Hétvégén szépített a Tv2

2009. február 11., szerda 10:11 |

Csökkent a kereskedelmi tévék közötti különbség a nézettségi versenyben. A Tv2 a délutáni műsorával és a hétvégi filmekkel szépített, az RTL Klub szinte az összes estét megnyerte, de a Barátok köztöt kevesebben nézték.

Újra csökkent a két kereskedelmi csatorna közötti különbség a nézettségi versenyben. A Tv2 ráerősített, két százalékkal vert rá előző heti eredményére az AGB Nielsen adatok szerint. Az RTL Klub több mint két százalékkal visszaesett. Az m1 a megszokott szinten teljesített, a Viasat3 pedig egy százalékkal jobban szerepelt a korábbi nézettségi eredményéhez képest.

6. hét
5. hét

A Barátok közt már nem hozza a korábbi magas nézőszámot, sőt a hatodik hét eredményei szerint a sorozat nézettsége tovább csökkent a teljes tévénéző korosztályban. Ezzel maga elé engedte a Vacsoracsatát a múlt héten. A Fókusz is kevesebbembertérdekelt, a Tv2 Főzős műsorához és a Jóban rosszbanhoz hasonlóan.

6. hét
5. hét

Zömében a Tv2 volt erősebb a délutáni műsorokban. A Bostoni halottkémek egy nap kivételével lenyomta Győzikét. Joshi Bharat is hasonlóan szerepelt, a délutánonként tévék elé ülő 18-49 éves korosztály hétfő kivételével inkább Joshit választotta Mónika helyett.

6. hét
6. hét

Az estéket viszont egyértelműen az RTL Klub nyerte. Már második hete nem fut jól a krimi- hétfő a Tv2-n. Az RTL Klub szintén ebben a műfajban válaszolt, így elsőként az NCIS- Tengerészeti helyszínelők (28,6, Tv2) A mentalistával került szembe (29,7 százalék, RTL Klub). A Gyilkos számokat (24,8 százalék, Tv2) legyőzte a Dr. Csont (30,1 százalék, RTL Klub) és a Különleges ügyosztályt (22,3 százalék, RTL Klub) A tökéletes gyilkosság (28,7 százalék, RTL Klub).

Új rúzs és férfiak feketében

Kedden este mindkét kereskedelmi csatorna újdonságokkal jelentkezett. Az RTL Klub új sorozata, a Terminátor- Sarah Connor krónikái több tévénézőt vonzott a kereskedelmi korcsoportból (30,3 százalék), mint a Született feleségek (19,7 százalék, Tv2). A szintén új Túsztárgyalók (28,2) című sorozat a Tv2-ős Rúzs és New York-kal került szembe (21,2 százalék). A Szex és New York-ra nem csak nevében hasonlító sorozat viszont kevesebb nézőt hozott a csatornának (21,2 százalék, Tv2).

A Tv2 csak a hétvégi, esti filmekkel tudta összeszedni magát. A Ha igaz volna című film hozta a legnagyobb nézettséget a Tv2-nek (38,8 százalék) a kereskedelmi korcsoportban, vasárnap este. Ez még az RTL Klub csütörtök esti nagy győzelmét is felülmúlta, amit az Esti showderrel (33, 7 százalék) ért el. De ez nem is csoda, amikor a Tv2 a tizenhét évvel ezelőtt készült az Egyedülálló nő megosztaná filmet adta (16,4 százalék).

Leonardo DiCaprio és Tom Hanks főszereplésével a Kapj el, ha tudsz! (24,9 százalék, Tv2) a kissé már poros Rajtaütés című filmmel került szembe (20,4 százalék, RTL Klub). A Tv2 hétvégi nyerő szériáját egyedül a Men in Black kettő tudta megtörni szombaton (32,4 százalék, RTL Klub), bár ekkor a Tv2 előtt is sokan ültek a kereskedelmi korcsoportból (26,8 százalék) az Elektra kedvéért.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Vacsoracsatát is kevesebben nézték - 2009.02.03.
Az RTL már csak 7 százalékkal jobb a Tv2-nél, aminek most a Gagyi lovag rontott az eredményein.
Ismétlésekkel is nyert az RTL - 2009.01.27.
A Gagyi mamit már a nézők is unják, a Tv2 mégis a Gagyi lovaggal újít. A Hal a tortán sem nézett.
Csökkent idén a kertévék nézettsége - 2009.01.06.
A Tv2 a Mikroszkóp színpaddal előzte be szilveszterkor az RTL Klubot, ami Pelenkás bajkeverő-szerű filmekkel vágott vissza.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!