Feldolgozzák minden sztár rémálmát
Az Emmy-díjas Jehane Noujaim és Karim Amer megpróbálja dokumentumfilmben feldolgozni a rengeteg kínos ügyet világra hozó Sony-botrány hátterét, írja a Hollywood Reporter. Ez a nem túl izgalmasnak tűnő ötlet azonban nem csak Észak-Korea szerepét vizsgálja a történetben, hanem alternatív teóriákkal próbál rájönni, hogy valóságban ki állhatott a kibertámadások mögött, ha nem a kommunista ország vezetése Seth Rogenék vígjátéka miatt. Egyes vélemények szerint a biztonsági támadás belülről érkezhetett, és azt is nehezen tudják sokan elképzelni, hogy Észak-Korea képes ilyen szofisztikált kibertámadásra. Mindenesetre érdekes lenne, ha kiderítenék, hogy nem is a béna The Interview miatt tört ki az egész balhé, hanem valami egészen más áll a háttérben.
A Sony-ügy több szempontból is kellemetlen, hiszen a cég mellett több közszereplő is kellemetlen helyzetbe került. Ben Affleckről kiderült, hogy a felmenői között voltak rabszolgatartók, a Sony dolgozói sokszor elég kellemetlen hangvételben beszéltek a sztárokról (Andrew Garfield vagy Angelina Jolie) és fény derült több meghiúsult film hátterére is, de itt lehetett arról is olvasni, hogy a Sony miként akarja bevásárolni magát a magyar tévépiacra.
![Az interjú](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/859/8593/85937/8593723_17db177cdf0d29ec0a5f5ee64cd9393d_wm.jpg)
Később megint kiszivárgott egy adag levél, kicsit kínos helyzetbe hozva Leonardo DiCapriót, vagy George Clooneyt, aki a Műkincsvadászok borzalmas fogadtatása után abba akarta hagyni a filmezést, de Andy Vajna neve is feltűnt a levelezésekben.
Rovataink a Facebookon