Sötét és nagyszerű a Zsivány Egyes

Star-Wars-Rogue-One-Diego-Luna-as-Cassian-Andor-Felicity-Jones-a
2016.12.13. 17:58 Módosítva: 2016-12-13 17:58:41

Ha valaki húsz év múlva előkapja a Star Wars-gyűjteményét, és azt akarja megmutatni a gyerekének/unokájának, hogy miért rajongott annyira még a 2010-es években is egy akkor lassan 40 éves történetért, simán előveheti majd a Zsivány Egyest, ami nem egészen olyan, mint a sorfilmek, de mégis megvan benne minden apróság, amitől a franchise harmadik legjobb filmje lett A birodalom visszavág és a Csillagok háborúja mögött.

Mi az, amit az ember elvár egy Star Wars-filmtől? Pont azt, mint bármelyik kalandfilmtől. Legyen benne egy vagy több hős, akik valami küldetést teljesítenek, leküzdenek egy rakás akadályt, és ha úgy alakul, önfeláldoznak, nehogy a gonosz ellenség megvalósítson valamit, amivel sok kárt okozhat nagyon sok embernek. Ilyen az Indiana Jones-trilógia a nácikkal és a frigyládával/szent grállal és a Star Wars-franchise is, szerethető, mesevilágba illő hősökkel és gonoszokkal, meg egy bazinagy fegyverrel, ami el tud pusztítani akár egy bolygót is. A kérdés az, hogy innen kiindulva mit tud hozzátenni a jól bevált és működő recepthez egy olyan film, aminek a végét, pontosabban következményeit már ismerjük?

A Zsivány Egyes több szempontból is merész vállalás. A Star Wars eddig hét olyan filmet jelentett, amiben visszatérő szereplők, témák, motívumok tűntek fel, és leginkább a Skywalker-család sorsán keresztül mutatott be egy generációkon átívelő történetet. Ugyan a sztorit 1977-ben in medias res kezdte George Lucas, de később leforgatta az előzményeit is, a Disney meg miután felvásárolta az egész hóbelevancot, nekilátott a folytatásnak, amiből a hetedik részt már láttuk, a nyolcadik forgatása már befejeződött, és decemberben moziba is kerül, a kilencediket meg már javában készítik elő. Amikor a Disney 2012-ben 4 milliárd dollárért megvette a Lucasfilmet, egy olyan franchise-t vásárolt meg, ami azóta is folyamatosan termeli a pénzt, és a befektetés értékét mostanra 8-9 milliárd dollárra becsülik.

Az egész kulcsa a repetitív témaválasztás, az egyszerű beszállás lehetősége (tulajdonképpen bármelyik filmmel el lehet kezdeni), és az, hogy időről időre szépen úgy rebootolják a sztorit, hogy simán meg lehet húzni a párhuzamokat az I. a IV. és a VII. rész között, azaz mióta először mozikba került a jó és rossz intergalaktikus története, felnőtt két generáció, és a mostani, harmadiknak is megvan a kapaszkodó a sorozat elkezdésére. Ezért volt fura döntés a Disneytől az, hogy antológiafilmekbe fogjon, hiszen ezek nem kapcsolódnak a fősodorba, egy-egy szereplőre vagy eseményre koncentrálnak, ami ugyan erősítheti a franchise-t, hiszen ki ne akarna megnézni egy Han Solo-eredetfilmet, vagy egy olyat, amiben Boba Fett fejvadászkodik, de akkorát várhatóan nem fognak durranni, mint amekkorát Az ébredő erő a maga 2,06 milliárd dolláros bevételével.

Gareth Edwards rendező filmje ráadásul nem is egy ikonikus karaktert mutat be, hanem egy olyan eseményt, amiről az eredeti Csillagok háborújában esik szó, egy kommandósakciót, amiben a lázadók ellopják a Halálcsillag tervrajzát, hogy azt majd Luke Skywalker jól felrobbanthassa. És mivel azt már tudjuk, hogyan folytatódik a történet, és annak pár résztvevőjének sorsa, az is nyilvánvaló volt az első perctől fogva, hogy

ez a film nem az a könnyed vicceskedés

lesz, amiben egy Jar-Jar Binks kilógó nyelvére csapnak rá egy csavarkulccsal, hanem egy hősies, de szomorú történet - a Zsivány Egyes után időben következő 4 filmben ugyanis egy árva szó sem esik az akciót végrehajtó karakterekről, legalábbis név szerint nem.

A stúdió meg is ijedt a filmtől, aminek első verziói túl sötétek lettek, és nem volt meg benne az a hangulat és dinamika, ami ahhoz kellett volna hogy a néző elhiggye: a 2016-os Zsivány egyes vége után simán jöhet a 40 évvel korábban elkészült Csillagok háborúja. Utóforgatások jöttek és belenyúlás a sztoriba, nem jelentősen, csak pont annyira, hogy a csatajelenetekkel, partraszállós kommadózással és lépegetőket RPG-ző lázadókkal tarkított háborús film Star Wars-kompatibilis legyen. A kozmetikázás során a robotszereplő (mert ugye Star Wars-film nincsen robot nélkül, ez alap) kapott pár vicces beszólást, amivel oldotta az egyébként meglehetősen komor hangulatot, és bizonyos mértékben visszahozta a többi hat film lazább hangulatát. K-2SO (ez a neve) felturbózása jót tett a filmnek, pont azon a határon innen marad, amit a C3PO-n edződött ember el tud viselni, és nem lesz belőle Jar-Jar Binks egy pillanatra sem. Gareth Edwards rendező szerint egyébként az eredetileg tervezett 600 vizuális trükkfelvétel számát 1700-ra emeltre fel a Disney, ami meg a film utolsó harmadában látható gigantikus csatajelenetnek tett jót.

A Zsivány Egyes úgy tudott egy mikrosztorit elmesélni, hogy a franchise legjobban megtervezett és megcsinált, több síkon játszódó csatajelenetét tette hozzá, és megőrizte a családtörténeti elemet, csak éppen most nem Anakin, Luke és Leia van a középpontban hanem Galen és Jyn. Aki úgy ül be a filmre, hogy egy előzetest sem látott de a többi filmet igen, az első percben két sokkot is fog kapni (nyugi, nem spoiler), hiszen nincs felkúszó szöveg, ami elmagyarázza, hogy hol tartunk a galaktikus sagában, és John Williams helyett a dettó Oscar-díjas Michael Giacchino zenéje szólal meg, ami viszont stílusában és hangulatában egyáltalán nem lóg ki az eddig megszokottból, és nagyon sok konkrét elemet még át is emel. Az első képsorok után nyilvánvalóvá válik, hogy a film nem akar nagyon kilépni a franchise-ból, visszautalások és kalaplengetés-hegyek vannak a 130 perces film szinte minden második jelenetében, ami biztos idegesít valakit, engem viszont kifejezettem szórakoztatott. Kíváncsi vagyok, hogy annak, aki időrendben nézi a filmeket, hogy jönnek le az olyan jelenetek, melyekben a sorban negyedik, és mostantól kettős értelmű címmel bíró Új remény pár mellékszereplője látható, azaz mennyivel másabb az élmény visszafele, már ha értik mire gondolok.

Ennyit ér

Index: 9/10

A sztori továbbra sem túl bonyolult, egy Jyn Erso nevű lány elmegy és egy kommandósakcióban megszerzi a Halálcsillag tervrajzait, mi meg végre megtudjuk, hogy a fenébe maradhatott benne egy akkora bug egy ilyen, láthatóan alaposan átgondolt és megtervezett (meg rohadt drága) fegyverrendszerben, ami egyben a pusztulását is jelenti. A dolog nem ennyire egyszerű, kapunk hozzá egy kis családi drámát (a Halálcsillag egyik tervezője Jyn apja), egy kis csapatépítgetős akciót (kell egy csapat!), majd a végén izomból rúgják ránk a terepasztalt, és ide-oda repkednek az akciófigurák, miközben a hősök az idővel is versenyt futva igyekeznek megszerezni a terveket. A három szakasz közé afféle átvezető szálnak vagy az egészet összetartó szövetnek ott van a Birodalom és annak három, különböző szinten, de egyformán genyó képviselője (Vader, Krennick és Tarkin), és persze a Szövetség vagy Lázadás, vagy Ellenállás, mindegy is milyen néven emlegetjük őket.

Amit a Zsivány Egyes egyébként zseniálisan csinál, az az, hogy a Lázadókat úgy taszítja le a saját maguk alá emelt piedesztálról, hogy ihaj. Egy meglepő kimenetelű jelenet rögvest az elején képbe hozza az embert: az ilyen ellenállásosdi nem a gyenge gyomrú és/vagy a lelkiismeret által sűrűn baszkurált harcosok játéka. Ez azért új,

eddig a Lázadók voltak a jók, a Birodalom meg a rossz, szó sem volt frakciókról és belső széthúzásról, parancsmegtagadásról és egymás furkálásáról,

 ami persze csak szőrmentén, de megjelenik a filmben, én meg nagyon örültem neki, mert végre valami olyat húztak, amire nem lehetett számítani. Jyn meg ráadásul leginkább leszarja a lázadókat, ő az az átlagpolgár a Birodalomban, akinek mindkét fél csak szenvedést okoz, csak éppen ugye nincs szerencséje a vezetéknevével, és mehet megmenteni a világot, amire persze van személyes motivációja is, az apja.

A kommandósalakulat összeállása az a rész, amikor a film egy kicsit leül, és amin a vágó sokat segíthetett volna. Pár jelenetet túlhúztak, néha pont azokkal az utalásokkal, amiknek lehet nagyon örülni is, de amikor a tempót, a dinamikát befolyásolják, akkor ki kell hajítani őket a filmből. Az sem teljesen világos, miért pont azokkal áll össze Jyn, akikkel, de ezen túl kell lépni, ahogy a Kelly hőseiben vagy a Piszkos 12-ben is. Az viszont kifejezetten idegesítő volt, ahogy az első 20 percben kaptunk vagy hat helyszínt, itt a kevesebb több lett volna, és kicsivel jobban ki lehetett volna bontani a fénykardot/lézerszablyát működtető kristály mibenlétét, meg a vak pali kapcsolatát az Erővel, de lehet pont ezek a részek hullottak ki az újraforgatás alatt. A film közepétől indul be az igazi fan service, azaz a rajongók kiszolgálása, az utolsó egy óra egy nagy akcióorgia, amiben ismerős motívumok és ismerősnek tűnő helyszínek sorakoznak egymás után, visszaköszön az eredeti trilógia mindhárom filmje, de pont olyan arányban, hogy ne legyen zavaró, és ne lehessen a Zsivány Egyesre rásütni a "lemásolták az eddigi filmeket"-bélyeget, mint Az ébredő erő kapcsán.

A karakterek közül a legnagyobb hangsúlyt persze Jyn kapja, Felicity Jones pedig megoldja a dolgot, bár olyan ikonikus hősnő, mint Leia hercegnő soha nem lesz belőle. A férfi főszerepet alakító Diego Luna nekem nagyon tetszett, a karaktere meg pláne, szeretem, ha egy hősnek vannak hogy is mondjam nem spoileresen, bajai önmagával meg a világgal, mármint azzal, amiben feltétel nélkül hinnie kellene. A többi pozitív hős közül Riz Ahmed és Donnie Yen emelkedik ki, már ha Star Wars-filmben érdemes nagyívű színészi játékról beszélni (lásd még: Mark Hamill), Mads Mikkelsen pedig a kisujjából kirázza a nem túl öszetett Galen Ersót minden belső konfliktusával egyetemben. Ben Mendelsohn karaktere (Krennick) az előzetesek alapján sokkal ijesztőbbnek tűnt, mint a filmben, ettől még egy gennyláda persze, csak a becsvágyát lehetett volna kicsit árnyalni. Darth Vader viszont olyan lett, amilyennek megismertük, amin túl sokat nem lehet csodálkozni, ahogy Tarkinon sem, illetve a személyiségén nem, minden máson igen, de ezt már tényleg nem lövöm le.

A film csodaszép, de tök felesleges 3D-ben nézni, mert az űrcsata pár, szándékoltan parasztvakításnak elsütött trükkorgiáján kívül nincs benne semmi, ami indokolta volna. A képi világ a bolygókon szürkébb, sötétebb, mint szokott lenni, és aminek rettentően örültem, hogy nagyon ügyeltek arra, hogy amit látunk, az ne tűnjön modernebbnek mint amit 1977-ben az első filmben használtak. A képi világa semmilyen szempontból nem lóg ki a sorból – tessék kipróbálni, és ha végeztünk a fimmel, elindítani a Csillagok háborúját, megéri, komolyan. A magyar szinkron, különösen Vaderé pocsék, és ezt nem az eredetihang-fetisiszta mondatja velem, hanem az egyszeri néző, aki totál kikerült a film hatása alól, amint megszólal a Sith nagyúr.

Vannak hibái a Zsivány Egyesnek, simán ki lehetett volna vágni belőle vagy 15-20 percet, a középső részt feszesebbre húzni, Forest Whitaker karakterét úgy ahogy van kiírni, és pár logikai bukfencet megoldani, de ha valaki erre a filmre úgy ül be, hogy a Csillagok háborúja-univerzumban játszódó kommandósfilmet fog látni, és ennél nem vár többet tőle, nem fog csalódni.

Ne maradjon le semmiről!