatos egyensúlyozásra kényszerül Moszkva és a Nyugat között, ha nem akarja a befolyását féltő Kreml urát magára haragítani.

Meddig marad egyben az ellenzéki koalíció?

Belpolitikai és gazdasági téren is bőven akad tennivalója, ha fel kívánja számolni a függetlenség 13 éve alatt elburjánzott korrupciót. Az új elnökre vár a második forduló után elfogadott, sokat vitatott alkotmányreform megvalósítása is, amelynek értelmében 2006-tól az elnöki jogkörök egy része a parlamentre száll át.

Kérdés az is, meddig marad egységes a rendszerváltó narancsos forradalom által összekovácsolt, a politikai erők széles skáláját magába foglaló ellenzék a hatalomra kerülés után, és sikerül-e az ellenzék jelöltjének a korábbi szakadár kijelentéseitől ugyan visszakozó, de továbbra is az oroszbarát Janukovicsot támogató kelet-és dél-ukrajnai régiókban érvényesíteni akaratát.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.

február 26., 15:03

  • Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.

február 26., 17:12

  • Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét

Megszületett az elsőfokú ítélet.

február 26., 14:02

  • Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.

február 26., 12:35

  • Külföld
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce

  • Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.

február 26., 13:49

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.

február 26., 13:40

  • Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.

február 26., 18:05

  • Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.

február 26., 19:13

  • Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.

február 26., 06:17

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.

február 26., 17:33

  • Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

A következő három évben várhatók a leépítések.

február 26., 06:29

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Külföld
Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.

február 26., 11:28

  • Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.

február 26., 06:46

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

3 órája

  • Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

2 órája