Gagyi tucathorror lett A fekete ruhás nő 2

2012-ben egy zseniális húzással támadt fel a nagy múltú Hammer horrorstúdió: A fekete ruhás nőben tökéletes arányérzékkel házasították össze a ráérős tempóban ijesztgető, klasszikus rémmeséket a sötétebb tónusú Harry Potter-filmek hangulatával. A kritikusok szinte mindenhol kitörő örömmel fogadták Daniel Radcliffe angolna-lápi kirándulását, itt az Indexen például így lelkendeztünk érte:

Pont olyan, mintha Harry Voldemort legyőzése után szellemvadász irodát nyitott volna, hogy a filmgyártás örök kedvencének számító, romos kísértetkastélyokban bóklászhasson. A hasonlóságot csak erősíti, hogy Rowling varázslóvilága eredetileg is a viktoriánus Anglia külsőségeit idézte, A fekete ruhás nő pedig szintén mesterien idézi fel az 1900-as évek gramofonos-szellemidézős hangulatát, amikor az emberek még ugyanúgy féltek az autómobiloktól, mint a médiumokon keresztül társalgó, hazajáró lelkektől.

A pozitív visszhang miatt A fekete ruhás nő egész tisztességes, 127,7 millió dolláros bevételt termelt, és mivel csak 15 millióba került, egyértelmű volt, hogy a Hammer előbb-utóbb folytatni fogja a leples asszony gyilkosságsorozatát.

Daniel Radcliffe-ot az első részben történtek miatt ugye nem lehetett berakni a folytatásba (bocs a spoilerért, ettől persze még baromi jó az első film, kötelező megnézni minden horrorrajongónak!), és vele egy előzményfilmnek sem lenne értelme, hiszen életében először járt az Angolna-lápnál. Maradt tehát a kézenfekvő megoldás:

Adott persze itt is a horrorfilmes zsáner örökös kínzó kérdése: mi a fenéért megy be valaki önszántából egy düledező kastélyba, hogy ott kísértetvacsoraként végezze? A fekete ruhás nőben pofátlanul egyszerűen megoldással vázolta fel az eredeti regény írója, Susan Hall az alaphelyzetet: egy fiatal londoni ügyvédnek a főnöke utasítására kellett a ködös angliai vidékre utaznia, hogy ott megtalálja egy örökösök nélkül maradt, értékes ingatlan tulajdoni iratait.

Még a folytatás alapsztorija is jó. Ezúttal a második világháború idején a londoni bombázások elől egy vidéki kúriába menekítenek ki egy csapat gyereket (így indul egyébként a Narnia krónikái is), de a csapat természetesen pont a fekete ruhás szellemasszony házába kénytelen beköltözni. Ezzel azonban a produkció ki is heréli saját magát, hiszen már az első részből megtudtuk, miért gyilkolja az asszony a gyerekeket meg a rájuk vigyázó felnőtteket, így itt semmi izgalom nincs a tettes utáni nyomozásban.

A klisés sztorit persze meg lehetne menteni az Angolna-láp vagy romos kastély szépen fényképezett látványával, hiszen A fekete ruhás asszony egyik nagy erőssége a zsigerekbe markoló félelmet árasztó, hangulatos környezet volt. Itt azonban a készítők szinte kockáról kockára újrahasznosították az első részből azt a kacskaringós, saras utat, ami összeköti a kastélyt a legközelebbi faluval, és amit mindig ellep a dagály, a szobabelsőkben pedig pontosan ugyanúgy nyikorog magától a hintaszék és forgatja a szemét a felhúzatlan felhúzhatós játékbaba, mint az első részben.

Sebaj, az elcsépelt horrrorkliséket biztosan olyan szereplőkkel ellensúlyozták az alkotók, akiket megkedvel a néző, és akikért a film végéig izgul! Hát nem.

Sajnos ezen a téren is csúfosan megbukott a film:

• a gyerekszínészek túl bambák és unalmasak,
• az iskolásokkal és főleg az egyik nevelőtanárral smúzoló, fiatal katona (Jeremy Irvine) iszonyú idegesítően mindig mindenkit megment az életszerűtlen felbukkanásaival,
• a főszereplő lányt alakító Phoebe Fox pedig pont olyan szépen mosolygó, de minden másban iszonyúan tehetségtelen színésznő, mint a Barátok közt-béli hasonmása, Szabó Erika.

Hát nem tiszta ikertornyok Tildával?

Persze, hogy megijed a néző, ha egy fülrepesztő hangeffekttel az arca elé teleportál a semmiből egy szellemalak, vagy épp egy öltönyös férfikar ugrik ki a korábban szándékosan sokáig mutatott lepedőhalomból. Ezek a direkt sokkoló effektek ma már eleve bármelyik horrorfilmben röhejesek, A fekete ruhás nőben viszont minden második jelenet ilyen. Sajnos annyira messze távolodhatott a folytatás az első rész jólesően tarkóbizsergető borzongáscunamijától, hogy rendező legyen a talpán, aki egy esetleges harmadik résszel feltámasztja az épp most eltemetett, gaggyi tucathorrorrá silányított A fekete ruhás nőt.