új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Ezzel a poszttal véget ért az Index mai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Ezúton is köszönjük egész napos figyelmüket, tartsanak velünk holnap is. Jó pihenést kívánunk!

  • A katolikus egyházfő keddi, Szent István vértanú napján intézett üzenetében Ukrajnáról és a világ többi olyan pontjáról beszélt, ahol fegyveres konfliktusok dúlnak. 

  • Ukrajnában már délelőtt is érvényben volt egy légiriadó, akkor még az ország egész területén. Este már valamivel kevesebb régiót érintett a riadó, de továbbra is érvényben maradt ballisztikus rakétatámadás veszélye miatt – számolt be az Ukrajinszka Pravda.

    A lap az ukrán légierőre hivatkozva azt is közölte, hogy Oroszország déli irányból Sahid drónokat indított Ukrajna felé. Ezek – a legfrissebb adatok szerint – Odessza és Krivij Rih városok irányában haladnak (legutóbb az előző hajnalban volt ehhez hasonló dróntámadás).

      

  • Az ukrán hadsereg főparancsnoka úgy fogalmazott: a 2024-es évnek másnak kell lennie, mint az ideinek, mert különben megvalósul az, amit a nagy port kavart novemberi Economist-cikkben mondott, vagyis hogy patthelyzet lehet a fronton

    Hozzátette: azokat a problémákat, amelyek miatt idén megakadt az ukrán hadsereg előrenyomulása, „nagyjából 90 százalékban” már feltérképezték, és dolgoznak a megoldásukon a nyugatiakkal együtt.

    Tehát mindenkit biztosíthatok arról, hogy a következő év más lesz [...] legalábbis mindent megteszünk ezért

    – mondta egy keddi sajtótájékoztatón Valerij Zaluzsnij. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az oroszok sincsenek „lemaradva” tőlük, és a technológiai újítások terén – amelyek szerinte a háborút eldönthetik – állandóan versenyeznek egymással.

  • December 26. és 28. között egy rendkívüli biztonsági gyakorlatot tartanak Kijevben a városi hatóságok, a rendőrség és más egységek részvételével – írja az Ukrajinszka Pravda.

    A lap szerint az akció keretében ideiglenes útzárakat és különleges jelzéseket helyeznek el a városban, valamint gyakrabban fogják ellenőrizni a sofőröket. 

    A háborúnak nincs vége. A fővárost és lakóit még mindig veszélyek fenyegetik

    – írta Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője, aki szerint azért van szükség ezekre a gyakorlatokra, hogy megfelelően felkészülhessenek a vészhelyzetekre Kijevben.

     

  • Valerij Zaluzsnij ukrán főparancsnok egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta az Ukrajinszka Pravda szerint: nincs mit titkolni azon, hogy az ukrán hadseregnek néhol vissza kellett vonulnia Marjinka térségében.

    Az oroszok hétfőn azt jelentették be, hogy az a kelet-ukrajnai város teljesen a kezükre került. Az ukrán fél ezt utóbb cáfolta: állításuk szerint a város közigazgatási határán belül még mindig vannak ukrán csapatok.

    Ezt az állítást Valerij Zaluzsnij is megismételte, de eközben arról is beszélt, hogy az ukrán csapatoknak valóban vissza kellett vonulniuk Marjinka térségében több helyen a kitartó orosz támadások miatt.

    Pontosan ugyanaz a helyzet, mint Bahmutnál volt: utcáról utcáról, házról házra semmisítik meg a harcosainkat, nincs más lehetőség. A háború ilyen, ezért kellett visszavonulnunk Marjinka városhatárára, és ezért kellett néhol a település mögött állást foglalnunk – de ebben semmi olyasmi nincs, ami társadalmi visszhangot keltene

    – mondta, hangsúlyozva: minden talpalatnyi ukrán földért küzdenek, de a földnél jóval fontosabb számukra a katonák élete. 

    Megjegyezte azt is, hogy Marjinkát már közel két éve bombázzák az oroszok, de a visszavonulás ellenére továbbra is maradtak ukrán katonák a város északi részén.

  • Gyakran nyugati cégek által gyártott vadászpuskatávcsöveket használnak az orosz katonák az ukrán fonton – derül ki egy független orosz portál kutatásából, amit az ukrán The Kyiv Independent idéz.

    A vizsgálat szerint orosz fegyvergyártó cégek nyugati cégektől vásárolják a távcsöveket, köztük az amerikai székhelyű Leupoldtól, az amerikai–japán Nightforce-tól, az amerikai–kínai Holosun cégtől, vagy az osztrák Swarovski Optiktól.

    Bár ezen cégek elméletben csak vadászati és sportcélokra szánják a termékeiket, a kutatás során a lap több olyan YouTube-videót is talált, amelyeken orosz katonák kezében látni a távcsöveket.

    A lap azt írja, hogy Oroszország 2022-ben és 2023-ban összesen 16 milliárd rubel értékben importálta e termékeket, ami jelenlegi árfolyamon mintegy 60,15 milliárd forintnak felel meg. 

  • Ukrajna déli részén 19 sahid drónnal indított támadás Oroszország hajnalban– írja a The Kyiv Independent azt ukrán légierő adatai délelőtti adatai alapján.

    A 19-ből 13 drónt sikerült lelőnie az ukrán légvédelemnek. A helyi hatóságok szerint több épületben károk keletkeztek, de sérültekről nincs hír. 

       

  • A Nép Szolgája kormánypárti frakció képviselői úgy fogalmaztak a mozgósítási törvényről: mindenki maradjon csendben, és küldjék a katonákat – írja az Ukrajinszka Pravda.

    A frakció hangsúlyozta, hogy fegyelmet kell tanúsítani, és tartózkodni kell a kommentároktól mindaddig, amíg a katonai vezetés nem kezdi kommentálni a törvénytervezet rendelkezéseit, és nem magyarázza el a nyilvánosságnak, hogy miért javasolnak ilyen szabályozásokat, és mi a motivációjuk.

    A frakciónak tartózkodnia kell attól, hogy kommentálja ezt a kérdést a médiában, nemzetközi szinten, a közösségi médiában, és a személyes kommunikációban. Minden kérdést, ha van, a katonai parancsnokságnak kell továbbítani

    – hangsúlyozta a Nép Szolgája párt.

  • December 26-ig bezárólag hat ukrán pilóta végezte el az F–16-os vadászgépekre való alapkiképzést az Egyesült Királyságban. További tíz fő képzése még zajlik – írja a Jevropejszka Pravda a brit kormány sajtószolgálatára hivatkozva.

    A lap azt is megtudta, hogy a hat pilóta már Dániában van, ahol (a szimulációs alapkiképzés után) már tényleg a gépekkel repülve fejlesztik tovább a képességeiket. 

      

  • Valerij Zaluzsnij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka elmondta, hogy Ukrajna katonai vezetése folyamatosan közli a sereg lőszer-, fegyver- és humánerőforrás-igényeit, de a kormányhoz nem nyújtottak be kérelmet meghatározott számú katona mozgósítására – írja az Ukrajinszka Pravda.

    Mint arról korábban írtunk, Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna további 500 ezer embert kíván mozgósítani, és az ukrán kormánypárt frakcióvezetője is arról beszélt, hogy a hadsereg kérésére dolgoznak ki egy olyan szabályozást lehetővé teszi.

    Zaluzsnij azonban ezt tagadta most. A főparancsnok megjegyezte: az ukrán vezérkarnak nincs lehetősége jogalkotás kezdeményezésére, ezért semmilyen dokumentumot nem nyújtottak be a kormánynak ezzel összefüggésben. 

  • Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök egy hétfői sajtótájékoztatón közölte, hogy megérkezett minden olyan fegyvert Belaruszba, amelyet Oroszország hónapokkal ezelőtt ígért.

    Vlagyimir Putyin orosz elnök még hónapokkal ezelőtt jelentette be, hogy taktikai nukleáris tölteteket telepítenek az országba. 2023 májusban alá is írta a hivatalos szerződést erről a két fél, nyáron pedig megkezdődött a telepítés folyamata. 

    Lukasenka most azt mondta, hogy minden fegyver megérkezett októberig bezárólag (a belorusz elnök eddig erről nem beszélt). Azt nem mondta el, hogy pontosan hol helyezték el ezeket a fegyvereket, vagy hogy hány darab van belőlük – írja a The Kyiv Independent

  • Az ukrán kulturális és információs minisztérium nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette a SHAMAN művésznéven ismert Jaroszlav Dronovot.

    Indoklásképp azt írták, hogy a rapper Ukrajna megszállt területein fellépett az orosz katonák előtt, sőt, még egy videóklipet is forgatott propagandaeszközként az elfoglalt területeken. Rajta kívül Olekszij Kravcsenko színészt is felvették a listára, aki több háborús témájú filmben is szerepelt, és szintén járt a Donbászban. 

  • Volodimir Ohrizko (aki 2007 és 2009 közt volt Ukrajna külügyminisztere, és személyesen ismerte Borisz Jelcin és Vlagyimir Putyin orosz elnököket) az Ukrajinszka Pravdának beszélt arról, hogy miért nem érhet véget egyhamar a háború. 

    A volt politikus – arra a kérdésre, hogy Putyin meghátrálhat-e, és elismerheti-e a vereséget a konfliktusban – azt mondta: 

    Nem. Az azt jelentené, hogy politikai, sőt, akár még fizikai értelemben is megsemmisülne. 

    Ohrizkót arról is kérdezték, hogy milyennek látta Putyin és Viktor Juscsenko volt ukrán elnök tárgyalásait. Elmondása szerint azok a beszélgetések kicsit egy KGB-s/FSZB-s kihallgatáshoz hasonlítottak: rendszerint az ukrán elnök mondott valamit, mire Putyin tömören válaszolt, például olyasmiket, hogy „igen, rendben”,  érdemi párbeszéd azonban nem volt a két fél közt. 

    Olyan volt, mintha egy süket ember beszélgetne egy buta emberrel

    – mondta, megjegyezve, hogy Putyin minden alkalommal cetlikről olvasta fel a saját mondanivalóját a tárgyalásokon, és ezáltal még kevésbé érződött „normális emberi párbeszédnek” az, ami ott zajlott. 

    És egyébként volt még egy érdekes dolog: Putyin valamiért nem mert a szemébe nézni. Ez is meglepő volt számomra

    – mondta, hozzátéve: szerinte ennek az lehetett a magyarázata, hogy az orosz elnök nem bízott magában, vagy nem akarta megmutatni az igazi személyiségét.

  • Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közölte, hogy az orosz hadsereg végrehajtotta a legfontosabb feladatát a 2023-as évben azáltal, hogy megállították Ukrajna ellentámadását.

    A tárcavezető hangsúlyozta, hogy mindezt a hatékonyan kiépített védelmi állásoknak, a megbízható hadifelszereléseknek, valamint az orosz katonák cselekvőképességének köszönhetik. Megjegyezte azt is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is nagyra értékelte a védelmi minisztérium munkáját.

    Hozzátette, hogy a minisztérium januárban fogja kitűzni a 2024-es év konkrét céljait egy konferenciahíváson, azt követően, hogy az orosz elnök közli velük az elvárásait.

  • A szibériai Tyumenyben meghalt egy 12 éves lány, akit Ukrajnából deportáltak Oroszországba.

    Az rbc.ua szerint Artyem Liszogor luhanszki tisztviselő jelentette be a fiatalkorú halálát. A portál szerint a lányt betegség miatt szállították át egy gyermektáborba, és a halálát egy orosz vakcina, a Sovigripp okozhatta, amellyel októberben oltották be. 

    Ennél a vakcinánál több alkalommal is jelentettek problémákat az oltás után, ami annak tudható be, hogy a gyártása, tárolása, minőség-ellenőrzése, illetve maga az oltási folyamat nem a megfelelő szabályok szerint zajlik – mondta Liszogor, aki szerint Oroszország gyakorlatilag megöli a kiskorúakat azáltal, hogy ezzel az oltóanyaggal oltja őket. 

      

  • A közösségi médiában megjelent egy fotó, amelyen állítólag a feodoszijai ukrán támadás helyszíne látható napközben. Az ukránok állítják, hogy a kikötőben megsemmisült egy orosz hadihajó, de az orosz fél eddig ezt nem ismerte el.

    A DeepState Telegram-csatorna bejegyzése szerint a Novocserkaszk hajóról még december 24-én készült egy műholdas felvétel. Ugyanazon a helyszínen (jobb oldalt felül) viszont már csak az elsüllyedt hajó látható állításuk szerint.

    A brit védelmi miniszter is megszólalt

    Eközben a közösségi médiában pedzegetik, hogy egy brit–francia gyártmányú Storm Shadow rakéta semmisíthette meg a hajót, de ezt egyelőre hivatalosan nem lehet megerősíteni. Az viszont figyelemre méltó lehet, hogy az esetet Grant Shapps brit védelmi miniszter is fontosnak tartotta annyira, hogy posztoljon róla a közösségi oldalán.

    A Putyin flottáját érő legutóbbi megsemmisítő csapás bizonyítja, hogy akik szerint Ukrajnában patthelyzet van, azok tévednek! Ők nem vették észre, hogy az elmúlt 4 hónapban a fekete-tengeri orosz flotta 20 százaléka megsemmisült

    írta Shapps, megjegyezve, hogy egy norvég–brit vezetésű tengeri koalícióval is azon dolgoznak, hogy Ukrajna legyőzze Oroszországot a tengeren.

    A megsemmisített hajókról egyébiránt egy (nem hivatalos) gyűjtés is készült.

  • Már hagyomány, hogy minden újév előtt összeül a Független Országok Közössége (FÁK) államfőivel Vlagyimir Putyin, és ez idén sincs másképp. Kedden kezdetét vette a találkozó Szentpétervárott – írja a RIA Novosztyi.

    Az orosz államfő meghívta kollégáit Örményországból, Azerbajdzsánból, Belaruszból, Kazahsztánból, Kirgizisztánból, Tádzsikisztánból, Türkmenisztánból és Üzbegisztánból, de nem a tárgyalóasztalnál, hanem az északi főváros palota- és parkkomplexumainak megtekintésével kezdték meg a találkozót. 

    A palota megtekintése után a FÁK-vezetők számára az egyik teremben kis koncertet adtak az Északi Szimfonikus Zenekar és szólistái – Szergej Roldugin csellista és Pavel Miljukov hegedűművész –, több klasszikus keringőt is előadtak. A minikoncertet Mihail Shvydkoy, az elnök nemzetközi kulturális együttműködésért felelős különmegbízottja vezette.

    Pavel Zarubin orosz újságíró több felvételt is megosztott ezzel kapcsolatban, amelyeken Putyin látható. Az informális FÁK-csúcstalálkozó a sztrelnai Konsztantyinovszkij-palotában tartott beszélgetéssel zárult.

  • December 26-án, kedden Ukrajna minden régiójában légiriadót rendeltek el egy MiG–31K repülőgép felszállása miatt – írja az Ukrajinszka Pravda.

    A gép a Fekete-tenger felett járőrözik, és képes a Kinzsal rakéták hordozására. Az ukrán hadsereg szerint az összes régiót fenyegeti a csapás veszélye, a veszélyjelzés még a kora délutáni órákban is érvényben volt mindenhol. 

    Nem kizárt, hogy az oroszok megtorló csapást indítanak amiatt, hogy az éjjel támadás érte az egyik hajójukat a Fekete-tengeren. 

  • A Russia Today (RT) tett közzé egy paródiát, amelyben Joe Biden amerikai elnököt orosz tudósok irányítják távvezérléssel. 

    A videóban az RT főszerkesztője, Margarita Szimonjan beszél arról, hogy egy vakcinával egy mikrocsipet ültettek be az elnökbe, és ezzel befolyásolják a jövő évi amerikai elnökválasztást is. A paródiában utalnak arra, hogy ez lehet a felelős Biden bakijaiért is, majd oroszosítják is az elnököt, aki elénekli az egyik Kreml-közeli orosz popénekes, SHAMAN Orosz vagyok című dalát is.

       

  • A Feodoszija kikötőjében történt csapásnak az egy halálos áldozat mellett legalább négy sérültje is van – írta a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség a krími katasztrófavédelem vezetőjére, Igor Skurtulra hivatkozva.

    A vezető azt is közölte, hogy 250 tűzoltó és 50 tűzoltóautó ment a helyszínre, hogy eloltsa a tüzet, és a károk felmérése még mindig zajlik. 

    Az ukránok szerint a Novocserkaszk nevű hajó teljesen megsemmisült. Az oroszok egyelőre továbbra is arról írnak, hogy károk keletkeztek a járműben.

    Az Interfax hírügynökség úgy értesült Dmitrij Peszkovtól, a Kreml szóvivőjétől, hogy

    Szergej Sojgu védelmi miniszter személyesen tett jelentést az esetről Vlagyimir Putyinnak.

    De hogy mit jelentett az orosz elnöknek a tárcavezető, az egyelőre nem derült ki. 

  • Az ukrán hadsereg cirkálórakétákkal lőtte azt a hadihajót, amelyet állításuk szerint megsemmisítettek hétfő éjjel a Krím félszigeten.

    Az esetről Jurij Ihnat, a légierő szóvivője beszélt egy rádiós interjúban. A tisztviselő nem akart további részleteket elárulni arról, hogy milyen rakéta van, de azt megjegyezte, hogy a nyugatiaktól nem sokat kaptak ebből a fegyvertípusból, és hogy most több rakétát is fel kellett használniuk a sikeres csapáshoz, mert egy-egy rakétát az orosz légvédelem kivédene. 

    Hozzátette azt is: a nagy robbanás, amely az esetről készült videókon látható, arra utal, hogy a hajókon jelentős mennyiségű lőszer is berobbanhatott. 

  • Az ukrán kormány benyújtotta a parlament elé azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében körülbelül 500 ezer újabb hadköteles ember mozgósítását rendelhetik el – írja a The Kyiv Independent.

    David Arahamija, az ukrán kormánypárt frakcióvezetője azt mondta, hogy az ünnepek ellenére töretlenül folytatják a munkát.

    A katonai vezetés előállt a kéréssel, hogy mozgósítsunk további 500 ezer személyt. A kormányzat kidolgozza a szabályzást ehhez

    – írta a frakcióvezető.

  • A Centre for Economics and Business Research (CEBR) londoni elemzőcég azt valószínűsíti, hogy az Ukrajna elleni invázió miatt Oroszországgal szemben érvénybe léptetett szankciók és a háborús gazdálkodás hatására az orosz gazdaság a tavalyi 8. helyről idén a 11., 2038-ig a 14. helyre csúszik vissza a legnagyobb gazdaságok WELT-ranglistáján – írta meg az MTI. 

    A CEBR prognózisa szerint a magyar gazdaság idén az 57. helyen lesz a 191 országot számláló listán a dollárban mért hazai össztermék alapján, és ez a pozíció a másfél évtizedes előrejelzési időszak végéig stabil marad: a cég 2038-ra az 56. helyet valószínűsíti Magyarország számára a WELT-rangsorban.

    A CEBR számításai szerint a dollárban, folyó áron számolt nominális magyar hazai össztermék a 2023-ra várható 205 milliárd dollárról 2038-ig 445 milliárd dollárra emelkedik.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő este videóbeszédében arról beszélt, hogy öt orosz katonai gépet is lelőttek az utóbbi napokban. 

    Az államfő azt mondta ezzel kapcsolatban: minden orosz pilótának „egyértelmű döntést kell hoznia” azzal kapcsolatban, hogy folytatják-e a harcot, mert Ukrajna légvédelme „csak erősebb lesz” innentől kezdve.

    Különösen akkor, ha megkapjuk azokat a korábban beígért [légvédelmi] rendszereket és az F–16-osokat

    – mondta Zelenszkij azokról a nyugati vadászgépekről, amelyek segítségével Ukrajnának lesz esélye arra, hogy átvegye az ukrán légtér feletti ellenőrzést. 

  • Az ukrán–magyar határszakaszon 2958-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 2856-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.

    A beléptetettek közül a rendőrség tizenöt embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.

    Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a rendőrség közleményében.

  • Mint előzőleg megírtuk, az éjjel támadás ért egy orosz hadihajót a Fekete-tengeren, Feodoszija kikötőjében.

    Azt, hogy a hajót károk érték, már az orosz fél is elismerte.

    Az ukránok azonban azt állítják, hogy a hajó el is süllyedt.

    Mikola Olescsuk, az ukrán légierő még az éjjeli órákban osztotta meg ezt az információt egy videóval együtt a Telegram-oldalán (a felvételt egy független orosz Telegram-csatorna, az Astra tette közzé eredetileg).

    „Most a Novocserkaszk deszanthajó követte a fekete-tengeri orosz flotta zászlóshajóját, a Moszkva cirkálót” – írta Olescsuk, utalva a 2022 tavaszán elsüllyesztett orosz hajóra. 

    A robbanásról más videók is készültek, de azt egyelőre független forrásból nem lehet megerősíteni, hogy tényleg elsüllyedt a Novocserkaszk. 

  • A támadás az oroszok által megszállt Krím félszigeten, Feodoszija kikötőjében történt hétfőn éjjel – írja a BBC.

    Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Novocserkaszk nevű hadihajót ukrán repülőgépek találták el.

    Szergej Akszjonov, a Krím oroszok által beiktatott kormányzója szerint egy ember meghalt a támadásban.

  • Olekszandr Sztupun ukrán katonai szóvivő hétfő este jelentette, hogy a donyecki Marjinka városánál még mindig folynak a harcok.

    Elmondása szerint „tévesek azok a jelentések, amelyek szerint az oroszok teljesen elfoglalták a települést. A szóvivő azt is elismerte, hogy a város „teljesen megsemmisült, de állítása szerint még mindig zajlik érte a harc.

    Jelenleg a katonáink Marjinka közigazgazgatási határain belül vannak

    – mondta. A szóvivő ezzel Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kijelentésére reagált, aki hétfőn Vlagyimir Putyinnal közös találkozóján jelentette be, hogy teljesen elfoglalták a várost.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!