Árpád
-2 °C
9 °C

Indonéziába utazik az ENSZ főtitkára

2005.01.02. 10:26
Kofi Annan szerint az ENSZ még soha nem találkozott ekkora katasztrófával, de a nemzetközi közösség segítőkészsége sem volt még ilyen mértékű; hétvégére kétmilliárd dollárnyi segélyígéret gyűlt össze.
Az ENSZ számára az eddigi legnagyobb katasztrófának nevezte az Indiai-óceán térségét sújtó szökőárt helyi idő szerint szombat este Kofi Annan, a világszervezet főtitkára. Az NBS amerikai televíziós állomásnak adott nyilatkozatában Annan hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek még soha nem kellett olyan súlyos következményekkel szembenéznie, mint most.

"A szökőár tizenkét országot sújtott. Az embereknek szállásra és élelmiszerre van szükségük, továbbá egészségre, és tiszta vízre" - jelentette ki a főtitkár, aki elmondta, hogy a közeli napokban Indonéziába utazik, abba az országba, amelyet a legsúlyosabban érintett a földrengés és az azt követő szökőár.

Járványokat jósol a WHO

Röviddel Annan nyilatkozata előtt közölte az ENSZ, hogy becslése szerint az áldozatok száma meghaladhatja a 150 ezret. Az Egészségügyi Világszervezet szakértője, Michelle Gayer pedig arra figyelmeztetett, hogy kolera, tífusz, vérhas és fertőző májgyulladás járványának kitörése fenyeget, és emiatt az elkövetkező hetekben további tízezrek járványok következtében veszíthetik életüket. Három-négy héten belül az álló vízben megszaporodnak a szúnyogok, így mindehhez még a malária és dengue láz is társulhat, ezért a szakértő szerint a legsürgősebb feladat a tiszta ivóvíz biztosítása.

Ugyancsak a világszervezet képviselői utaltak arra, hogy hivatalos adatok szerint a segélyígéretek szombat estig elérték a kétmilliárd dollárt. A nemzetközi közösség segítőkészsége ebből következően még soha nem volt olyan mértékű, mint most. Ennek ellenére egyes térségekben napokat vehet igénybe, amíg az érintettek számára megérkezik a segítség. Ez elsősorban az indonéziai Szumátra szigetét érinti, de Srí Lanka és a Maldív-szigetek egyes régióit is.