Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A decemberi Hungarocomix után már elsütöttem a "Gödör mélyén a magyar képregény" címet, pedig most illett volna csak igazán a hazai helyzetre. Tavaly és a tavalyelőtti kétnapos fesztiválon még összejött a 3000 fős látogatottság, május 22-én, szombaton a legoptimistább jóslatok szerint sem (sajna becsült adatokat sem nagyon tudtak mondani a szervezők). Ezt most is rá lehet fogni arra, hogy a pünkösdi hosszú hétvégét fontosabbnak tartjuk, mint az új Kázmér és Hubát, vagy hogy a futó záporok miatt senki sem akart a gyerekkel sétálva beugrani a Gödör képregényiskolájába. Pláne, hogy 500 forint volt a belépő.
Pedig a szervezők minden korábbinál több külföldi sztárvendéget beszéltettek (négyet), és minden korábbinál több Alfabéta-díjat (tízet) osztottak ki a színpadon. Kérdés, hogy ez miért csak azt a 20-30 embert érdekelte összesen, akik amúgy a rajzolók és a szervezők rokonai vagy haverjai. Egyáltalán: kiknek is szól igazából a minden tavasszal megrendezett képregényfesztivál?
A fesztivál elvileg a képregényrajongókról szól, akik ilyenkor akciósan szerezhetik meg az újonnan megjelent kedvenceket, dedikáltathatnak a magyar alkotókkal, és szakmai beszélgetéseket hallgathatnak. Gyakorlatilag viszont ennek a rendezvénynek is a képregénykiadók vannak a középpontjában. Akik meglovagolva a fokozott médiafigyelmet még mindig görcsösen bizonygatják, hogy a képregény nem a debil hülyegyerekek hobbija, hanem a kilencedik művészeti ág, aminek ugyanúgy megvan a maga Dávid-szobra, Aranypolgára és Dan Brown-bestsellere.
Bár a gazdasági válság egyik nagy vesztese a hazai képregénybiznisz, embertelen mennyiségű újdonság jött ki a fesztiválhoz időzítve. Tűrhetően fogyott a húzócímnek szánt Hellboy, a Stephen King-regénysorozatot folytató A Setét Torony, a Vérszomjas hómutánsok támadása címmel sokkoló Kázmér és Huba #7, és a díszvendég, Aleksandar Zograf új gyűjteményes kötete, az Elhasznált világ (a visszatérő szerb sztárképregényessel készített interjúnk a keretes részben olvasható). És végre megjelent a Lencsilány című szürreális, dark fantasy mese is, a tavalyi Alfabéta-díja után idén duplázó "magyar Tim Burtontől", Lakatos Istvántól.
Lakatos István tavaly a gőzgépes-inkvizítoros Miserere Hominnével hozta el az Alfabéta-díjat, most viszont két kategóriában is tarolt: a legjobb kép-novella díját a Vasárnap című történettel nyerte meg, és ő lett az év képregényrajzolója is. A comic stripek, vagyis képsorok között a mindig zseniális Marabu és a dodók ütötték ki a Pesti Estben publikáló Gróf Balázst és Pásztor Tamás egyelőre sajnos kevésbé ismert, koleszos geekekről szóló Tomsterét. A képregény kategória győztese teljesen megérdemelten a Pestblog.hu lett, amiben a két bombanő között őrlődő fővárosi lúzer a Gellért-hegy titkos alagútjaiban keresi az élet értelmét (kritika a kötetről a Könyvesblogon). A Pestblog grafikusa, Ács "Emtrexx" Zsolt egyébként Lakatoshoz hasonlóan duplázott: a 12 órával ő hozta el a legjobb címlap díját is.
A legjobb antológia a Magyar Képregényakadémia hivatalos lapja, a Pinkhell lett (ebben jelent meg Lakatos Vasárnapja is), a legjobb webcomic pedig Csordás Dániel blogja, a blog.hu büszkesége, ahol a szerző már-már napirajzos zsenialitással mesél a hétvégi nagybevásárlásokról és a lakásfelújítás nyűgjeiről. A legjobb rögtönzés díját Tebeli Szabolcs (ismertebb nevén: Brazil) kapta, a Gödörben című képregényéért, az adaptáció kategóriában Lanczinger Mátyás nyert a Mátyás király és az okos lánnyal. Jó magyar képregényből tehát nincs hiány, csak sokat kell imádkozni, hogy legyen, aki megvegye.
Az idei fesztivál a fenti pozitívumok ellenére is végig olyan volt, mint egy halotti tor, ahol a rég nem látott rokonok együtt isznak és röhögnek az ebédlőasztalnál, aztán a következő pillanatban sírva fakadnak, mert eszükbe jut az elhunyt. Pedig a külföldi vendégek, például a horvát zsoldosra emlékeztető Igor Kordey, aki X-Ment és Tarzant is rajzolt, vagy a szintén horvát Star Wars-író, Darco Macan még a néha igen szerencsétlen tolmácsolás mellett is vicces és tanulságos dolgokat mondtak a külföldi kiadóknál szerzett tapasztalataikról: a Marvel gépezetében például nincs helyük a művészlelkeknek.
Eljöttek a fesztiválra a magyar képregényipar legjobbjai: az Unicum-illusztrátor Cserkuti Dávid, a francia piacot betámadni készülő Gáspár Tamás, a Disney Villámtolvaját rajzoló Futaki Attila és a szuperhősös stílusban elképesztően tehetséges Tondora Judit, akikkel bárki leülhetett a Gödör teraszán bedobni pár sört, ha már elfelejtette meghallgatni a színpadon tartott kerekasztal-beszélgetésüket.
Sajnos mivel nem jelent meg új Napirajz-kötet, nem voltak kígyózó sorok, ahol a sorszámot tépett rajongók Grafitember trágár rajzaira várnak, és több kiadó is (Delta Vision, Semic) úgy döntött, idén nem lesz saját pultja. Régen mindig minden jobb volt, de jövőre illene vonzóbbá tenni a képregényfesztivált a szélesebb tömegek előtt, vagy ha marad ipari kiállítás és vásár hangulat, akkor át kell keresztelni Hungarocomix 2-re.
Sűrűn jár Budapesten, és a képregényeiben is rendre felbukkan a város. Olyan kultikus hely ez önnek, mint Woody Allennél New York?
Ennyire talán nem szoros a kötődés, de valóban nagyon fontos nekem Budapest. Már a 90-es években igazi vibráló, kulturális metropolis lett, ahol mindig történik valami. Ez a hely egyszerűen vonzza az embereket: itt mindig találkoztam Szerbiából, Romániából, Bulgáriából és más országokból jött művészekkel, akiknek Budapest egy nagy útkereszteződés, kulturális csomópont. Ráadásul olcsó a vonat: 20 euró a retúrjegy, ugyanennyibe kerülne, ha Szerbiában mennék valahova.
Budapest, Berlin, Üdvözlet Olaszországból címekkel is jelent meg képregénye. Minden utazásból születik történet?
Csak 2003-tól kezdtem tudatosan úgy utazgatni, hogy odafigyeljek mindenre, és képregényeket készítsek. De az az alapelvem, hogy nem kellenek tervek. És nem is csinálok minden utazásomból új történetet, mert a legrosszabb képregényt pont abból lehet készíteni, hogy egy szép városban vagy, ahol jól érzed magad és minden csodálatos.
A mostani fesztiválos élményekből akkor nem is lesz képregény?
De lesz, Szentendréről, ahol majd a vasárnapot töltöm. Sokszor voltam már ott, de most el akarom mélyíteni az impulzusokat. Persze nem turista-útikalauzt szeretnék, inkább egy történetet a helyről. Most még fogalmam sincs, miről fog szólni, a kisvárosok viszont mindig nagyon jó témák. Egyszer egy képregény-kiállításom a Milánó melletti Lodiban volt, a Paolo Gorini utcában. Nem tudtam, ki ez a Gorini, ezért elkezdtem kérdezősködni. Kiderült, hogy ez a XIX. századi fickó már a formalin előtt azzal kísérletezett, hogyan lehet tartósítani az emberi testrészeket. A helyiek bevittek egy múzeumba, amit a turisták előtt ki sem mertek nyitni, annyira sokkoló: preparált testek és kezek mindenütt. Volt egy női fej is, aminek kilátszott az agya. A múzeumban dolgozó férfinak pedig az volt a munkája, hogy néha ki kellett szedegetnie egy csipesszel a koponyába pottyant bogarakat. Na, az ilyenek lehetnek a tökéletes képregénytémák.
A délszláv háborút feldolgozó képregényei felfoghatók „kiírtam magamból a borzalmakat” típusú önterápiának?
Ezekben a képregényekben a problémáimról akartam beszélni, ami bizony tűnhet úgy, mintha pszichoterapeutára lenne szükségem. Ahogy létezik az egyéneknek szóló pszichoterápia, ugyanúgy léteznie kellene a nemzeteknek szóló pszichoterápiának is. Viszont mivel én magam lettem a képregényeim főszereplője, képtelen voltam nem önironikusan visszagondolni az eseményekre. A délszláv háború és a NATO-bombázás természetesen sokkal szörnyűbb volt, mint amilyennek megrajzoltam.
Gyakran éri az a vád, hogy "ilyen óvodás rajzokat én is tudok"?
Előfordul. A 90-es években kezdtek megjelenni az olasz képregénypiacon a munkáim, egy olyan országban, aminek hatalmas művészettörténeti múltja van, és ahol úgy tartják, hogy ha valaki nem rajzol tökéletesen, ne is vegyen ceruzát a kezébe. Az első olasz reakciók olyanok voltak, hogy "ezt a képregényt Leonardo da Vinci helyett egy gyerek rajzolta". Szerencsére később már arról írtak, hogy "Amikor megláttam Zograf képregényét, nem tetszett. Amikor elkezdem olvasni, azonnal megszerettem". Ebben egyébként van valami: inkább képregényírónak és nem rajzolónak tartom magam. Talán már nem is képregényeket csinálok, hanem illusztrált novellát, regényt.
Gyűjti saját képregényeinek külföldi kiadásait?
Persze, minden kiadásból elteszek egyet. Van egy hatalmas szekrényem, ott van az összes szerb, angol, olasz, magyar és más nyelven megjelent művem. Néhány régi kiadást ma már csak aukciókon lehet megvenni. Ilyenkor mindig arra gondolok, bárcsak többet megőriztem volna belőlük, most jó drágán eladhatnám.
Zograf magyarul is olvasható kérpegényei:
- Pszichonauta: Látomások a Balkánról, Nyitott Könyvműhely, 2006
- Elhasznált világ, Nyitott Könyvműhely, 2010
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
