Gyárfás beperelte az MTV-t

2009. november 9., hétfő 17:01 |

A Napkeltét készítő cég bíróságon támadja meg, hogy az MTV szeptember végén felmondta a műsorgyártási szerződést, pedig a 2008-ban kötött megállapodás szerint 2010 végéig a Napkelte ment volna reggelenként a köztévén

Beperelte a Magyar Televíziót a szerződésbontás miatt a Napkeltét gyártó cég - közölte az ügyben az St. Plusz Kft.-t képviselő Bánáti János ügyvéd hétfőn.

Annak kimondását kérik, hogy a 2010 végéig szóló szerződés érvényes és fennáll, valamint azt kezdeményezik, hogy a bíróság kötelezze a műsorok átvételére az MTV-t.

Gyárfás már szeptember 25-é, amikor a köztévé hirtelen szerződést bontott vele, jelezte, hogy be fogja perelni az MTV-t, mivel véleménye szerint nem lehet indok a szerződés egyoldalú felbontására, hogy a tévének jobban megérné a Napkelte nélkül. Egyébként amikor Dobos Menyhért, az MTV közéleti igazgatója a Napkelte stúdiójában át akarta adni Gyárfásnak a szerződésbontásról szóló papírokat, éppen meghívott vendég volt a műsorban Bánáti János, aki már akkor is jogi tanácsokkal látta el Gyárfást.

Gyárfás Tamás közel egymilliárd forintos kárról beszélt korábban, így várhatóan körülbelül ekkora összeget kér majd az St. Plusz Kft.

Eközbenjogi lépésekre készül a Magyar Televízió is, mivel a menedzsment álláspontja szerint a Napkelte túllépte a szerződésben rögzített maximális reklámidő-mértékét, 19 perc helyett volt, hogy 22 perc hirdetést sugároztak óránként. Gyárfás Tamás erre reagálva csak annyit mondott október végén, hogy szánalmas, ahogy az MTV ügyvezető alelnöke utólag újabb és újabb megalapozatlan ötletekkel rukkol ki, hogy valahogy igazolja jogszerűtlen döntését.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Az MTV jogi úton támadja a Napkeltét  - 2009.10.20.
Túllépték a maximális reklámidőt, állítja az MTV. Gyárfás Tamás szerint szánalmas, ami történik.
Miért csak most rúgták ki a Napkeltét?
Gyárfás: Ezt a meccset még nem fújták le - 2009.10.12.
A Napkelte producere szerint jobb lett volna már egy éve távozni a Magyar Televíziótól.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft
  • Négy lövés
    Evanovich, Janet: Négy lövés Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!