Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A Vár fővárosi turizmusunk megkerülhetetlen alapköve, de sokan nem is tudják, hogy van élet a Budavári Palota–Halászbástya–Budavári Sikló szentháromságon túl is. A mi túránk például a Várszínház elől indult, amiről rögtön a kezdéskor megtudtuk a történész-kulturális antropológus Jamrik Leventétől, hogy itt állt régen a budai pasák háreme. Ahol sok magyar asszony önként vállalta a rabságot és a „dubajozást” hazai terepen, cserébe a fényűző életért – ráadásul nem is kellett ezért mindig széttenni a lábukat, mert állítólag volt egy meleg budai pasa is.
Egyértelmű volt, hogy egy ilyen szodomita helyet Buda 1686-os visszafoglalása után porig kell rombolni: a karmelita szerzetesrend építhetett a helyén templomot. Később II. József viszont feloszlatta a rendet, a templomot pedig a sakkautomata feltalálójával, Kempelen Farkassal alakíttatta át színházzá.
A szomszédos Sándor-palota arról a végtelenül hiú és enyhén zakkant Sándor Vince grófról kapta a nevét, aki a saját arcmását faragtatta az épületen lévő összes dombormű görög istennőjének fejére – ezeket az 1948-as és a 2000-es felújítások során eltüntették. De ő építtette a Dunára néző teraszt is, ami ma már nincs meg. Ahogy nincs már meg az a híd sem, amin az embergyűlölő, különc gróf a palotájából egyenesen a Várszínházba sétálhatott, ha nem volt kedve a pórnéppel találkozni a budai utcán.
Az ő fia volt a híres Ördöglovas, a vendégségbe és templomba is lóháton járó, díjugrató Sándor Móric, aki a Lánchíd építését is a lova hátán ülve nézte a Sándor-palota teraszáról. Ő aztán megőrült, míg az épület átkerült a Pallavicini család tulajdonába.
Engem mondjuk nem különösebben hoztak lázba a Sándor-palota hülye lakói, a Vár alatti alagútrendszer viszont már annál inkább.
Vagyis hozott volna, de sajnos oda nem mentünk le.
Azt viszont megtudtuk, hogy
Az óvóhelyet tavaly még a Köztársasági Őrezred használta, most viszont már a Készenléti Rendőrség birodalma (nem tudni, mit csinálhatnak odabent, csak azt, hogy évi 1 milliárd forintba kerül a fenntartása), és csak néha mehetnek be nézelődni a történészek.
Őrült ötletekből persze a boldog békeidőkben sem volt hiány. 1899-ben a Várban akarták felépíteni a New York-i Szabadság-szobor mintájára Erzsébet királyné 35 méteres, rózsaszirmokat hullajtó szobrát. De az 1800-as évek második felében mindig napirenden voltak a Magyar Pantheon megalomán tervei, azaz a budai oldalon felhúzott, tógás-sarus Árpád vezérrel és Ferenc Józseffel díszített, gigantikus oszlopcsarnok és a Gellért-hegy tetejére álmodott gigapiramis.
Rákosiék egyébként annyira gyűlölték a Királyi Várpalotát, hogy le akarták az egészet rombolni. A helyére egy olyan Sztálin-barokk felhőkarcoló került volna, mint a Moszkvai Egyetem vagy a varsói Kultúra és Tudomány Palotája, a tetején egy arany Lenin-szoborral, ami arccal Nyugat felé fordulva mutatta volna a támadás irányát.
De ugorjunk visszább az időben egy kicsit! Horthy menye, a repülőbalesetben elhunyt Horthy István özvegye, Edelsheim Ilona grófnő Budán, a Dísz tér 12.-ben nőtt fel. Részben itt szervezte meg 1944 októberében a háborúból való kiugrást, és innen tartotta fenn a rádiókapcsolatot a Moszkvába küldött fegyverszüneti delegációval.
A kommunisták ugyan antiklerikálisak voltak, de ettől még nem vetették meg az egyházi pompát, sőt: az MSZMP I. kerületi párközpontja is az egykori Pápai Nunciatúra épületében volt, amiből később óvoda lett, majd a Hungária Biztosítóé lett. Jelenleg üres.
A rádióadást azonban hamar bemérte a Gestapo, mivel Wilhelm Höttl SS-őrnagy, a német hírszerzés balkáni referense már '44 tavasza óta a Dísz tér 7. alatti házban tanyázott az emberivel (sőt, vacsorákat és bálokat is szervezett itt a magyar politikai elitnek). A kiugrási kísérletet szervezői viszont nem egy jól szervezett kémakció, hanem
Bemérték a forrást, és amikor rájöttek, mit hallannak, gyorsan akcióba léptek.
Otto Skorzeny SS-csapata azonnal átrohant a Dísz téren, hogy rárúgja az ajtót Edelsheim Ilonára. Bár a grófnő át tudott menekülni a föld alatti kazamatarendszeren keresztül a szemközti Pápai Nunciatúrára (Dísz tér 4-5.), hiába élvezett az épület diplomáciai mentességet, a nácik oda is utánamentek, majd fogolyként magukkal hurcolták a bajorországi Hirschberg kastélyba.
A legtöbb főnáci azonban a mai MTA Zenetudományi Intézetbe, az egykori Erdődy-palotába költözött be. Itt volt a Waffen-SS, a Gestapo és a Hitlerjugend magyarországi központja Adolf Eichmann és Otto Winkelmann vezetésével, amit nagyon könnyű elképzelni, elég csak a mostani múzeum mostani piros drapériáiba gondolatban egy fehér kört és bele fekete szimbólumokat rakni.
Itt lett öngyilkos Tost Gyula, Horthy szárnysegédje, a kiugrási iroda vezetője, és itt tartották a nácik átmenetileg őrizetben Szálasit is, nehogy a nyugatbarát magyarok fogságba ejthessék vagy megöljék azelőtt, hogy átvenné a hatalmat.
A Dísz téren más emlékezetes dolog történt a Horthy-korszakban: a Dísz tér 6.-ban fogadta például a szeretőit Gombaszögi Frida, a hírhedten nagy szexuális étvágyú színésznő. Ő hosszú élete során olyan hírességekkel hancúrozott, mint Pietro Mascagni olasz zeneszerző és IV. Károly, az utolsó magyar király. Vagy Miklós Andor sajtómágnás, aki a két világháború közti időszak Blikkjének, Az Estnek volt a főszerkesztője, a halála után pedig a fehérmájú feleségére hagyta az egész vagyonát.
A kövér és elszegényedett Miklós Andornét 1939-ben zsidó származása miatt forgatta ki a hatalom a vagyonából, az '50-es években pedig a kommunisták államosították megmaradt ingóságait, így a Dísz tér 6. alatti házat is. Az épületbe 1970-ben a Külügyminisztérium, majd a rendszerváltás után az Algériai Nagykövetség költözött be. Jelenleg 600 millió forintért eladó.
Ez a pénz azonban a városi legendák szerint hamar elfogyott. Gombaszögi Frida ugyanis nemcsak a kolbászt, de a csokit is nagyon szerette, és ahogy hízott, úgy kellett egyre mélyebbre nyúlnia a tárcájában azért, hogy a Jávor Pál-bajszú katonatisztek az ágyába bújjanak.
Az Úri utca 52. kapuja fölött díszelgő, szakállas Bész-szobor majdnem egyedülálló a világon: csak Rómában és Párizsban van ilyen. Az istenséghez sokszor fohászkodtak a gyermekáldásban reménykedő asszonyok, de démonűző hatalommal is bírt: az általa őrzött kapukon keresztül az alkimista beavatottak egy másik dimenzióba kerültek – mi viszont okkult tudás híján csak az udvarba.
Az épületben sűrűn megfordultak a Martinovics-féle szabadkőműves-jakobinus felkelés résztvevői is, az emeleten, az égtájak szerint felosztott termekben szeánszokat is tartottak. A szakállas egyiptomi istenség azonban így sem tudta megóvni őket: Laczkovics Jánost, Hajnóczy Józsefet, Sigray Jakabot és Martinovicsot 1795-ben lefejezték a közeli Vérmezőn.
Bár Erkel Ferenc is itt írt operát 1860-ban a Bánk bánból, az épülethez kötődő legizgalmasabb történetről eddig csak maroknyian hallottak. Itt élt ugyanis Lehoczky György építész, a Magyar Repülőgépszerelvénygyár tervezője, akihez szőrmentén kapcsolódva Jamrik Levente egy ponyvaregényekbe illő, elképesztő magyar háborús csodafegyverről mesélt:
Pár évvel ezelőtt a magyar rakétahajtőművek atyjának, az 1945 után nyugatra kerülő Jendrassik Györgynek a fia tartott egy érdekes előadást arról, hogy a világ első sugárhajtású vadászgépe nem a Messerschmitt Me 262 volt, hanem a Jendrassik tervezte Turul 44M volt. Ebből összesen három darab készült, és be is vetették őket a Bécs és Győr feletti légi csatákban.
A gép nagy hibája viszont az volt, hogy a fegyverzetét nem fejlesztették: hiába volt sugárhajtású, csak egy első világháborús Gebauer-golyószóróval tudott lőni, ami azt jelentette, hogy a repülő a tüzelés után 5-6 kilométerrel később utolérte a saját lövedékeit. Ráadásul hiába mérte be az angol vagy szovjet vadászokat, rendszeresen túlrepült fölöttük, így mindhárom magyar vadászt leszállás közben lőtték le. Persze csak ha tényleg igaz történet, mert jelenleg semmilyen levéltári bizonyíték vagy fotó nincs a Turul 44M-ről. A fia által bemutatott tervrajzon nem volt évszám, így az készülhetett akár 1946-ban is, vagy később.
A Szentháromság tér egyik, 1981-ben átadott épületét a köznyelv csak Ámor-háznak nevezi. Régen ugyanis köztudott volt róla, hogy itt, a Diplomata Házban szállásolta el az MSZMP külföldi diplomáciai küldöttségek másodvonalbeli tagjait, csupa olyan szobákba, amiket a Belügyminisztérium bepoloskázott és bekamerázott.
A BM utasítására diplomás, nyelveket beszélő prostituáltak is dolgoztak itt, többek között Cicciolina, azaz Staller Ilona is, aki ide hozta az olasz diplomatákat, hogy aztán Husika fedőnéven jelentést írjon róluk az állambiztonságiaknak. A sarokház bárjában Medveczky Ilona is megvillantotta a hosszú combjait – arról azonban nem tud senki, hogy ő is spicli lett volna (és persze ma már az épületben 1998 óta működő Burg Hotelben sincsenek lehallgatóberendezések és belügyes prostik).
Oldalakon keresztül mesélhetnénk még a budai Várnegyed titkairól, hiszen ebben a cikkbe csak a töredéke fért annak a hihetetlen mennyiségű, remek sztorinak, ami a sétán elhangzott. Jamrik Leventén abszolút látszik, hogy szívügye ez a várostúra, és él-hal a budai kultúrtörténeti érdekességekért, hiszen a majdnem 4 órás túrát jegyzetek nélkül, fejből nyomta le. És biztosak vagyunk benne, hogy duplaennyi ennyi ideig tudott volna még beszélni.
Aki még több várnegyedi titokra kíváncsi, a Falanszter blogon jelentkezhet a változó időpontokban meghirdetett vártúrára, vagy a szintén Jamrik Leventéhez kötődő urbface.com/budapesten kattinthatja végig házanként a Vár történetét.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
