Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Mese egy szalmaszőke jányról

2002.11.28. 04:46
Kapcsolódó cikkek (1)
Hol volt, hol nem volt, hegyek között-völgyek között, volt egyszer egy kis falu. Ebben a faluban lakott a Majdnem Mindentudó Hentes. A falu szegény volt, így szegény volt a hentese is, cserébe viszont nagyon ráért. Folyton a könyveket bújta, meg gondolkodott életen és halálon, amihez nem kellett messzire mennie, lévén hogy ő maga osztotta a halált néha, ha friss húsra volt szükség.

Kísérleti jelleggel, népjóléti intézkedés gyanánt ebben a faluban törölték el először az elipszilont, de csak a húsboltban. A hentes tehát egy kövér pujkát nevelgetett már egy éve, mivel nagy lagzinak néztek elébe: a fiatal kocsmáros Laci már két éve udvarolt Zsanettnek, a helyi szőke jánynak, és mivel a hentes majdnem mindent tudott, hát félretette a pujkát, hadd ne menjen majd üres kézzel. Tudott várni, elvégre hetente ha egyszer vettek nála húst - mint említettem, a szegénység lassan történik.

Egy napon aztán garabonciások érkeztek. Szépek és elegánsak voltak, de idegenek és kiismerhetetlenek, úgyhogy a falu népe csak a csipkefüggöny mögül leskelte őket, óvatosan és bizonytalanul. A garabonciások mindjárt Zsanették takaros kis házához hajtattak - mert a takarosságra azért adtak, ott egy légypiszok nem sok, annyi se éktelenkedett a fehér meszelt falon. Köszöntek illedelmesen, és bebocsátották őket. Felakasztották a garabonciát a tornácon; meleg volt még, nyár dereka, ott lobogott a tizenkét garaboncia a könnyű szélben, mint baljós varjúszárnyak.

Zsanettért jöttek, egyenest a fővárosból, ahol üvegből vannak az istállók, és arannyal bélelt palotában lakik a Tévé. Zsanett a templomban írta fel a nevét még süldőfakadáskor egy ív papirosra; azt ígérték, a szerencsés nyertes szerepelhet a tévében. Már el is felejtette, hiszen ha arannyal nem is, gyümölccsel és virággal kibélelte az életét a nyár, és egyre csak a lakodalmat meg a házaséletet tervezgették Lacival. Most azonban itt voltak a garabonciások, és zengő hangon, gondosan tercelve meséltek neki gyémántos koronáról, színezüst menyasszonyi hintóról és annyi aranyról, amennyit tizenöt ökör elbír. És persze az ünneplésről; mintha mindennap születésnapod volna, olyan lesz, ezrek és milliók köszöntenek majd napról napra, azt mondták. Zsanett alig értette, mi történik, már érezte, ahogy a haján megpihen a brilliánsoktól súlyos korona, a lába előtt hullámzik a tömeg, és szeretik őt, mondjuk majdnem annyira, mint Laci. Boldog volt, a feltételes és a kijelentő mód kavargott benne és színes buborékokat vetett, aztán megállapodott az imperatívusznál: menj. Nagyot percent erre a szúbogár a széklábban.

Kicsit még megszeppenve üldögélt a szobájában, mint akit óriás vattacukor-mancsok pofoztak eszméletlenre. Mert annyit azért értett, hogy négy hónapra el kell hagynia otthonát, a csinos kis házikót, az Erdei Termék Vállalatot, ahol szénsavas kukoricaszörpöt gyártottak, és persze Lacit is. De akárhogy igyekezett felidézni a kis kuckóját a szörpüzemben, vagy a kertben pillangó lepkéket, amint egyet pislantott, borzasztó csinnadrattával megjelent előtte a főváros, ahogy elképzelte, mint hatalmas vidámpark, meg persze a rengeteg pénz, amiből aztán boldogan élhetnek, amíg meg nem halnak.

Laci nem örült. - Mi hiányzik neked, amit nem kaphatsz meg tőlem? - kérdezte szomorkásan, elvégre volt neki saját kocsmája, és míg a hentes alig vegetált (annak ellenére, hogy majdnem mindent tudott), a kocsma szépen hozott a konyhára. De Zsanett már elszánta magát; nem kapni akart ő, most, hogy maga is kereshetett derekasan, a szörpöskuckó emlékét elmosta a kristálypalota . Csókot lehelt szerelmese ajkára, "hiszen csak pár hónap", mondta, és valóban, ennyit csak kibír ez a nagy szerelem, főleg hogy utána még magasabbra lobbanhat a láng, ha majd diadalmenetben hazatér. Szegény Laci mit tehetett - beletörődött kétszemélyes történelmük fordulatába, igyekezve nem érinteni lelkében a szálkát, hogy mátkája önként otthagyja őt hónapokra.

Augusztus végén még rendeztek egy nagy búcsúünnepséget. A pap két jókora dinnyét hozott, a szomszédok tojást és zöldbabot, az állatorvos egy szakajtó szaloncukrot. Zsanett és Laci pedig elmentek a henteshez húsért.

A hentes mogorván nézett fel a keresztrejtvényéből, amikor beléptek. Ilyenek a kis falvak: hangsebességgel terjed a jókedv és a rossz hír is, olykor a kettő egyszerre. Zsanett szerencséjét jó hírként terjeszették a naphosszat a tévé előtt görnyedő vénasszonyok, a hentes azonban, mivel majdnem mindent tudott, nem osztozott a falu örömében. De mivel majdnem mindent tudott, nem is próbálta meggyőzni a szalmaszőke leányt. Hanem a pujkát, azt nem adta. Ez a Sorspujka, mondta a hentes, és ha a sorsodat rosszul alakítod, akkor ezt a pujkát én, bizonyisten, szabadon engedem, mert úgyis megkeseredik a húsa. Úgyhogy a búcsúünnepre csak virsli került, a pujka, a sors pujkája pedig csöndben csipegetett tovább az udvaron, ahogy a szú is kattogott a széklábban, konokul.

Aztán odafent minden más volt valóban, a falakban valakik folyton mozgolódtak, leskelődtek, és Zsanett, szegény Zsanett egyedül volt, de nem ám, mint az ujjam, hanem mint az orrom. Egy kislánnyal értette csak meg magát, de őneki igen hamar mennie kellett, és Zsanett megint magára maradt. Világéletében bújós volt, mindig kellett neki valami, majd ahogy idősebb lett, valaki, akihez odabújhat, melegedhet, mert hát nem jó az embernek egyedül, ahogy a pap is mondta néha Mózes nyomán. Márpedig itt, Ó testvéreim, itt nagyon egyedül maradhatott ez ember, mint embernek farkasa, hiszen hiába, hogy ott az a másik tizenegy, ám végső soron mégis ellenségek ők. Nem volt Zsanett buta lány, értette ő az első pillanattól, hogy csak egy maradhat, de hát katona sem volt, nem szokott a darwini élethalálharchoz. Ki akarta zárni az életéből a fenyegetést, a versenyt, az önérdeket és az állandó háborúskodást, a szörpgyárban szerették és megbecsülték, soha nem kellett a háta mögé néznie - check your six, pilot -, és itt most minden és mindenki elektromos volt és rázott, minden mozdulata közügy és minden szava szalagcím.

Hiába fürösztöd önmagadban - csak másban moshatod meg arcodat.

És bizony így esett, hogy Zsanett és Szabolcs, a hasonlóképp elveszett falusi fiú egymásra találtak, megmosták egymásban arcukat meg ezt-azt, hogy ha vesztükbe zuhannak is, azt legalább hátat hátnak vetve tegyék, mert hideg, hideg, hideg volt a kristálypalota, és hiába hitegette őket a hang, hogy a tizenöt ökörnyi pénzből egy életre befűthetnek majd - ők, minden percben a fagyhalál küszöbén, csak egymás melegségében bízhattak, egymás vérét szívó védtelen kicsi vámpírok, akik csak a holnapot várták, s már nem a szabadulást.

realitynaplo.index.hu
Realitynapló 5. - Mindörökké valóság

Realitynapló 6. - A Nagy testvért figyeljétek?

Realitynapló 7. - Szerencseherék

Realitynapló 8. - Jogi esetek

Realitynapló 9. - Valóságshow-elmélet haladóknak

Realitynapló 10. - Fele királyságok

Realitynapló 11. - Vissza a valóságba

Realitynapló 12. - Ámbár

Realitynapló 13. - Kontrapornó

Realitynapló 14. - Valóságshow a sufniból

Realitynapló 15. - Irén Csodaországban

Realitynapló 16. - Tizenkét választás

Realitynapló 17. - Valóságshow első vérig

Realitynapló 18. - A valóság sivataga

Realitynapló 19. - A kő marad

- Én bizony elmegyek Zsanettért - mondta Laci egy napon a Majdnem Mindentudó Hentesnek, mert szokásává vált, hogy a húsboltban üldögélt, nyers és hideg, hideg kolbászokat szopogatott, és a sors kegyetlenségén siránkozott.

- Legalább csinálsz valamit - felelte a Majdnem Mindentudó Hentes. - Meg kell próbálnod - folytatta, - de csak azért, hogy megpróbáld. Zsanettet varázserejű sváb lovagok őrzik, akiknek páncélján nem fog a szavad. Nem fogod visszahozni, de amikor mégis visszajön, tudni fogja, kihez jöjjön vissza - fejezte be a hentes, azzal ment is kiganézni a pujkát. Laci tehát autóra kapott, maga mellé ültette szerelme anyját, és neki az országútnak, hogy csak úgy porzott utánuk az aszfalt. A pujka, betegen és elgyengülten, most felemelte tetvektől borított fejét.

Zsanett nem jött vissza. Akkor még nem; sodródott tovább, ahogyan már hetek óta, mert már nem volt ereje dönteni. Laci kétmilliomodmagával nézte végig a tévében, ahogy jövendőbelije meg-megfeledkezik róla, és ő nem lehetett ott, hogy legalább tisztességes legyen a versengés, csak távolról figyelhette, hogyan győzhet le két évet két hónap.

Végül, az utolsó pillanatban mégis eljött a szabadulás. Zsanettet kiszavazta a közönség, felszínre dobta az ocsmány, ostoba, gonosz mocsár, ki tudja, miért, de kijöhetett végre, luxusautóban, ahogy bement, megkínozva és összetörve, elhízva és kétségbeesetten, de legalább egyben; a sárkány nem nyelte le, csak megforgatta bűzös pofájában. Hazamehetett, szegény Zsanett, élni az életet, ami maradt, szótlanabbul és sokkal, sokkal szerényebben, mint ahogy elment.

A szú, a szúbogár addigra elérte a székláb végét, és kiszenvedett. A pujka még élt, el is hozta a hentes, a Majdnem Mindentudó Hentes a szabadulás másnapján. Ott, a takaros házikó udvarán múlt ki szegény, végelgyengülésben vagy valami ismeretlen betegségben; mindenesetre megsütötték, húst nem dobnak ki a szegény falvakban.

Persze nem kunkorodik meglepővé a történet; a pujka keserű volt, keserű, mint a cigarettahamu, ahogy keserű volt Zsanettnek minden hús és minden pillanat. Laci sosem bocsátott meg, csak úgy tett, viszont ettől még megülték a lagzit; ő sem buta fiú, hamar rájött, hogy mostantól akármit csinálhat, kicsi feleségének szava nem lesz, vagy ha mégis, hát nemzeti egyetértéssel törölheti szájon. Kétmillió ember előtt aláztál meg, te ribanc!

Így állt helyre a középkor Gellénházán. És soha, soha többé nem engedtek el senkit, és soha, soha többé nem nyitottak ajtót a garabonciásoknak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.