Halva születik a MinDig

2008.12.01. 12:45
A december elsején induló digitális földfelszíni sugárzás egyelőre nem azt nyújtja, amit ígértek. Nincsenek olcsó dekóderek, nincsenek kereskedelmi csatornák. Csak a Duna televízió nagy felbontásban, de nem igazi HD-minőségben. Ha az Antenna Hungária számításai nem jönnek be, akkor is tizenkét évig fizethetnek az adófizetők.

Hétfőn éjfélkor indul a digitális földfelszíni sugárzás, ugye, újabb mérföldkő az információs szupersztrádán, amin mi köztudottan amúgy is az előzősávban száguldunk a tudásalapú társadalom felé. A kormányzat és az ellenzék szakpolitikusai is lelkesedtek, és médiaforradalomról beszéltek még pár éve, aztán most, hogy végre elindul a szolgáltatás, már inkább senki sem beszél róla. Merthogy a digitális földfelszíni sugárzásra egyelőre senki sem lehet büszke.

A pályázaton nyertes Antenna Hungáriának a digitális átállásról szóló törvény szerint december elsején kell elindítania a szolgáltatást. Azt ígérték, hogy bárki ingyen foghatja majd a négy közszolgálati csatorna műsorát, ráadásul HD-ban, a két országos kereskedelmi adót, a Viasat3-at és a kifejezetten erre a platformra induló Prime elnevezésű kulturális csatornát. És persze az ATV-t és a HírTv-t, hogy politikailag is képzett legyen a magyar. Mindehhez ráadásul olcsó dekódereket, sőt havi hatszáz forintos részletfizetést ígért az Antenna Hungária.

Csak a Duna

Hétfőn azonban csak a Duna televízió nagy felbontású és a Duna Autonómia hagyományos adását érheti el az a pár száz fanatikus, aki már vásárolt mpeg4-es dekódert, mert ugye a mindenki számára ingyen elérhető adáshoz ilyen is kell. Az Antenna Hungária ugyanis csak a kisebbik közszolgálati csatornával tudott megállapodni, a Magyar Televízió még ki sem írta a digitális sugárzásról szóló közbeszerzési pályázatot (amire ugyan csupán egy jelentkező lehet, de hát a törvény, az törvény). A hétfőn már nagy felbontásban is elérhető Duna televízió műsora viszont nem lesz igazi HD-minőségű. A csatorna úgy fizet a hagyományos sugárzásnál háromszor-négyszer nagyobb sugárzási díjat a nagy felbontású jel továbbításáért, hogy nincs is HD-felvevője, vágóasztala és egyéb berendezése. A hagyományos jelet egyszerűen felkonvertálják, ami legfeljebb arra jó, hogy az Antenna Hungária örüljön.

Ráadásul információink szerint a gazdasági világválság miatt a pénzügyminisztériumban nem nagyon örülnek annak, hogy a hagyományos digitális jel továbbításának költségéhet képest közel négyszeres áron szórja jövőre programját HD-minőségben három állami támogatásból élő csatorna, főleg, hogy egyelőre csak a műsorok kis hányada lesz nagy felbontású, arról nem is beszélve, hogy mindössze a lakosság nyolc százalékának van HD-felbontású tévéje. Felmerült az is, hogy a HD-sugárzásra a válságra hivatkozva mégsem kapnak pénzt a közszolgálati csatornák, de valószínűleg végül mégiscsak fizet az állam, hiszen az Antenna Hungáriát ezzel kárpótolják azért, amiért mindenképpen fel kell vennie kínálatába a szocialista kötődésű ATV-t és a Fideszhez húzó HírTv-t, ráadásul ez a két csatorna nem is fizet a továbbításért. Sőt az Antenna Hungária fizet majd nekik.

Lesznek a pártadók, de minek

A digitális átállás másik félresikerült lépése ugyanis a két pártközeli hírcsatorna belobbizása az újonnan kialakított multiplexekbe. A politikusok két éve, amikor az ötlet felvetődött, még úgy gondolták, hogy ezzel a két nagy párt véleménye mindenkihez eljut majd, ezért nagy egyetértésben törvénybe is foglalták, hogy ezt a két adót mindenképpen fel kell venni az új platformra. Csak azt felejtették el, hogy ha ezek az adók ingyen elérhetők lesznek, akkor lemondhatnak a kábelszolgáltatók által fizetett előfizetési díjakról, és elveszíthetik bevételeik több mint kétharmadát. Így maradt az a megoldás, hogy az Antenna Hungária rendszerére is kódoltan, előfizetési díjért kerülnek fel, vagyis ugrott a propagandacsatornák terve. Arról már nem is beszélve, hogy a két adó csak többletköltséget jelent az Antenna Hungáriának, hiszen ki akarna előfizetni egy ATV-ből és HírTV- ből álló minicsomagra?

Ráadásul december elsején erre még nem is lesz lehetősége senkinek, hiszen az Antenna Hungária még nem állapodott meg a két csatornával, és információink szerint később sem könnyítik meg azoknak a dolgát, akik valamiért mégis a kétcsatornás politikai csomagra akarnának előfizetni. Az Antenna Hungáriának ugyan a törvény szerint előfizetési rendszert kéne kiépítenie, vagy legalább meg kéne állapodnia valakinek a dekóderbe illő kódkártyák forgalmazásáról, de a magas költségek és a nullához közelítő fogyasztói érdeklődés miatt eddig nem tudtak senkivel sem megállapodni. Ezért, úgy tudjuk, csak az Antenna Digital elnevezésű, csak Budapesten elérhető fizetős szolgáltatás két ügyfélszolgálatán lehet majd előfizetni a csomagokra. Miközben a kábel- vagy műholdas előfizetéssel nem rendelkező, potenciális nézők túlnyomó többsége éppen vidéken él. Vagyis, aki HírTv-re vágyik, de valamiért nem hajlandó előfizetni egy havonta ezer forintba kerülő műholdas szolgáltatásra, az felugorhat a Sugárba, hogy szerződést kössön. A MÁV állítólag mentesítő járatokat indít a szokatlanul nagy érdeklődés miatt.

Mit lehet majd nézni?

A kereskedelmi csatornákkal sem áll jól az Antenna Hungária, pedig a rendszer akkor lesz életképes, ha legalább azokat az adókat elérhetik a nézők, amelyeket ingyen vagy egy minimálcsomag áráért eddig is tudtak nézni. A Viasat3, amely szándéknyilatkozatot írt alá az Antenna Hungáriával, mégsem megy fel a rendszerre, erre utal az is, hogy jövő évre szóló ajánlatában jelentősen drágábban kínálja műsorait a kábelszolgáltatóknak, mint eddig, pedig ha felmenne a digitális rendszerbe, akkor ugyebár ingyenessé válna.

Az RTL Klubban is tulajdonrésszel rendelkező IKO Prime elnevezésű új kulturális adója információink szerint fel szeretne menni az új rendszerbe, de a szerződést még nem írták alá. A Prime így december elsején biztos nem kezdi meg a sugárzást, sőt úgy tudjuk, hogy indulása is bizonytalan, mivel a tervek szerint közép-európai Mezzóként működő csatorna nem reklámbevételekből, hanem nagyrészt uniós támogatásokból szeretné fenntartani magát, és a világgazdasági válság miatt ezek a források is elapadni látszanak.

A két nagy kereskedelmi csatornával, a Tv2-vel és az RTL klubbal sem írt még alá szerződést az Antenna Hungária, pedig az adók a törvényben meghatározott feltételek szerint az október 14-ei határidőig jelezték, hogy fel szeretnének menni a digitális földfelszíni rendszerbe. A szándéknyilatkozat azonban úgy volt megfogalmazva, hogy igazából nem ígért semmit: a Tv2 azt mondta, hogy ha sikerül megállapodni a műszaki és a gazdasági kérdésekről, míg az RTL Klub azt írta, hogy szeretne megegyezni. A szavaknak nagy jelentőségük van, a két csatorna ugyanis információink szerint arra készül, hogy bíróságon perelje be az Antenna Hungáriát, amiért szerintük vállalhatatlan feltételekkel hajlandó csak szerződni. Ezzel a két adó is időt nyer, hiszen nem kell a kezdeti, nehéz időkben fent lenniük a rendszeren, ráadásul akár előnyösebb feltételeket is kicsikarhatnak az AH-ból.

Nincs olcsó dekóder

Az Antenna Hungária ráadásul az adás vételére alkalmas dekóderekkel is megjárta. Ugyan a nagy elektronikai áruházaknál már lehet kapni mpeg4-es dekódert, de egyelőre egyiken sincs ott a MinDig Tv-jel, vagyis ezek még nem az AH által bevizsgált készülékek. Pedig az HH-val kötött szerződés még arról szól, hogy akár online is árusítani kell majd a készülékeket, nem beszélve arról, hogy a megyeszékhelyeken is irodákat kellet volna nyitniuk. És persze az általunk szúrópróbaszerűen felkeresett boltokban az eladók mindenhol lebeszéltek minket a vásárlásról, hiszen amíg 20 ezer forint a legolcsóbb dekóder, addig abból ugyebár 20 hónapnyi minimálicsomagot vehetünk bármelyik szolgáltatónál sokkal több csatornával, garanciális ingyen dekóderrel és készséges ügyfélszolgálattal.

Emellett az Antenna Hungáriának a törvény értelmében havi hatszáz forintos díjért cserébe is kéne készüléket biztosítania, ehhez hosszú hónapokig egy hitelintézettel próbáltak megállapodni. A gazdasági világválság miatt azonban nem nagyon kapkodnak az ajánlaton a bankok, arról nem is beszélve, hogy ilyen kis havi törlesztő részlettel nem nagyon éri meg a hitelezés. Ráadásul a hitelezés elég rizikós, hiszen az adás vétele ingyenes, vagyis a dekóderért nem fizetőket sem lehet letiltani, egy húszezer forintos dekóderért meg nem éri meg kiküldeni a behajtókat.

Késik a mobiltévé

Sokak szerint az igazi bevételkiesést mégiscsak az okozza majd az Antenna Hungáriának, ha nem jönnek össze a mobiltévézésről szőtt tervek. Pár hónapja a három nagy mobiltársaság még lelkes volt, azóta viszont egyre kevesebbet hallani a DVB-H indulásáról.

A Vodafone, a Pannon és a T-Mobile is azt nyilatkozta, hogy még folyamatban vannak a tárgyalások az érintett szereplőkkel, és még nem kötöttek szerződést. Emiatt nem kaphattunk választ arra a kérdésünkre, hogy vajon milyen tartalmak lesznek mobillal elérhetők.

Az emberek ugyanis ugyanazt szeretnék látni a mobilon, amint a tévén, de ezt jogi problémák miatt nem könnyű megoldani. A külföldi tartalomgyártók ugyanis többletbevételt várnak a műsorok mobiltévés közvetítéséből, ezért a kereskedelmi tévék hiába veszik meg egy népszerű sorozat tévés közvetítési jogait, ebből nem következik, hogy azt automatikusan a mobilokon is lejátszhatják. Emellett a külföldi jogtulajdonosok arról is gondoskodnak, hogy a mobilos sugárzásból befolyó összeg elég nagy legyen: minimálgaranciát kérnek, azaz a tévétársaságnak akkor is fizetnie kell, ha a senki sem nézi az adott műsort.

Mindezt azonban információink szerint nem nagyon akarja megérteni az Antenna Hungária, amely a magas költségek ellenére is túlárazta a sugárzási díjat, ráadásul a hálózat kiépítését külön is ki akarja fizettetni a három szolgáltatóval.

Nem jön össze

Az Antenna Hungária nagyra törő terveiből (négy kereskedelmi tévé, négy közszolgálati HD-műsor, mobiltévé, olcsó dekóder, gyors piacszerzés) tehát nem lesz semmi, sőt kétséges, hogy egyáltalán valaha sikerül-e megállapodniuk például a három mobilszolgáltatóval. Szakértők szerint Magyarországon, ahol a háztartások nyolcvan százaléka már most kábelen vagy műholdon nézi a tévét, és csak a legszegényebbek állítgatják esténként a szobaantennát, nem is lehet sikeres a digitális földfelszíni sugárzás. Persze ettől az Antenna Hungária még járhat jól, hiszen a négy köztévével tizenkét éves szerződést ír alá, vagyis minimális fenntartási költsége mellett akkor is biztos profithoz jut, ha egyáltalán senki sem nézi majd az új rendszert.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

tegnap, 18:35