Megint nem választottak tévéelnököt

2009. szeptember 4., péntek 17:12

Székely Ferenc is megbukott a nagykuratórium előtt, ezért hetedszerre is ki kell írni a tévéelnöki pályázatot. Már lassan másfél éve nincs elnöke a közszolgálati televíziónak.

A szükségesnél hattal kevesebb szavazatot kapott a péntek délutáni szavazáson Székely Ferenc a Magyar Televízió elnökévé választáshoz a civilszervezetek képviselőivel kiegészült nagykuratóriumtól. A civil szervezetek sorsolással juthatnak be a kuratóriumba, már évek óta általában jobboldali többség van a kuratóriumban, egyszerűen azért mert sokkal több jobboldali szervezet vesz részt a sorsoláson, mint baloldali, vagy akár politikailag nem elkötelezett. Ebben az évben például a kuratórium munkájában részt vesz a Katolikus Lányok-Asszonyok Szövetsége, a Polgári Kör, a Hunyadi Szövetség és az Egyházi Közművelődési Egyesület is.

Az MTI szerint 17 támogató és 17 ellenszavazatot adtak le a tagok. A helyszínen tartózkodó Székely Ferenc az MTI-nek nem kívánta kommentálni a történeket, és úgy nyilatkozott, még nem döntötte el, hogy indul-e a következő pályázaton, ami már a hetedik lenne.

Már tavaly március óta nincs elnöke a Magyar Televíziónak. Legutóbb március 11-én zárult eredménytelenül a pályáztatás, akárcsak januárban, akkor is a médiavezetési tapasztalatokkal nem rendelkező, ám nagy nemzetközi cégeknél vezető beosztást korábban betöltő Sztaricskai Tamást jelölte szocialista, SZDSZ- és MDF-delegálti voksokkal az elnökség. A nagykuratóriumban ismét nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget a javaslat.

Mist Székely Ferenc, Kovács László egykori bizalmasa volt a jelölt, akit információink szerint az MSZP-ben vezetése,köztük Lendvai Ildikó is támogatott. Székely 2005-ig volt az ATV programigazgatója, ahonnan „erőszakos volt a vezetési stílusa” miatt távolították el.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mától megint MTV-elnököt választanak  - 2009.09.02.
A kormány ötmilliárdot von el a tévétől, kicsivel többet adnának mégis, ha végre lenne elnök.
Ötödszörre sincs tévéelnök - 2009.03.11.
A pártdelegáltak megint a Vodafone egykori kommunikációs igazgatóját jelölték, de a 35 fős nagykuratórium most sem választotta meg.
Milliárdokat vonnának el az MTV-től - 2009.09.02.
Tíz százalékkal csökken a közszolgálati médiumok költségvetése. A köztévét büntetik legjobban.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés