Árpád
3 °C
12 °C

Egy egyiptomi lap szerint robbanás történt a lezuhant orosz gép hajtóművében

2015.11.04. 15:12

A fekete dobozok adatai szerint robbanás történt a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgép hajtóművében – jelentette szerdán az MTI szerint az al-Maszri al-Jóm egyiptomi napilap bírósági forrásokra hivatkozva.

A hír szerint a fekete dobozok adatait már kedden letöltötték és az egyiptomi, illetve az orosz főügyészből, valamint az egyiptomi, orosz, francia és ír szakértőkből álló kutatócsoport még aznap éjjel megvizsgálta az eredményeket.

Nincs terrortámadásra utaló jel

Az al-Maszri al-Jóm forrása szerint

robbanás történt a repülőgép hajtóművében, a detonáció okát azonban a baleset helyszínén készült műszaki vizsgálatok eredményei fogják majd meghatározni.

A név nélkül nyilatkozó forrás szerint egyelőre semmi jel nem utal terrortámadásra. Elmondta, a holttestek és a holttesteken talált anyagok felmérése is fontos része a vizsgálatnak. A leletek jelenleg zajló vizsgálata során ki fog derülni, hogy valamilyen robbanóanyag okozta-e a detonációt, vagy hiba történt a légi jármű gépezetében.

Azt is elmondta, hogy a fekete dobozok nem rögzítettek a pilóta által az irányító toronynak leadott vészjelzést. Ugyanakkor az adatok kiértékeléséből az már kiderült, hogy a gép nagyon nagy sebességgel süllyedt. Mindez a szakértő szerint arra utal, hogy hatalmas robbanás történt, amely a repülő összes hajtóművét egyszerre működésképtelenné tette, a gép egyik oldalát lángokba borította, egy darabját pedig kiszakította.

Harmadszorra vizsgálják

A kutatócsoport szerdán újból a baleset helyszínére vonult, amelyet immár harmadik alkalommal vizsgálnak meg. A brit kormány nyilatkozatot adott ki, mely szerint „lehetséges, hogy robbanószerkezet okozta″ a tragédiát. Az Egyiptomból az Egyesült Királyságba induló gépeknél késésekre kell számítani a fokozott biztonsági ellenőrzések miatt.

A Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság repülőgépe az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyről indult Szentpétervárra, s a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten szombat reggel. A gépen 217 utas, köztük 17 gyermek, és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt.

Az Iszlám Állam egyiptomi ága, a főleg a Sínai-félsziget északi részén tevékenykedő Vilájat Sínáa (Sínai Tartomány) a tragédia után közleményt adott ki, azt állítva, hogy a gépet "a kalifátus katonáinak sikerült leszedniük az égről". A legtöbb szakértő ezt azonban valószínűtlennek tartja, mert a dzsihadistáknak aligha vannak olyan föld-levegő rakétái, amelyek el tudnának érni 9 ezer méteres magasságban repülő célpontokat. A fekete dobozok adatainak kiértékeléséig mindazonáltal nem zárható ki, hogy a fedélzeten bomba robbant, sem az, hogy a gépet esetleg a földről kilőtt rakéta találta el, miután meghibásodás miatt alacsonyabbra ereszkedett.

Hosszan zuhant a gép, mielőtt szétesett – írtuk keddi összefoglaló cikkünkben, melyben azt elemeztük: vagy műszaki hiba okozta szombaton az orosz repülőgép egyiptomi katasztrófáját, vagy nem. Bár az előbbi tűnik esélyesebbnek, egyelőre nem vetették el a másik lehetőséget sem. Egyelőre a következőket tudni:

Az Iszlám Állam újabb felvétellel állt elő

Az Iszlám Állam egyiptomi ága fenyegető hangvételű felvételt jelentetett meg szerdán, amelyben megerősítette, hogy a dzsihadista milícia okozta a Sínai-félszigeten történt légi katasztrófát.

A Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) arra emlékeztetett, hogy állítólagos tettét az iszlám naptár szerint egy évvel azután hajtotta végre, hogy hűségesküt tett az Iszlám Állam önjelölt kalifájának, Abu Bakr al-Bagdádinak.

A Mi szedtük le az égről, fulladjatok bele haragotokba! címmel megjelent hangfelvételen névtelenül beszélő szélsőséges a „kételkedőkhöz” szólva kijelentette:

Nem kötelességünk felfedni, hogy miként okoztuk a repülő lezuhanását! Vizsgáljátok meg a roncsdarabokat, elemezzétek ki fekete dobozaitokat, rukkoljatok elő elméleteitekkel és tapasztalataitokkal, és bizonyítsátok be, hogy nem mi szedtük le az égről, illetve, hogy miként zuhant le.

Hozzátette, hogy a Vilájat Színáa akkor fogja felfedni a repülőgép leszedésének módját, „amikor akarja, és ahogyan akarja”. Szombaton kiadott első nyilatkozatában a Vilájat Színáa az Iszlám Állam ellen Szíriában folyó orosz légi hadjárattal indokolta állítólagos merényletét.

A nemzetközi erők Irak és Szíria területén folytatott terrorellenes hadműveletére utalva a szélsőséges azt mondta:

Az iszlám állama ellen lovaikkal és embereikkel hatalmas háborút indító rómaiak azt gondolták, hogy a muzulmánok olyanok, mint mindenki más, de meglepődtek, amikor egy nemzettel találták magukat szemben, amely csak a túlvilágra törekszik, a halálért él, és a vért keresi". (A római az Iszlám Állam nyelvezetében a nyugati, illetve többnyire keresztény lakosú államokat jelölő, történelmileg negatív töltetű kifejezés.)

A most kiadott hangfelvétel fenyegetésekkel zárul.