További Külföld cikkek
-
Az ausztrál kormány egy időre megtiltja a külföldieknek a lakásvásárlást
- Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben - jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség egy Phenjanban kiadott nyilatkozatra hivatkozva szombaton. A közlemény szerint a Koreai Nép Demokratikus Köztársaság (KNDK) a két Koreát érintő minden ügyet háborús időszakra kidolgozott szabályoknak megfelelő módon fog kezelni.
„Véget ért a se nem béke, se nem háború állapota a Koreai-félszigeten" - írta a KCNA észak-koreai hírügynökség. Kim a katonai vezetőkkel tartott csütörtöki tanácskozásán a jelentések szerint jóváhagyta az amerikai és dél-koreai célpontokra mérendő csapások terveit.
![tag-reuters (49)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/406/4068/40685/4068588_f06c26d50963fa1797aa2698455261a6_wm.jpg)
A hadsereg a végső parancsra vár Kim Dzsongun, az ország vezetője részéről, az ország szárazföldi és tengeri határai közelében tapasztalt provokációkra pedig könyörtelen választ ad, hangzik a phenjani közlemény, amit a kormány, a párt és más politikai szervezetek írtak alá.
Moszkva és az ENSZ is önmérsékletre intette a feleket. „A fenyegetést komolyan vesszük, és szoros kapcsolatot tartunk fenn dél-koreai szövetségesünkkel" – mondta Caitlin Hayden, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője.
A kommunista rezsim a héten elrendelte, hogy minden tüzérségi egysége a legmagasabb fokú készültségbe álljon az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlata miatt. Egyben egy esetleges nukleáris háború rémképére figyelmeztettek a Koreai-félszigeten. Kim Dzsongun az USA elleni rakétacsapás haditerve előtt fényképezkedett pénteken.
A két Korea technikai értelemben eddig is háborúban állt, mert az 1950-1953 között vívott koreai háborút tűzszünet zárta le, nem pedig békeszerződés. Észak-Korea márciusban bejelentette, hogy felmondja a tűzszünetet, tiltakozásul a déli országrészben folyó koreai-amerikai hadgyakorlatokra. Ezek kezdete óta a KNDK szinte minden nap fenyegetőzött azzal, hogy csapást mér dél-koreai és amerikai célpontokra.
![A háborút támogatók rendkívüli gyűlése Phenjan főterén egy március 29-én nyilvánosságra hozott képen](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/406/4068/40685/4068594_ae48c1daab4643269056f2b9c775e545_wm.jpg)
A tűzszünet felmondása elvben elvezethet az ellenségeskedések kiújulásához, de megfigyelők szerint nem ez az első eset, hogy a tűzszünetet Phenjan érvénytelennek minősítette, jegyezték meg francia források. A tűzszünetet az ENSZ Közgyűlése hagyta jóvá, és elvetette azt a lehetőséget, hogy Észak-Korea egyoldalúan felmondja.
Habár a BBC szakértői szerint háború kevéssé valószínű, de kisebb incidensek előfordulhatnak egy ilyen felfokozott helyzetben például a vitatott tengeri határvonalnál. Nem elképzelhetetlen, hogy Észak-Korea a fenyegetések fokozásával a koreai háborút lezáró, felmondott tűzszünet 60. évfordulójára próbál kizsarolni valamilyen új egyezményt.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea március elejétől április végéig tartja szokásos évi közös hadgyakorlatát. Dennis Rodman NBA-kosaras február végi szívélyes látogatása után megint felizzott a feszültség a Koreai-félszigeten, a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatra és az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) újabb szankcióira válaszul egymást érték az észak-koreai rezsim egyre súlyosabb fenyegetései az előző héten. A február 12-i nukleáris tesztre válaszul elrendelt szankciókra reagálva fenyegetett Észak-Korea a tűzszünet felmondásával, de megelőző atomcsapást is kilátásba helyezett.
Március végére összehívták a Koreai Munkapárt központi bizottságának ülését is, amelyen „egy fontos ügyet akarnak megvitatni". Ez az első ehhez hasonló gyűlés, mióta Kim Dzsongun átvette az ország vezetését 2011 decemberében.