Romney jött ki jobban a vitából

2012.02.24. 20:49 - ivand

A volt massachusettsi kormányzó Mitt Romney került ki jobban a szerdán rendezett elnökjelölti vitából. A kedden előválasztó Arizonában növelni tudta előnyét, Michiganben pedig az elmúlt napokban nyilvánosságra hozott felmérésekben átvette a vezetést legnagyobb riválisától, Rick Santorumtól.

Michigan hazai pályának számít Romney-nak, ott született és az apja az államban volt kormányzó, ezért elvesztése súlyos csapás lenne a március 6-i szuperkedd előtt, amikor tizenegy államban szavaznak egyszerre. A vita után készített mindkét felmérés, a Rasmussen és a Mitchell/Rosetta Stone is Romney előnyét mutatta, a RealClearPolitics összesítésében ezzel 35,2 százalékkal áll szemben Santorum 33,6 százalékával.

Santorum két hete három szavazás megnyerése után hirtelen az élre ugrott az államban, de azóta folyamatosan fogyott az előnye, míg most lényegében holtversenyben állnak, szoros küzdelem várható kedden. Arizonában most 38,8-29,6 százalék az állás Romney javára. Mindkét állam kulcsfontosságú lesz, mivel most dől majd el, hogy ki tud lendületet venni a szuperkedd előtt.

Az elnökjelölti viták több állam előtt is sorsdöntőnek bizonyultak eddig, a szerdán Arizonában rendezett megmérettetésen pedig Romney tűnt a meggyőzőbbnek, és a közönség is mellé állt. A négy republikánus elnökjelölt, a két éllovas mellett Newt Gingrich volt házelnök és a libertárius Ron Paul texasi képviselő ezúttal asztalnál ülve fejthette ki álláspontját, de a vita ettől még nem lett kevésbé heves.

Santorum megint támadta Romney-t a Massachusetts kormányzójaként elfogadtatott egészségügyi reform és üzleti döntések miatt, de főleg neki kellett védekeznie. Ahogy már a vita előtti napokban is, ezúttal is Santorum szenátorként a kongresszusban leadott szavazatait bírálták.

A republikánus elnökjelölt tizenhat éven át volt 2006-ig Pennsylvania állam szenátora, ezalatt többször is megszavazta az adósságplafon emelését, és több, később komoly pénzeket felemésztő earmarkot is támogatott (ezekkel forrásokat különítenek el meghatározott projektekre). Santorum azt is elismerte, hogy hibát követett el, amikor megszavazta a George W. Bush által szorgalmazott oktatási reformot, amelyet állítása szerint már visszavonna, ha elnöknek választanák.

A bevándorlás is fontos része volt a Mexikóval határos Arizonában rendezett vitának, míg a jelöltek keményen bírálták Barack Obamát, amiért szerintük nem lép fel elég bátran Iránnal szemben. Romney szerint Obama álláspontja Iránról elnöksége egyik legnagyobb hibája.

A következő napokban kiderül, hogy a legutóbbi szavazások óta eltelt két és fél hét végére valóban kifulladni látszik-e Santorum lendülete a kedden előválasztó két államban, vagy Romney erősödése is csak időlegesnek bizonyul. A keddi eredmények alapján még a március 3-án Washington államban rendezett kaukusz is számíthat a szuperkedd előtt, amely sok kérdésre választ adhat majd.

Kommentek

  • 2012.02.24 22:00:19adambum

    Röhej, nem is kommentelek!

  • 2012.02.25 01:50:17Link Elek

    At a Romney Speech, 1,200 People and 65,000 Seats

    Even before the speech started, reporters began tweeting out pictures of the 65,000-seat stadium — completely empty, except for the chairs set up on the field itself, near the 20-yard line.

    Row after row of empty blue seats in the huge stadium made the crowd seem minuscule, especially compared with the images of stadiums filled with screaming fans that TV viewers are used to.

    And the comparisons do not stop there.

    Reporters quickly started posting pictures of the stadium speeches President Obama gave at similar point in his primary campaign four years ago. One, at a stadium in Hartford, was almost filled to capacity — about 16,000 seats.

    Mr. Obama rallied with 14,000 in Boise, Idaho, 18,000 in Minneapolis and more than 20,000 in St. Louis in February 2008.
    [link]

  • 2012.02.25 07:44:43Link Elek

    Mitt Romney's Box of Kryptonite
    [link]

  • 2012.02.25 10:38:24LongJohnHolmes

    Elfelejtettétek kivágni Ron Pault az alsó képből? :)

  • 2012.02.25 11:15:32gigacherry

    Iván, olyan nincs, hogy libertariánus. Akkor se, ha angolul libertarian. Abból az -an képző magyarul az "us". Az iánus túllihegés. Egyszerűen libertárius.

  • 2012.02.25 11:35:12Callie-comment

    Gratulálok, sikerült úgy tudósítani a vitáról, hogy érdemben semmit nem írtatok Gingrichről és a két mellékelt képen sincs rajta.

    Pedig az elemzések szerint jól szerepelt, a leg"államférfibbnek" ő mutatkozott és igen fontos pillanatai voltak.

  • 2012.02.25 11:40:57Callie-comment

    Máskülönben meg Paul, Romney és a moderátor King olajozottan kooperált Santorum lejáratása és sarokba szorítása érdekében az est során. Paul átválallta a cikiző-mardosó támadások nagyobb részét Romneytól, amihez King kitűnően játszott alá a kérdésfeltevésekkel és a szólási sorrenddel.
    Paul és kampánya tkp. Romney segédcsapataként működik már egy ideje. Amikor Gingrich került Romney elé ideiglenesen, őt támadták, jelenleg Santorumra tüzelnek a gyúnyolódó-hazug hirdetéseikkel és a többi eszközzel.
    Szegény naív Paul-rajongók meg azt hiszik, ez egy elvhű szabadságharcos - pedig az elit jelöltjének kihelyezett hadoszlopaként funkcionál.
    Ne legyenek kétségek: ha megosztott konvenció lenne, de Paul delegáltjaival Romney átlépné a győzelmi határt, akkor remekül meg fogja koronázni Romneyt.

  • 2012.02.25 13:23:59fran7

    Calli, lehet, hogy igazad van, de mi van akkor ha Ron Paul kötött egy olyan alkut, hogy 4 vagy 8 év múlva Romney támogatja a fiát az elnökjelöltségben. Én ezt könnyen el tudom képzelni. Sok sok háttéralku lehet a háttérben. Ami mutathatja, hogy Ron nemcsak egy képzelődő politikus, hanem van gyakorlati érzéke.

  • 2012.02.25 13:42:37Tuleloblog

    Ahogy én láttam, Santorum össztűz alatt volt, Gingrichet pedig sok helyen hozták ki győztesnek. Pault és Romneyt is, szóval nem mondanám hogy Romney pont a legjobb lett volna. Volt 3 győztes és 1 aki rosszul jött ki a vitából. De hogy ki győzött azt mindenkinak saját magának kell eldöntenie. :)

  • 2012.02.27 15:06:29tedked

    Callie, Paul-lal kapcsolatban abszolut igazad van. számomra is minimum roblémás ahogy romney szekerét tolja az elmúlt hónapokban. Ráadásul már quasi bevallotta, hogy ő sem godolja komolyan, hogy megnyeri a jelöltséget. és ezek után még csodálkoznak a RP-fanok , h seni nem veszi komolyan?

    De az igazság az, hog megosztott konvenció esetén ugye a második szavazástól szabad madátumuk van a delegáltaknak, így bármi történhet.
    Én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy romney jól jönne ki abból, h ha a Paul-delegáltak felszabadulnak.

  • 2012.02.27 20:22:13Callie-comment

    A delegáltak kérdése bonyolult és jelenleg átláthatatlan. Van pl. kb 130 szuperdelegált is! Az éppen elég ahhoz, hogy a nélkülük nem eldőlő csatát eldöntsék, még a második szavazás előtt.

  • 2012.02.28 02:22:30Tuleloblog

    Így van. Látni lehet számokat a médiában, de úgy tűnik, hogy azoknak semmi közük a valósághoz. Nem értem hogy hogy megy ez a szavazás, mikor nem árulják el a pontos eredményeket. Meddig szoktak ezzel várni? A múltkor valami 2 hónapot emlegettek.

  • 2012.02.28 10:32:13Szabler

    "In recent days, attention has focused on the unusual relationship between Ron Paul and Mitt Romney, who are purportedly competing against each other for the Republican presidential nomination. The New York Times reported recently that Romney has “worked to cultivate” a friendship with Paul. The candidates talk on the phone frequently. And when Paul’s “campaign jet broke down last year,” Romney “offered his jet to take them home to Texas.”
    Rick Santorum has directly accused Paul and Romney of working together, noting “their commercials look a lot alike, and so do their attacks.”

    ...

    "While Paul has freely attacked Romney’s top rivals, he has never once attacked Romney."

    Konkrétan összesen 39-szer támadta mindegyik más vetélytársát, de Romney-t egysuer sem az elnökjelölti vitákban.

    [link]

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Fehér ház

Mormon, gazdag, Romney

Mormon, gazdag, RomneyMitt Romney legveszélyesebb ellenfele saját maga. A republikánus elnökjelölt színtelen, szagtalan, cserébe legalább már harcolt egy kicsit.

Friss kommentek

  • Link Elek: Gallup.com, “Veterans Give Romney [24-point] Lead Over Obama: Veterans responsible for Romney's advantage among men overall,” by Frank Newport: “U.S. veterans, about 13% of t... 2012-05-28 16:35
    Pártpénzbalhé az USA-ban is
  • Link Elek: Dole nem sokkal bukott nagyobbat, mint McCain [link] 2012-05-24 09:03
    Pártpénzbalhé az USA-ban is
  • BF79: Ez egy nagyon jó cikk. A GOP állításaival ellentétben ez Obama eddigi egyetlen egyértelmű kudarca: [link] 2012-05-23 22:30
    Pártpénzbalhé az USA-ban is

Események

  •  
    2012 - január
    H K SZ CS P SZ V
    - - - - - - 1
    2 3 4 5 6 7 8
    9 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 - - - - -
     
  •  
    2012 - február
    H K SZ CS P SZ V
    - - 1 2 3 4 5
    6 7 8 9 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 - - - -
    - - - - - - -
     
  •  
    2012 - március
    H K SZ CS P SZ V
    - - - 1 2 3 4
    5 6 7 8 9 10 11
    12 13 14 15 16 17 18
    19 20 21 22 23 24 25
    26 27 28 29 30 31 -
    - - - - - - -
     
  •  
    2012 - április
    H K SZ CS P SZ V
    - - - - - - 1
    2 3 4 5 6 7 8
    9 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 - - - - - -
     
  • Iowa Kaukusz
2012. január 03.
  • New Hampshire Előválasztás
2012. január 10.
  • Dél-Karolina Előválasztás
2012. január 21.
  • Florida Elnökjelölti vita
2012. január 26.
  • Florida Előválasztás
2012. január 31.
  • Nevada Kaukusz
  • Maine Kaukusz
2012. február 04.
  • Colorado Kaukusz
  • Minnesota Kaukusz
  • Missouri Előválasztás
2012. február 07.
  • Arizona Előválasztás
  • Michigan Előválasztás
2012. február 28.
  • Washington Kaukusz
2012. március 03.
  • Alaska Kaukusz
  • Georgia Előválasztás
  • Idaho Kaukusz
  • Massachusetts Előválasztás
  • Észak-Dakota Kaukusz
  • Ohio Előválasztás
  • Oklahoma Előválasztás
  • Tennessee Előválasztás
  • Vermont Előválasztás
  • Virginia Előválasztás
2012. március 06.
  • Kansas Kaukusz
2012. március 10.
  • Alabama Előválasztás
  • Hawaii Kaukusz
  • Mississippi Előválasztás
2012. március 13.
  • Missouri Kaukusz
2012. március 15.
  • Illinois Előválasztás
2012. március 20.
  • Louisiana Előválasztás
2012. március 24.
  • Maryland Előválasztás
  • Washington Előválasztás
  • Wisconsin Előválasztás
2012. április 03.
  • Connecticut Előválasztás
  • Delaware Előválasztás
  • New York Előválasztás
  • Pennsylvania Előválasztás
  • Rhode Island Előválasztás
2012. április 24.

Keresés

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés