Ennek ellenére az Európai Unió fő döntéshozó szerve, a tagállamok kormányait képviselő Tanács az elmúlt néhány hétben mégis megállapodott az irányelvről, és készült volna visszaküldeni a javaslatot az Európai Parlamentbe második olvasatra (az EP egyetértése is kell). Az EP illetékes bizottsága azonban nemrég az egész jogalkotási eljárás újrakezdését kezdeményezte, mondván a jelenlegi szöveg annyira rossz, hogy a semmi is jobb.
Noha ez a kezdeményezés még önmagában nem kötelezte volna a Tanácsot semmire (a formális jogalkotási eljáráson kívül történt), a soros luxemburgi elnökség mégis úgy döntött, hogy inkább leveszi az egész kérdést a napirendről (a formális jóváhagyásra ugyanis csak e hét csütörtökjén került volna sor), hogy "további konzultációkat tegyen lehetővé". Rátett az egészre egy lapáttal, hogy erős nemtetszését fejezte ki a múlt héten a holland és a spanyol kormány is.
Diplomaták szerint a luxemburgiak úgy ítélték meg, hogy az ellenkezés olyan erős a Parlamentben, hogy nem lett volna értelme próbálkozni a második olvasattal, egy formális szavazást biztosan nem élt volna túl a direktíva. Mások úgy vélték, hogy az EP ellenállása a Tanácsnak is jól jön: több tagállam kormánya, még azok is, akik igennel szavaztak (például Lengyelország), igazából nincs különösebben elragadtatva az irányelvtől, és nem bánná, ha az egészből nem lenne semmi - legalábbis nem mostani formájában.
Egyelőre nem tudni, mi lesz a folytatás, a luxemburgi elnökség jelenleg konzultál minden résztvevővel. A fejlemény mindenesetre politikailag José Manuel Barroso Európai Bizottságának a legkínosabb: az új elnök liberális gazdasági programja már most, alig néhány hónappal hivatalba lépése után komoly nehézségekkel küzd minden fronton; a szoftverirányelv szenvedése csak újabb pofon.