Jenő
3 °C
8 °C

Kasmír: hazatérésre szólítják állampolgáraikat a világ országai

2002.06.01. 19:12
Egyre több ország hívja haza diplomatáit és állampolgárait Indiából és Pakisztánból, amióta a két dél-ázsiai ország viszonya mind feszültebbé válik és háborúval fenyeget az újra kiéleződött kasmíri konfliktus miatt.
Kanada utasította azokat a diplomatáit, akiknek nem feltétlenül szükséges indiai vagy pakisztáni állomáshelyükön maradniuk, hogy haladéktalanul távozzanak onnan. Bill Graham külügyminiszter Ottawában elmondta az újságíróknak, hogy hazahívják azokat a kanadaiakat is, akik a két ázsiai országban lévő kanadai konzulátusokon nyilvántartásban vannak, s akiket munkájuk nem köt mindenképpen Indiához, illetve Pakisztánhoz.

Franciaország: Kasmírt kerüljék!

A francia külügyminisztérium is azt tanácsolta szombaton a válságtérségben tartózkodó honfitársainak, hogy ha nem muszáj maradniuk, utazzanak haza, illetve az oda készülők ne induljanak el. "Főképp kerüljék el az indiai-pakisztáni határövezetet Kasmírtól Gudzsarátig", s "amennyiben Nepálba vagy Butánba az út Indián át vezet, a nem halaszthatatlanul fontos utak ezekbe az országokba sem tanácsosak" - olvasható a párizsi közleményben.

Japán: halasszák el útjukat

Japán szintén azt javasolta állampolgárainak, hogy halasszák el tervezett indiai útjukat, "függetlenül annak céljától", és megismételte, hogy az ott lévők térjenek haza. Előzőleg hasonló figyelmeztetést adott ki a tokiói külügyminisztérium Pakisztán vonatkozásában is.

Özönlő jegyfoglalások

A Fülöp-szigetek külügyminiszter-helyettese, Merlin Magalonna sem tudott mást üzenni, mint hogy a katonai konfliktus növekvő veszélyére tekintettel a szigetország polgárai hagyják el Indiát. Az AFP ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a Fülöp-szigetek iszlámábádi nagykövetsége eddig még nem ajánlotta honfitársainak a távozást Pakisztánból.

A francia hírügynökség tudósítója szombat reggel megkérdezte az iszlámábádi utazási irodákat, hatással vannak-e a felhívások az utasforgalomra, s azt a választ kapta, hogy özönlenek a jegyfoglalások a Pakisztánból más országokba induló járatokra.