Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz Econet a baloldallal szövetkezik
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Az Econet és a szocialista körökhöz kötődő Geomédia az utóbbi hónapokban egyre közelebb került egymáshoz. Először az EMG nyilatkozatban közölte, hogy a Geomédia megveszi az Econettől a Neo FM reklámhelyeit is értékesítő EMG Sales House kisebbségi tulajdonrészét, és azután bejentették, hogy a cég elkezdi értékesíteni a Geomédia kiadványait is, így többek között a Vasárnapi Híreket és a Szabad Földet.
A cégvezetésben is közeledett a két vállalat. Székely Gábor, Demszky egykori alpolgármestere megvásárolta a Neo FM 75 százalékát, majd új vezérigazgatója is lett az országos kereskedelmi rádiónak, Grósz Tamás, Grósz Károly egykori állampárti főtitkár unokája lett a vezérigazgató. Grósz a Stop.hu-tól jött, amely egyszer már volt a Geomédia tulajdona, jelenleg azonban a Békés Projekté, ennek a cégnek kisebbségi tulajdona van egyébként a Geomédiával közösen kiadott Vasárnapi Hírekben is.
Megkerülték a törvényt
Amikor Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. szabad demokraták által delegált előző vezérigazgatója megvásárolta a Neo FM 75 százalékát, a sajtó nagy része tudomásul vette, hogy ugyan megkésve, de megvalósult, amiről Majtényi László beszélt az országos kereskedelmi rádiók frekvenciájának tavalyi botrányos pályáztatásakor. Vagyis a pályázatot megkerülve, legalábbis a Majtényi által felállított kiírási korlátokat kreatívan megkerülve a Neo FM és a Class FM sem fog többet fizetni az államkasszába, mint a tavaly év végéig sugárzó Sláger és a Danubius.
Amikor ugyanis augusztus 19-én 530 millió forintért Székely cége, az FM1 Friends Kft. megvette az FM1 Zrt. 75 százalékát az Econet.hu-tól, a rádiós sugárzási díj alapjának számító árbevétel jelentősen csökkent. Az ORTT-vel kötött szerződés értelmében az árbevételbe csak akkor kell beleszámolni a reklámokat értékesítő sales house árbevételét, ha abban és a rádiót üzemeltető társaságban ugyanaz a társaságnak huszonöt százalékot meghaladó részesedése van. A hirdetésekkel üzletelő sales house-t ugyan nem hozták végül létre a nyilatkozat ellenére, de a rekámokat értékesítő EMG Media maradt az Econet.hu többségi tulajdonában, így akkor sem dagasztja a sugárzási díjat, ha előnyös üzletet köt a rádióval a reklámidőre, azután azt tetemes haszonnal adja tovább.
Az üzleti modell alapján a nyereség nagy része ezentúl cégnél fog jelentkezni, a rádió nullszaldóval vagy szerény nyereséggel működik. Az államnak meg kell elégednie évi kétszázmillió forint sugárzási díjjal, pedig a Neo FM és a Class FM is azzal nyert, hogy elvileg jócskán rálicitált a Slágerre és Danubiusra.
Ugyanígy az ORTT-vel kötött szerződés és a médiatörvény kijátszása áll a sokáig az Econet.hu irányítása alá tartozó Radiocafé eladása mögött is. A jelenleg hatályos médiatörvény kimondja, hogy ugyanannak az érdekkörnek nem lehet huszonöt százalékot meghaladó tulajdonrésze országos és regionális rádióban is. Ezért az Econet eladta a Radiócafét a KV Barát Kft.-nek, amelynek legfőbb tulajdonosa az a Stalmayer Róbert, aki pár éve a Ferihegy fapados alternatívájának hirdetett, azután csendben eltűnő székesfehérvári Alba Airport igazgatója volt. A reklámidő értékesítése maradt az Econethez tartozó sales house-nál.
Mindkét cég azt állítja egyébként, hogy hitelből vásárolta meg az Econettől a rádiókat, de hogy honnan szereztek hitelt, azt nem árulták el. A felvásárlással meglepően sokáig vártak, információink szerint a tavaly 680 millió forint veszteséget termelő Econet.hu anyagi problémákkal küzd, a Neo FM-nél és az Est-családhoz tartozó lapoknál is előfordult, hogy csak jelentős késéssel tudták kifizetni az alvállalkozóknak.
Összefonódások
Éppen ezért nem csak a még utolsókat rugó médiatörvény megkerüléséről szólhattak a Neo FM körüli eladások. A háttérben az Econet médiabirodalma összekapaszkodott a Geomédia Zrt.-vel, amely már eddig is ezer szállal kötődött az MSZP körüli gazdasági erőkhöz.
Sokak szerint a Neo FM körüli tranzakciókból alakulhat ki egy új, baloldali sajtóbirodalom. Az biztos, hogy az MSZP-ben újabban nemcsak a Népszava jövőjével foglalkoznak, amikor a médiaügyek kerülnek napirendre. Már a Neo FM születése körül vezető szocialisták bábáskodtak, a pályázaton elmeszelt Sláger amerikai tulajdonosával például Lendvai Ildikó pártelnök és Puch László pártigazgató próbálta rendezni a nézeteltéréseket a Neo nevében. Cégszerűen eddig nem bukkantak fel politikusok a cég környékén, de a reklámbevételekre szerveződő cégek az eddigieknél szorosabb pártkapcsolatra utalnak.
A reklámhelyeket értékesítő EMG Sales House Kft. 74 százaléka maradt az Econet.hu tulajdonában álló EMG-nél, 26 százalékban a szintén médiaérdekeltségekkel rendelkező Geomédia Zrt. lett a társtulajdonos. Ezenkívül a Geomédia vezérigazgatójának, Horváth Lászlónak ötszázalékos tulajdonrésze van még a Neo FM-et tulajdonló FM1 Friends Kft.-ben, és a Geomédiának is van tízszázaléknyi Econet-részvénnye.
A sales house értékesíti ezentúl nemcsak a Neo FM és a Radiocafé, de a Geomédiához tartozó Vasárnapi Hírek, a Szabad Föld vagy a Fürge Ujjakból született Amelie hirdetéseit.
A baloldali médiaplaccon a lapok az utóbbi években cégről cégre vándoroltak. A Vasárnapi Híreket – felelős szerkesztője most éppen Gál J. Zoltán egykori szocialista kormányszóvivő – például a VH Kft. adja ki, amelynek tulajdonrésze volt az Editorial Kft.-ben is, utóbbi tavaly tavaszig a Népszava kiadója volt. Az Editorial tavaly tavasszal adta el részesedését a kiadóban a svájci bejegyzésű TGD Intermedia SA-nak. A luganói cég Dávid Gyula ügyvédet bízta meg magyarországi képviseletével, ő 2002–től szocialista parlamenti képviselő volt, emellett felügyelőbizottsági tagja az MSZP Táncsics-alapítványának.
Az Editorial kisebbségi tulajdonosa egyébként a Békés Project Kft. A Békés Project egyik tulajdonosa az az érdi Simon Dénes, aki 2005 előtt sokáig formálisan is az MSZP parlamenti frakciójának tanácsadója volt, és a Figyelő információi szerint Puch László MSZP-pénztárnok jobb keze. A cégben egyébként többek közt egy ideig tulajdonrésze volt Bodrogi Margarétának is, aki egy időben Puch László mellett volt titkárnő.
A Békés Project jelenleg az OPT Ügynöki Kft.-n keresztül a Stop.hu portál tulajdonosa, de nyár óta 25 százalék tulajdonrésze van a Vasárnapi Hírek kiadójában is. Az OPT-t 2009 decemberében vette meg Hagyó Miklós egykori szóvivőjétől, Horváth Évától a Puch-közeliként számon tartott Békés Projekt, amelynek irányítása Grósz Tamás kezébe került. Grósz idén év elején ment át a Neo FM-hez.
Úgy tudjuk, hogy a Geomédia és az Econet összeölelkezéséből most végre megszülethet, amit már évek óta terveznek szocialista háttéremberek, és amiről a HVG már 2005-ben is cikkezett. Már akkor is a tervek között volt egy olyan reklámcég megalapítása, amelyik a baloldallal lojálisnak remélt sajtótermékek hirdetési ügyeit intézné. Akkor azonban állítólag a VH Kft.-t vezető Ács György tanácsára mégsem született meg az összevont sales house, mert a szakember eredményesebbnek tartotta, ha minden kiadó elkötelezett, a kiadványt és a szerkesztőséget jól ismerő hirdetésszervezőkkel dolgozik.
Információink szerint azóta megváltozott a döntéshozók véleménye. A választások előttig Fellegi Tamás tulajdonában lévő Infocenter.hu sikere az MSZP körüli gazdasági köröknek is megmutatta, hogyan lehet sikeres médiabirodalmat építeni. (Az Infocenter érdekkörébe tartozik a Class FM mellett a Heti Válasz, és a cégcsoport majdnem tulajdonrészt szerzett az RTL Klubban is, de végül mégsem tudott megegyezni az IKO-val a tévécsatorna kisebbségi tulajdonrészének megvásárlásáról).
Mindent kézben tart
A tervek között van, hogy a Stop.hu a Geomédia irányítása alá kerüljön, és a Népszavával együtt ezek reklámhelyeit is az EMG Sales House értékesítse. A sales house portfóliója így az Est-lapok mellett a Radiocaféból, a Neo FM-ből, a Vasárnapi Hírekből, a nyugdíjasok körében még mindig nagyon népszerű, még most is százezer példányban elkelő Szabad Földből, a Stop.hu-ból és a Népszavából állna. Ráadásul előbb-utóbb a sales house-hoz kerülhetnek a Geomédia által kiadott kerületi és vidéki ingyenmagazinok, a Helyi Téma balos konkurenciájának kikiáltott Itthon mutációi is. Az Itthon tulajdonosa egyébként a Magnet Media, amely a cégbírósági adatok szerint Wéber Judit tulajdonában van. A Figyelő információi szerint Wéber Judit Puch László gyermekkori barátjának, Wéber Jánosnak a felesége.
A távlati tervek szerint az ATV-t is ugyanez a sales house értékesítené, de itt a Hit Gyülekezetéhez köthető tulajdonos miatt ennél szorosabb összefonódásra valószínűleg nem kerül sor. Viszont már a sales house segítségével kezdheti meg sugárzását az a tervezett baloldali hírcsatorna, amely körül ugyan az utóbbi időben elcsendesültek a pletykák, de úgy tudjuk, hogy a tévéadó beindítása nem került le véglegesen a napirendről.
Nehéz idők
Kérdés, hogy a szorosabban együttműködő baloldali médiabirodalom hogyan tud majd boldogulni a csak fideszes delegáltakból álló médiatanács által felügyelt piacon. A Neo FM eddig például már 55 millió forintnyi bírságot kapott a reklámidő túllépéséért, illetve azért, mert a szerződésben vállalt negyed óránál rövidebb hírműsort sugároztak hónapokon át. Elég nehéz politikai motivációt feltételezni azonban a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság döntésében, mivel a Neo FM nem csak véletlenül sértette meg a szerződést, ősszel például átlagosan alig ötperces hírblokkot adtak, és ezen a hatóság többszöri figyelmeztetésére sem változtattak.
Ezek a bírságok azonban sok gondot okozhatnak a cégcsoportnak, amely amúgy sincs jól. Az EMG-hez és a Geomédiához is köthető Time Out magyar nyelvű kiadása például a Kreatív információi szerint csak jelentős késéssel tud fizetni a dolgozóinak.