Anya meséjétől mindenki bepisil

Kritika Fliegauf Bence új filmjéről, a Liliomösvényről

2016.02.14. 19:54
7 hozzászólás
Stefanovics Angéla lidérces rémálmot hoz mindenkire az új magyar filmben. Megnéztük Fliegauf Bence új filmjét Berlinben.

A Liliom ösvény azzal a hajmeresztő helyzettel játszik, amikor valaki úgy dönt, hogy becsukja a mesekönyvet, és kinyitja a képzeletét, és fejből kezd mesélni.  

 - ezt Fliegauf Bence filmrendező mondta az Indexnek a Berlinben bemutatott új filmjéről. A főszereplő Rebeka nem is aprózza el, egy hajmeresztő mesét kezd mondani hétéves kisfiának, a Tündérről, a Vadászról és Aranyomról. A mese annyira ijesztő, hogy a kisfiú inkább alvást színlel, hogy ne kelljen tovább hallgatnia, és pont ugyanúgy rendszeresen bepisil, mint a történet főszereplője, a folyamatosan rettegő Aranyom.

A Liliom ösvény Fliegauf Bence hatodik egész estés nagyjátékfilmje, amit négy évvel a romagyilkosságokat feldolgozó Csak a szél után készített. Ez csak azért fontos megemlíteni, mert a Csak a szél kétségkívül egyfajta csúcspont volt Fliegauf pályáján: a rá jellemző epizodikus történetvezetést és a lassan építkező feszültségkeltést egy megkerülhetetlenül fontos társadalmi témában alkalmazta, nem csoda, hogy a sokévi Forumban szereplés után a Berlinale nemcsak versenyprogramba emelt egy Fliegauf-filmet, de a zsűri nagydíját is odaadta neki 2012-ben.

Az sem meglepő, hogy a Liliom ösvényt is Berlinben vetítik, de az sem, hogy nem a versenyprogramban, hanem ismét a kísérletező, újító filmeket bemutató Forumban. Fliegauf ugyanis visszatért ahhoz a kísérletező stílushoz, ami filmnyelvileg talán többet ad neki, mint alkotónak, de sokkal kevésbé közönségbarát, mint a legutóbbi két filmje, a Csak a szél és a Womb. Nehéz ezt a két utóbbi filmet egy lapon említeni, de mindkettőt tökéletesen lehetett érteni: a Womb a klónozás témáját egy pofonegyszerű szituációban dolgozta ki, a Csak a szél pedig egy hátborzongató történetnek adott keretet.

Fliegauf Bence filmek, sorrendben

Rengeteg (2003)
Dealer (2004)
Tejút (2007)
Womb (2010)
Csak a szél (2011)
Liliom ösvény (2015)

A Liliom ösvény története két szálon halad: az egyik könnyen befogadható és érthető, ebben követjük anya meséjét, ezt tökéletesen komponált képekben mutatja meg nekünk Lovasi Zoltán operatőr. A másik szálon viszont absztraktabban halad a narráció, álmok, emlékek és képzelgések keverednek alul-, és túlvilágított, roncsolt minőségű képeken. Az alkotó számára biztosan élvezetes volt létrehozni egy új keveréknyelvet, Fliegauf a fent hivatkozott interjúban maga is vizuális salátának hívja a saját filmjét, és annyiban bizonyára helytálló a hasonlat, hogy sokaknak valóban tetszeni fog ez a kavalkád, de én a magam részéről olyan ódivatú vagyok, hogy a kísérletezéstől nem zárkózom ugyan el, de szeretem, ha egy film minden kockája szépen meg van csinálva, és a csúnyaságot még a világosan kivitelezett koncepció mentén sem szívlelhetem. Esztétikai kifogásom korábban nem is volt Fliegauf filmjeivel szemben, hiszen egyik szebb volt, mint a másik - egészen eddig. De ez csupán ízlés kérdése: Berlinben taps fogadta a filmet, a fesztivál elején még érdeklődő a közönség egy olyan filmmel szemben is, ami valami újjal és szokatlannal próbálkozik. Egyelőre még csak kisebb blogokon jelentek meg kritikák a filmről, de azokon úgy tűnik, jól fogadták a Liliom ösvényt. (UPDATE: már a Hollywood Reporter is kijött, cikkünk itt.)

Fliegaufra egyébként is jellemző, hogy folyton valami újban próbálja ki magát: a Tejút egy képzőművészeti eszközökkel elemezhető film volt (itthon a Ludwig Múzeumban vetítették, és teljesen jól működött installációkra szedve is), a Womb az európai középút felé tett teljesen vállalható kirándulás, a Csak a szélben pedig a valós, szociális téma volt az ismeretlen terep. 

A Liliom ösvény is nagyon sok mindent megőrzött az előzményekből: Fliegaufot még mindig nagyon érdekli az ember, mint biológiai lény, a test, a sejtek, a növekedés és a változás, a honnan jöttünk és hová tartunk kérdése, és az is érdekli, hogy a filmnyelv eszközeivel hogyan lehet mesélni olyan nehezen megfogható dolgokról, mint az álmok vagy az emlékek. Hová lesznek a nagyi gondolatai, miután meghal? Hogyan lehet elégetni egy embert? Hogyan lehet elmagyarázni egy gyereknek a halált? Hogyan lehet elmagyarázni egy gyereknek, aki éppen most próbálja feldolgozni a szülei válását, hogy vannak szülők, akik nem feltétlenül szeretik a gyerekeiket, és hogy az a néni is ugyanúgy ember volt, aki kalapáccsal szétverte a gyerekeit? Nem könnyen, a főszereplő Rebeka is a meseterápiához folyamodik, amikor egyszerű, a gyerek számára is értelmezhető történetben kezd mesélni a világródól, az életről, a saját világáról és a saját életéről. Nem könnyű darab az új Fliegauf-film, meg kell érte dolgozni rendesen, és az elején ijesztőnek is tűnhet az út, de a végére összeáll a Liliom ösvény íve. 

meghajoljunk szerinted? liliom ösvény premier a berlinálén

A video posted by anita libor (@liboranita) on

Ezeket a filmeket láttam eddig a Berlinalén

L'AVENIR (Mia Hansen-Love): Isabelle Huppert csodálatos, mint mindig, egy olyan filmben is, amiben nem történik semmi, csak tönkremegy az élete.

FUOCOAMMARE (Gianfranco Rosi): Gyönyörűen kivitelezett, felkavaró film Lampedusáról, nagyon csodálkoznék, ha nem nyerne valami díjat. 

BORIS SANS BEATRICE (Denis Coté): Nehogy hűtlen legyél a feleségedhez, mert nagyon rosszul jársz! Lefilmezett moralitás, egy tökéletesen felesleges film.

WAR ON EVERYONE: John Michael McDonagh elesett. Rossz ízlés, szar humor árad a film minden kockájából. A színészek is rettenetesek. 

MIDNIGHT SPECIAL (Jeff Nichols): Üldözős sci-fi, ami kicsit az I Originsre emlékeztet, amennyiben a vége egy baromság, de megvan a saját világa. 

HAIL, CAESAR (Coen-bros): A filmezés nehéz kenyér, sok az idióta. Nem a legjobb Coen, de én minden régi Hollywoodról szóló filmet bírok. 

Ne maradjon le semmiről!