Januártól vízum nélkül Amerikába?

2008. március 14., péntek 22:43

Az amerikai és a magyar tárgyalódelegáció helyi idő szerint pénteken a déli órákban megegyezett a magyarok vízummentességéről szóló Egyetértési Nyilatkozatban, amelyet hétfőn írnak alá Washingtonban. A megállapodás a vízummentesség alapelveit és feltételeit tartalmazza, amelynek végrehajtása esetén magyar állampolgárok várhatóan 2009. január 1-től vízummentesen utazhatnak turista vagy üzleti céllal az Egyesült Államokba.

A tervek szerint hétfőn írják alá Washingtonban a magyar és az amerikai illetékesek a vízummentesség szabályait rögzítő Egyetértési nyilatkozatot. A Ezek szerint csak chipkártyás útlevéllel lehet majd Amerikába beutazni. A magyar utasoknak előzőleg elektronikus úton kell adatokat szolgáltatniuk magukról, és ennek nyomán megkapnak egy elektronikus beutazási engedélyt, amely a vízumot helyettesíti.

Az amerikai hatóság az elektronikus adatszolgáltatást követően esetenként hiánypótlásra szólíthat fel. Akinek a benyújtott adatait nem fogadják el, annak be kell mennie a nagykövetségre, és egy vízumszerű eljárás keretében kell beutazási engedélyt szereznie. A beutazás időtartama továbbra is 6 hónap lehet. A vízummentesség csak a turista és üzleti céllal Amerikába utazókat érinti, munkavállalást vagy tanulást nem engedélyez, ahhoz továbbra is vízumot kell szerezni.

A Magyarországgal kötött Egyetértési Nyilatkozat tartalmában hasonló, mint a Csehországgal, Lettországgal és Észtországgal kötött azonos megállapodás. A vízummenteség elnyerésének továbbra is feltétele, hogy a visszautasított magyar vízumigénylések száma nem lépheti túl a 10 százalékot. A megállapodás tartalmazza azt is, hogy az amerikaiaknak az év hátralevő részében az Európai Unióval is meg kell egyezniük, hogy a folyamat az EU hozzájárulásával és egyetértésével menjen végbe.

Somogyi Ferenc nagykövet a megállapodást követő sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a tárgyalások lezárulása egy fontos lépés, de még nem maga a vízummentesség. Márciusban amerikai szakértők delegációja utazik Budapestre, ahol a végrehajtás részleteiről tárgyalnak.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
VEGAFUTÁR! Nem csak vegáknak!
Házias ízek, egészséges ételek kiszállítása Budapesten, Székesfehérváron és Kaposváron
hirdetés