Hány szekus győz le egy rendezőt?

Eva átlagos kamaszlány, aki egy ismeretlen román településen éli hétköznapjait. Hatéves öccse, az örökmozgó, fantáziavilágban élő, Lalalilu betegeskedik, állandóan meg van fázva és olykor a láza is felszökik 39,4 fokra. Evának azt tanácsolja az apja, hogy fogadja vissza Alexet, a falu Securitatésának fiát, mert ők tudnának gyógyszert szerezni a kissrácnak. Tipikus román élethelyzet, a szekus élet és halál ura, bár tudjuk, ő sem élhet mindörökké. És nem segíthet minden élethelyzetben.

Tekintse meg képeinket!

Például akkor sem, amikor a fia Eva jelenlétében lerúgja a Kárpátok géniuszának mészkő fejét az iskolában. Nem is az a baj, hogy a vezér feje összetört, hanem hogy a szekusgyerek beismeri vétkét és jó útra akar térni, míg Eva nem szól egy szót sem a saját érdekében. A büntetés: kirúgás a KISZ-ből és a gimiből, egy szerszámgéplakatos szakmunkásképzőbe.

Mindeközben Eva apja kalapot húzva és orrát elnyújtva Csaút parodizál otthon, amíg áramszünet nem lesz, Lali, a kisördög két haverjával azt tervezi, hogy megölik a Conducatort egy kórusfellépésük közben, a falu többi lakosa pedig az elakadt helyközi járatot próbálja kitolni a kráternagyságú kátyúból. Minitragédia, melyhez a hátteret a diktatúra adja, de jól meghúzódva ám, be a poros dobozok közé, a díszletek világába.

Ébredj fel, ó román!

Catalin Mitulescu filmjével az a baj, hogy egyáltalán nem használja ki az adottságait, adott egy jó alapsztori, egy tényekben és sztorikban gazdag kultúrtörténeti anyag, egy szép és természetes főszereplő (Dorotheea Petre tavaly Cannes-ban a legjobb női alakítás díját nyerte el), mégsem tud élni a lehetőségekkel.

Ennek elsősorban a bátortalanság a fő oka, nyilván több tízezernyi szekus van még életben és még több kommunista, a rendező meg úton-útfélen olyan tanácsokba botlott, hogy „aztán vigyázz, nehogy megbánts valakit, még bajod esik”. Így aztán amolyan se hús, se hal, erőtlen próbálkozás lett a Ceauşescu-éra megemésztésére.

Alátámasztja a szándékot az operatőri munka, Romániát abban az átkozott, Drakula gróf uralta harminc évben valóban szürke ködgomolyag takarta, a történelem sötét foltja, de 18 évvel a történtek után lehetne valamit világosítani rajta. Az amatőr dokumentaristának szánt, életlen, fókusztalan képsorok a dán hagyományokkal szemben nem személyessé, hanem tárgyiasulttá, díszletté teszik a családregényt.

De nemcsak az operatőr, a rendező is elemeli a filmet saját magától, a forradalmat tévében látjuk, az erőszakhatalomtól való szabadulás egy családi örömölelésben és egy autó felgyújtásában merül ki. A Hogyan éltem túl a világvégét?-ből így nem lesz Good bye, Lenin! vagy Sophie Scholl. Pedig simán lehetett volna.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!