Trianon-musicalre készül az Operett új vezetése

2018.11.08. 13:40

Az Operettszínház új vezetése a trianoni béke századik évfordulójára musicalpályázatot ír ki, írja a hvg.hu. A cikk szerint a Trianonnal foglalkozó musical kivétel lesz, ugyanis a színház új igazgatója, a társulat által a jelöltek közül legkevésbé támogatott Kiss B. Atilla a musicalek helyett az operettekre akar koncentrálni. (A másik két pályázó Lőrinczy György, a jelenlegi igazgató és Szente Vajk musicalszínész és -rendező voltak.)

Kiss B. olyanannyira komolyan gondolja a szakítást az Operettszínház eddigi munkáival, hogy 111 oldalas pályázatában egyetlenegyszer sem említette név szerint az előző vezetők bármelyikét.

A cikk emlékeztet rá, hogy a szexuális zaklatási ügyei miatt távozni kényszerülő Kerényi Miklós Gábor (az Operett Lőrinczy előtti vezetője) annak idején arra használta a musicaleket, hogy segítségükkel megmentse a 2001-ben átvett, üresen kongó Operettszínházat. A Hvg operettszínházi forrásai szerint a közkedvelt musicalek kivezetésével szinte biztosan megrogy a színház költségvetése.

Kiss B. nem sokkal kinevezése után bejelentette, hogy balettigazgatónak nevezi ki a Magyar Idők főmunkatársát, Apáti Bence balettáncost, aki a HírTV és az EchoTV politikai műsorainak egyik állandó szereplője.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?