Négy hétig magánzárkában lesz a norvég tömeggyilkos
További Külföld cikkek
- Miért hirdettek Dél-Koreában 75 év alatt tizenhatszor hadiállapotot?
- Európa 100 ezer katonát küldhet Ukrajnába, már zajlanak a tárgyalások
- Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
Nyolc hétig vizsgálati fogságban marad az oslói robbantás és az Utoya szigeti mészárlás elkövetésével gyanúsított Anders Behring Breivik. A bíróság ítélete szerint Breiviket a norvég büntetőtörvénykönyv 147a paragrafusa alapján terrorizmussal vádolják. A 147a paragrafus olyan bűncselekményekre vonatkozik, melyek célja a társadalom egy részének, például a kormánynak a megingatása vagy elpusztítása, és melyek félelmet keltenek a népességben, illetve melyek legalább hat hónap börtönnel sújthatóak. A bíró döntése alapján nyolc hétig előzetes letartóztatásban lesz, az első négy hétben "teljes elszigeteltségben" - azaz nem csak magánzárkába zárják, de teljesen elzárják a külvilágtól is, leveleket sem kaphat és látogatókat sem fogadhat.
A bíróság közleménye szerint meghallgatásán Breivik elismerte, hogy ő követte el a robbantásos merényletet és ő gyilkolt Utoya szigetén is. Beismerése ellenére nem vallotta magát bűnösnek. "A bíróság értelmezésében a vádlott úgy gondolja, hogy a támadást Európa védelmében, a kulturális marxizmus ellenében és a muzulmán hatalomátvétel megakadályozására követte el" - áll a közleményben. Ezek szerint a támadás "jelzés" lett volna a népnek, célja pedig az volt, hogy a lehető legnagyobb veszteséget okozza a kormányzó Munkáspártnak, egyben korlátozza az új politikusok toborzásában. (Utoyán a kormánypárt ifjúsági táborában lövöldözött, ahol vezető politikusok generációi nőttek fel.)
A férfi azt is mondta a meghallgatáson, hogy rajta kívül két másik "sejt" is van. Ezekről ugyanakkor egyelőre nem tudni bővebbet, azt sem, hogy Breivik egy-egy emberre, vagy csoportokra utalt.
Egy norvég videós, Markus Thor tweetje szerint Breivik annak ellenére, hogy a meghallgatás zárt volt, megpróbálta felolvasni 1500 oldalas eszmefuttatását, de pár perc után a bíró leállította, mondván az úgysem befolyásolja döntését.
A bíró szerint Breivik nyugodt volt a meghallgatás alatt, azt mondta, felkészült rá, hogy egész életét börtönben fogja tölteni. Norvégiában legfeljebb 21 év börtönt lehet kiszabni, azonban ettől kivételes esetekben el lehet térni, például ha az elítélt különleges veszélyt jelent a társadalomra.
93 helyett 76 áldozata van a támadásoknak
A rendőrség hétfő délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az eddig ismertnél kevesebb áldozata van a pénteki támadásoknak. Az Utøya szigetén rendezett mészárlásnak az eddig a sajtóban megjelent 86-tal ellentétben 68 áldozata van, míg az oslói robbantásban 7 helyett 8 ember halt meg. Így az Utøya szigetén az információgyűjtés nehézségeire hivatkozva 76-ra csökkentették az áldozatok számát, de a rendőrség szerint a halottak száma még emelkedhet.
A rendőrség azzal magyarázta az eltérést, hogy péntek délután kaotikus volt a helyzet a helyszínen, a rendőrök pedig a sebesültek segítésére helyezték a hangsúlyt, ezért előfordulhat, hogy többször is összeszámoltak áldozatokat. Nem árulták el, hány eltűnt embert keresnek még, de még mindig csókakokkal és búvárokkal kutatnak a sziget körül. Csütörtökre ígértek bővebb tájékoztatást.
Fél órával bírósági meghallgatása előtt dőlt el, hogy nem lesz nyilvános a meghallgatás. Breivik maga nyilt tárgyalást kért, tervei szerint ismertette volna bevándorló- és iszlámellenes nézeteit, amivel megindokolta volna a tömeggyilkosságot.
A rendőrségi sajtótájékoztatón azt mondták, azért volt szükség zárt tárgyalásra, mert még mindig nem zárják ki, hogy Breiviknek lehettek segítői. Ezt részben arra alapozzák, hogy a férfi azt állította, rajta kivül két másik "sejt" is van.
A norvég TV2 értesülései szerint a rendőrség attól tartott, hogy Breivik kódolt üzenetet küldhet a tárgyalásról feltételezett társainak. Eddig úgy tudtuk, hogy Breivik magányos elkövető volt - bár a rendőrség vasárnap őrizetbe vett hat embert az esettel összefüggésben, de bizonyítékok híján mindannyiukat szabadon engedték.
Dühös tömeg várta a bíróságnál
A Guardian helyszíni tudósítója szerint Breivik háromnegyed kettőkor érkezett meg a bíróságra, egy hátsó bejáraton próbálták becsempészni. Itt is nagy tömeg várta, "áruló", "elárultad a hazádat", kiabálták neki. A Reuters jelentése szerint alig háromnegyed óra múlva a meghallgatás már véget is ért.
Breivik apja a norvég TV2-nek is nyilatkozott. "Ahelyett, hogy annyi embert megölt, magával kellett volna végeznie. Soha többé nem lépek vele kapcsolatba. Normális ember nem tett volna ilyet" - mondta.
Ahogy egy norvég járókelő megjegyezte, "a normalitás jeleként" örömteli események is zajlanak a bíróság épületében. Miközben a tömeg a tárgyalásról érkező hírekre várt, váratlanul taps törte meg a feszültséget - mint kiderült, egy ifjú párt éppen ezekben a percekben adtak össze, jelentette a Telegraph.
A férfi apja, Jens Breivik a norvég TV2 csatornának azt mondta, jobb lett volna, ha a fia magát öli meg. "Azt gondolom, hogy végül is azt kellett volna tennie, hogy inkább öngyilkos lesz, semmint hogy megöl ennyi embert" - mondta. "Többet soha nem fogok kapcsolatba lépni vele" - tette hozzá.
Az Egyházak Világtanácsának vezetője istenkáromlásnak nevezte, hogy Breivik a kereszténység védelmére hivatkozott tette igazolásául. "Fontos megmondani minden muzulmánnak, éljenek akár Európában akár máshol világon, hogy ezek a tettek egyáltalán nem fejezik ki keresztény hitünket és értékeinket. Az ilyen összefüggésbe hozás istenkáromlás" - jelentette ki egy interjúban Olav Fykse Tveit, a világ legnagyobb ökumenikus szervezetének főtitkára, aki maga is norvég.
Százezernél is többen a megemlékezésen
Oslóban több ezren gyűltek össze hétfőn este, hogy virággal és gyertyával megemlékezzenek az áldozatokról. Az NRK norvég közszolgálati adó becslései szerint 150 ezer ember is részt vehetett a megemlékezésen.
Kettős merénylet sokkolta Norvégiát
Breivik pénteken délután háromkor követett el robbantásos merényletet Oslo központjában, a miniszterelnöki hivatal tőszomszédságában. A robbantáshoz hat tonna műtrágyát vásárolt korábban, ezt keverte el gázolajjal - ilyen pokolgéppel robbantott 15 éve Timothy McVeigh, egy amerikai szélsőjobboldali Oklahoma Cityben. A hatalmas robbanásban nyolcan vesztették életüket. Alig egy órával később magát rendőrnek álcázva a kormányzó, baloldali Munkáspárt nyári táborában, az Utoya szigeten kezdett lövöldözésbe. Az oslói merényletre hivatkozva magához hívta a táborozókat, majd válogatás nélkül lövöldözni kellett. A szigeten 68-an vesztették életüket, köztük a trónörökös nejének féltestvére is, aki rendőrként teljesített szolgálatot.
Breivik rendőrségi meghallgatásán azt állította, hogy a szigeten tartózkodó volt miniszterelnököt, Gro Harlem Bruntlandot is meg akarta ölni. Breivik magát antimarxista kereszteslovagnak gondolta, célja a multikultúrát és a bevándorlók befogadását támogatók megsemmisítése volt.
Breivik az Utoyára 50 perc után kiérkező rendőrökkel szemben már nem tanúsított ellenállást, megadta magát. Kihallgatásán elismerte a gyilkosságok és a robbantás elkövetését, de tagadta büntetőjogi felelősségét. A tömeggyilkosságot "szörnyű, de szükséges" cselekedetként írta le.