Árpád
-1 °C
9 °C

Menekülnek a külföldiek Irakból

2003.03.17. 20:47
Bár Bush már vasárnap távozásra szólította az ENSZ munkatársait, Hans Blix főellenőr szerint "amíg van remény" Irakban maradnak. A diplomaták már elhagyták Irakot és Ammánba távozott Papp Lajos, a háború ellen tiltakozó Széchenyi-díjas szívsebész is.
Már vasárnap este távozásra szólította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreit George W. Bush - jelentette be Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója hétfőn. El-Baradei az ENSZ-t is tájékoztatta Bush felszólításáról - jelentette az MTI.

El-Baradei még bizakodik

A főigazgató aggódik az ellenőrök biztonságáért, azonban továbbra is bízik a békés megoldás lehetőségében. Véleménye szerint az elmúlt hetekben, vélhetően a nemzetközi közösség nyomására Irak a korábbinál nagyobb együttműködési készséget mutatott, s jelenleg nincsen arra utaló jel, hogy Irak újraindította volna atomprogramját.

A CNN helyszíni jelentése szerint az észak-iraki kurdok a háború kitörésétől tartva tömegesen hagyják el otthonaikat.

Amíg van remény, maradnak

Kofi Annan, az ENSZ főtitkára hétfő délután elrendelte az Irakban tartózkodó ENSZ alkalmazottak kivonását. Az országban tartózkodó 135 fegyverzetellenőr és 170 körüli humanitárius munkás legkésőbb szerdáig távozik az országból - írja az AP.

Bagdadi források szerint az ENSZ ellenőrei már csak az "evakuálási parancsra" várnak - adta hírül az MTI az AFP beszámolója alapján.

Az ENSZ Iraki-Kuvaiti Megfigyelő Missziója (UNIKOM) hétfőn elkezdte a két ország közötti demilitarizált övezet kiürítését és a kuvaiti főváros felé vonult. A misszió csupán néhány járművet hagyott a fegyvermentes zónában, a nagy konvoj már elhagyta a területet és a "csoport utolsó tagjai is csomagolnak" - nyilatkozta az AFP-nek Daljeet Bagga, az UNIKOM szóvivője

Papp Lajos is elhagyja Irakot

Távozik Irakból Papp Lajos Széchenyi-díja szívsebész is - közölte a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szívgyógyászati Klinikájának irodavezetője az MTI-vel. Az illetékes nem tudott beszámolni Papp távozásának okairól. Papp Lajos szerdán utazott Irakba, hogy tiltakozoon a háború ellen és szaktudásával segítse az iraki lakosságot. A magyar szívsebész korábban a pápát is Irakba hívta, hétfő hajnalban azonban Ammánba, Jordánia fővárosába távozott.

Papp távozásával a külügyminisztérium tudomása szerint már csak az ENSZ öt magyar munkatársa, négy vámtiszt és egy fegyverzetellenőr tartózkodik az országban. Az ENSZ munkatársainak kimemenkítéséről a világszervezet gondoskodik - mondta el Tóth Tamás külügyi szóvivő az Indexnek. Mint mondta, a diplomatákat már kivonták az országból, a magyar állampolgárokat pedig többször is nyomatékosan a térség elkerülésére szólították.

A diplomaták és az újságírók is menekülnek

A diplomaták is elhagyják Irakot, Németország vasárnap vonta ki bagdadi követsége alkalmazottjait. A külügyminisztérium emellett az Irakban tartózkodó mintegy negyven német állampolgárnak is az ország elhagyását javasolta. Hétfőn Kína is kivonta nagykövetét és az országban tartózkodó hat diplomatáját. Távozott Irakból hat kínai újságíró is.

Megkezdte bagdadi nagykövetsége kiürítését Görögország is, a külügyminisztérium közlése szerint két napon belül egyetlen görög diplomata sem marad a háború fenyegette országban. Bezárta iraki külképvseletét Csehország és Pakisztán is - jelentette az MTI.

Indonézia már februárban megkezdte külképviselete evakuálását, a folyamat hétfőn az utolsó diplomata távozásával befejeződött.

A háború veszélye miatt az NBC News hírtelevízió hat alkalmazottja is elhagyja Irakot. A washingtoni vezetés minden újságírót távozásra szólított, az AP jelentése szerint az NBC az első nagy televíziós társaság, mely eleget tett a kérésnek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!