Judit
3 °C
6 °C

Nagy Feró Másik rádiója

2003.04.02. 13:01
Miközben az égi és a földi Pannon élethalálharcot vív a név birtoklásáért és a fennmaradásért, Nagy Feró az "ellenpannonnak" tartott Másik Rádióban készít avantgárd rádiójátékokat. Gidófalvi Attila és Feró mossák kezeiket, nem akarnak többet politikával foglalkozni: a MIÉP választási vereségét követően teljesen kiábrándultak a politikából.
A pénteki sajtótájékoztatót követően megkezdi a sugárzást a gödöllői Pelikán Rádióból alakuló Másik Rádió. "A Gyöngyös - Székesfehérvár között, így a főváros egész területén is fogható Másik Rádió a híresztelésekkel ellentétben nem akar ellenpannon lenni" - mondta az Indexnek Nagy Feró, akinek két műsora is hallható lesz az új rádióban. A Pelikán 2001 novemberében indult Gödöllőn, "a bugyuta kereskedelmi rádiók cáfolataként".

Van másik: zene, duma, avantgárd

Miután Negy Feró 2001-ben kilépett a Pannon Rádióból, nem sokkal később összeveszett Csurkáékkal is. Új műsoraiban sem akar politizálni, mint mondta másra sem vágyik, csak hogy "jó zenét sugározzon, kulturáltan beszélgethessen a hallgatókkal, hülyülhessen, és közben avantgárd rádiójátékokat készíthessen".

"A régi Pannonhoz semmi nem köt, az anyagi ellehetetlenedés szélén álló újban pedig nincs helyem, ezért igazoltam a Másikhoz - mondta Nagy Feró. - Annakidején nem tudtam azonosulni a Franka-féle rádiózással: nem akartam elfogadni, hogy a szerkesztők a hallgatói vélemény befolyásolását tartották a legfontosabb feladatnak."

A zenészből lett rádiós úgy gondolja, semmilyen értelemben nem lesz konkurense a Másik a Pannonnak. "Több helyről hallottam már, hogy a Másik tulajdonképpen egy ellenpannon lesz, de ez nem igaz. Gondolom a név miatt gondolták ezt sokan."

Embertelen púder - és ami mögötte van

Gidófalvi Attila, az új Pannon Rádiót üzemeltető Gidómédia Kft. ügyvezetője cáfolta az Index értesülését, miszerint rövid úton meg kíván válni a rádiótól. "A hírből annyi igaz, hogy valóban nagyon nehéz anyagi helyzetben vagyunk, és tárgyalunk befektetőkkel. Lassan döcögünk, nehezen mennek a reklámok, miután Csurkáék embertelen púderje megbélyegezte a rádiót" - fogalmazott az ügyvezető.

Gidófalvi elképzelhetetlennek tartja, hogy Nagy Feró részt venne egy ellenpannon létrehozásban. "Továbbra is jó a viszonyunk, mindketten sokat köszönhetünk egymásnak, éppen ezért kizártnak tartom, hogy Feró részt venne bármiben is, ami ellenünk irányul. Azt viszont el tudom képzelni, hogy ő is nagyon haragszik Csurkáékra."

Gidófalvi biztos abban, hogy a bíróság júniusban másodfokon is semmisnek nyilvánítja a MIÉP által felügyelt Bocskai Szabadegyetem 26 százalékos tulajdonrészéről szóló szerződést. Az ügyvezető szerint csak ekkor érhet véget Csurkáék "maoista politikai ámokfutása", mellyel megpróbálták teljesen kisajátítani a rádiót. Ma a Pannon "a magyar zene és a magyar kultúra" rádiójaként aposztrofálja magát, a program gerincét a napi három élő kívánságműsor adja, ahol "Págertől a mulatóson át a rockig minden hallható, ami magyar". Bár a hirdetőket egyelőre nem, "a művészvilág színe javát, így például Görbe Nórát és Zalatnay Saroltát is sikerült már becsábítani a stúdióba". Politizálni nem akarnak.

Égi és földi Pannon

Nem így a magát eredetinek nevező, a szerkesztőség egy részének távozása után továbbra is a szabadegyetem által gründolt online Pannon Rádió. Adásuk - mitán télen elvették tőlük az adót - az interneten fogható, legnépszerűbb műsoraik - helyszíni riportok, Csurka-interjúk, stúdióbeszélgetések a háborúról - letölthetőek hangfájlként a rádió weboldaláról. A rádió egyik szerkesztője nemrégiben úgy nyilatkozott: a másik Pannon a földi, mi vagyunk az égi. Ezen Gidófalvi - saját bevallása szerint - egy hétig nevetett.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!