Vilma
-8 °C
3 °C

Visszaállt a reptéri rend

2006.08.11. 13:26
A légi közlekedés a csütörtöki káosz után péntekre helyreállt, bár a szigorított biztonsági ellenőrzéseken még mindig nem lazítottak. Budapest és London, valamint New York között a járatok menetrend szerint közlekednek.

Menetrend szerint indulnak a gépek az angliai repterekről és a Ferihegyi reptérről is, így csak kisebb csúszásokra lehet számítani, közölte a Budapest Airport szóvivője, Szollár Domokos pénteken. A Heathrow és a Gatwick repülőtérről induló két reggeli járat kis késéssel ugyan, de rendben elindult, nem várható fennakadás a többi járattal sem. Az előző nap a Heathrow-n rekedt magyar utasokat hazaszállították.

Londoni reptéri források szerint a Heathrow 2. terminálján, ahová a Malév gépei érkeznek és indulnak, minden normálisan működik, nincsenek sorok, a többi légitársaság gépei is rendben közlekednek. Az utazók alkalmazkodtak az új biztonsági szabályokhoz, és ez megkönnyíti az ellenőrzésüket.

A londoni magyar nagykövetség konzulja, Fábry Mária elmondta, hogy az éjszaka magyar állampolgárok nem kérték a konzulátus segítségét. Előző nap egy 15 fős magyar diákparlamenti küldöttség fordult a konzulátushoz, valamint egy másik magyar utas is, aki lemaradt a British Airways egyik járatáról. Mivel azóta rendeződött a légi forgalom London és Budapest között, az ő gondjuk is minden valószínűség szerint megoldódott, remélhetőleg rendben hazaértek, mondta a konzul.

Hosszas ellenőrzés

A fokozott biztonsági eljárásokra most is számítania kell minden olyan utasnak, aki Angliában szeretne átszállni, valamint a New Yorkba tartó, pénteken induló két járat utasainak is, mondta Szollár Domokos.

A gépekre személyi okmányokat, valamint tok nélküli szemüveget és pénzt lehet felvinni. A zsebkendőt vagy a tampont - csakúgy, mint a gyógyszereket - a csomagolásból kibontva, doboz nélkül engedik fel csak a gépekre. A gyógyszerek közül a tilalom csak a folyékony halmazállapotúakra vonatkozik.

Életmentő gyógyszerek

Akinek - életmentő gyógyszerként - mégis feltétlenül magánál kell tartania valamilyen folyékony halmazállapotú orvosságot, annak először is be kell mutatnia valamilyen orvosi papírt, ami arról tanúskodik, hogy a kezeléséhez elengedhetetlenül szükséges az adott gyógyszer. Ezután pedig az utasnak arról is be kell mutatnia valamilyen igazolást, hogy a nála lévő szer valóban gyógyszer.

Arra a kérdésre, hogy a gyógyszert életmentő szerként meghatározó orvosi igazolásnak közvetlenül az utazás előtt kiadott dokumentumnak kell-e lennie, Szollár Domokos nem tudott válaszolni. Azt sem tudta pontosan meghatározni, ki és milyen módon lenne jogosult igazolni egy szerről, hogy az valóban az a gyógyszer, mint aminek az utas mondja.

A fedélzetre felvihető tárgyakat átlátszó zacskóban kell elhelyezni, amit a repülőtéren kapnak meg a felszállásra készülők. A dezodor, az arckrém, a zselé, a mobiltelefon, a laptop még mindig tiltólistán szerepel, vagyis ezeket továbbra sem lehet a gépre vinni. A szóvivő azt is kérte, hogy mindenki egy kicsit előbb érkezzen ki a Ferihegyi reptérre.

Készültség Nagy-Britanniában

Csütörtökön a legmagasabb szintre emelték Nagy-Britanniában a terrorveszély elleni készültség szintjét, miután a rendőrség bejelentette, hogy meghiúsított több készülő merényletet, amelyek célja a Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között közlekedő utasszállító repülőgépek felrobbantása lett volna.

A rendőrség csütörtökre virradóra 18 gyanúsítottat vett őrizetbe London térségében a készülő merényletekkel összefüggésben, péntek reggelre további 6 embert fogtak el. A terroristák terve az volt, hogy kézipoggyászukban viszik a fedélzetre a robbanószerkezetet.

Amit a szigorított biztonsági ellenőrzésről tudni kell

Az Angliába, vagy az Egyesült Államokba induló utasoknak számítaniuk kell arra, hogy a reptéren a szigorított biztonsági ellenőrzés a szokásosnál jóval hosszabb időt vesz igénybe.

Nem lehet kézipoggyászt a kabinba felvinni, minden kézipoggyászt feladott poggyászként kezelnek, és a repülő poggyászterében helyeznek el. A biztonsági ellenőrzés előtt az utasoknak az összes zsebüket ki kell üríteniük, utána már csak az alábbi tárgyakat vihetik magukkal lehetőleg átlátszó műanyag tasakban.

  • Zsebméretnél nem nagyobb tárca és tartalma (pl. készpénz, bankkártya), kézitáska azonban nem lehet az utasnál.
  • Az utazáshoz feltétlenül szükséges okmányok (útlevél és repülőjegy).
  • Gyógyszerek és gyógyászati eszközök, amelyek a repülés közben feltétlenül szükségesek lehetnek, kivéve bármilyen folyadékot. Ha valaki életmentő céllal folyékony halmazállapotú gyógyszert tart magánál, annak ezt külön igazolnia kell.
  • Szemüveg és napszemüveg, tok nélkül
  • Kontaktlencse tartó, tisztítófolyadékot tartalmazó flakon nélkül
  • Kisgyermekkel utazók felvihetnek bébiételt, tejet (a felnőtt kísérőnek ezt az ellenőrzéskor meg kell kóstolnia), valamint a repülés közben feltétlenül szükséges egészségügyi vagy higiéniás eszközöket (pl. pelenka, törlőkendő, krém).
  • Női higiéniás eszközöket csak doboz nélkül lehet felvinni (pl. tampon, betét, különféle kendők).
  • Papír zsebkendő doboz nélkül vagy szövet zsebkendő
  • Kulcsok, kivéve a távirányítóval egybeépített kulcsok és elektromos kulcstartók

Minden utast kézi motozás alá vetnek, a cipőket, illetve minden tárgyat, ami az utasoknál van, átvilágítanak.

A tolószékeket, járókereteket és mankókat is röntgenvizsgálóval ellenőrzik, az ellenőrzőpontokon kizárólag a repülőtér által biztosított kerekes székkel lehet áthaladni.

Az Egyesült Államokba induló járatok utasainál lévő minden tárgyat, beleértve azokat is, amelyek a biztonsági ellenőrzés után kerülnek a birtokukba, még egyszer ellenőriznek a beszállókapuknál. Az utasoknál talált bármilyen folyadékot elkoboznak. (Forrás: Budapest Airport Zrt.)