Nagy tételben szivárog a pénz az EKF-ből
Pécs, mint Európa leendő kulturális fővárosa újabb érdekességekkel szolgál a Menedzsmentközpont nyilvánosságra került első negyedéves jelentésének köszönhetően. Itt fotóvásárlást találhatunk egymillióért, honlapszerkesztést havi kétszázötvenezerért, grafikai tervezést félmillióért. A központ vezetőjét kérdeztük.
Egy, a napokban közzétett pénzügyi beszámoló borzolja újra az idegeket. A Pécs2010 Menedzsmentközpontot Nagy Csaba, a pénzügyi bizottság elnökének javaslata alapján kötelezték az idei évtől arra, hogy negyedévente számoljon be tételesen az önkormányzat által finanszírozott tevékenységeiről. A jelentés az átláthatóság érdekében az összes pénzügyi kötelezettséget és szerződést, a projektek előrehaladásával kapcsolatos beszámolót is tartalmazza.
„Egy szerződés esetében kért további információt a bizottság. Ezt írásban több esetben is automatikusan megtettük. Természetesen módosítani fogom a szerződést, ha szükséges, a bizottság kérésének megfelelően” – mondta az Indexnek Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsmentközpont Kht. vezetője a nyilvános szerződésekről.
Művészi fotók vs. rendezvényfotók
A komplett marketing és szervező teamet működtető Pécs2010 központ rendelkezik mindenféle kompetenciával a szükséges dolgok elvégzéséhez, ezért érthetetlennek tűnik, hogy a sajtófigyelésért miért kell havi nettó 150 000 forint kifizetni, a marketingtanácsadás nettó 167 000 forint volt havonta.
Az állandó fotósuk mellett még egymilliót adtak külsős fotósnak is, mert, mint mondták, művészi fotókra, nem rendezvényfotókra volt szükség. „Az egymillió forintot művészeti fényképek elkészítésére költöttük el egyszeri alkalommal egy pécsi művész bevonásával, mivel külföldi megjelenésekkel kapcsolatos kérésre összeállítottunk egy 70-80 művészi fotóból álló tárlatot, amit bármikor lehet utaztatni külföldre is. Ez a tárlat volt korábban Brüsszelben és több város is kérte, hogy kiállíthassa Péccsel kapcsolatban a Zsolnay-porcelánokból álló gyűjteménnyel együtt” – mondta erről Ruzsa Csaba.
Saját zsebből
Szintén sarkalatos pont és talán a leghangsúlyosabb tétel a listán a város tulajdonában lévő Pécs Médiaközpontba beolvadó Pécs TV-nek kiszámlázott 7,5 milliós összeg, amit Ruzsa Csaba a következőképpen magyarázott: „A helyi tévével kötöttünk szerződést a programokkal kapcsolatos reklámfilmek elkészítésére saját működési költségünk terhére, mivel a kulturális programokkal kapcsolatos marketingkeret közbeszerzési eljárása még jelenleg is tart, azonban a futóprogramokról mindenképp tájékoztatni akartunk minél több érdeklődőt. A kisfilmeket a PécsTV helyezte el országos és egyéb médiafelületeken az elmúlt hat hónapban. Emellett e szerződés értéke egyébként csökkent az első negyedévet követően, mivel az elmúlt hetekben az Operalia énekverseny támogatásának előfinanszírozására fordítottak e keretből 2,7 millió forint értékben.”
50-ért karbantart, 250-ért fejleszt
A hosszú idő után elkészült mostani 2010-es weboldal (melynek egy ellenváltozata is kering már a neten) karbantartása és fejlesztése is embert próbáló és az átlagon felüli szakértelmet kívánó feladat, legalábbis az erre kifizetett összegek alapján. „Az 50 000 forintos, majd márciustól 250 000-es havi kifizetés egy külső számítástechnikai cégnek nem vethető össze, mivel havi 50 000 forintért csak és kizárólag karbantartást végzett egy cég, míg a napi tartalomfejlesztés és szerkesztés is része a mostani szerződésnek.”
Gyorsabb tempó 300 millióért
A frissen megválasztott polgármester, Páva Zsolt a lakosságot is bevonta a Széchenyi-tér újjáépítésébe. Ma délben sajtótájékoztatót tartott, miután körülbelül 7 000 pécsi háztartást telefonon megkeresve nyomatékosította elképzelését, hogy a főtér a tervek szerint készen lesz 2010-re, de 300 millióval drágábban, méghozzá az Expo Center kivitelezése révén hírhedté vált Bayer Center közreműködésével. A másik választási lehetőség olcsóbb lett volna, de akkor még jövőre is palánkok és földsáncok között kéne bukdácsolni. Ma Páva ünnepélyes keretek között légkalapáccsal törte fel a tér aszfaltját.




Kommentek
2009.05.29 18:18:47dark future
Gazdag szegények
Szegény gazdagok
2009.05.29 18:24:44Wahun
Mindig azt mondtam, hogy Magyarország a világ leggazdagabb országa: sehol máshol nincs akkora jólét, hogy ilyen "zsebbőlkifizetekháromszázmilliót" stílusban lehessen a közpénzekkel bánni, nálunk ez még válság idején sem probléma. Még Dubai is megirigyelhetné.
2009.05.29 18:26:00-= If =-
Ég a pofámról a bőr. Szégyellem, hogy egy levegőt szívok ezekkel az... izé... azt akartam írni, hogy emberekkel, de akkor aki nem lop/csal/sikkaszt/megmagyarázza/megússza az mi? T. Nép! Közkérdésre bocsájtom: Vajh, van-e ezeknek a humanoid létformáknak jogaik, ha a kötelességeiket ilyen módon hajtják végre? És ha igen, akkor mik azok? Joguk van csendben maradni kezdetű nem játszik itt...
2009.05.29 18:49:10devadel
azér ne szálljunk már el. web karbantartásért az 50 ezer szinte semmi, ugyanígy fejlesztésért a 250 ezer. ha heti egy napot foglalkozik vele bárki, már alul van fizetve.
hűha, pécsen pénzért szolgáltatnak a szolgáltatók. botrány. hová süllyedt az ország.
2009.05.29 19:00:24kisser1
nem értem a 300 millát
úgy tudtam az eredeti határidó idén november volt a Széchenyi tér befejezésére
a kampányban legalábbis mindkét oldalon ez volt
igaz annak már vége
2009.05.29 19:04:07dei
hogy itt mennyi webszerkesztő, webprogramozó szakértő lesz hirtelen :)))
2009.05.29 19:11:23Nancsi
Azért 250+fa az nem kevés egy oldal "tartalmi szerkesztéséért". Karbantartásért se kevés 50eFt.
Egy ilyen látogatottságú oldalt (napi 100-1000 unique látogató gondolom, kivéve ha az index megtolja a kattintást) olyan 4-5eFt-ért szoktak havonta hostolni, nem 50eFtért. Ebben benne van az, hogy garantálják hogy az oldalt nem fogják meghackelni, 99.99%-os rendelkezésre állás, akár 24/7 ügyelet is. Hogyan? Úgy, hogy egy 200eFt-be kerülő PC alapú szerveren ilyen kaliberű oldalból 100-500db vígan elfér tárhely, adatbázis, sávszél, prociterhelés, memóriaterhelés, egyszóval minden tekintetben. Komolyabb gépen ugyebár mégtöbb. Adatparkba 1 gépet be lehet rakni 15-20eFt/hóért, így 100 oldal hostolása esetén is alsó hangon 380eFt/hó marad a rendszergazdai tevékenyégek kifizetésére, amit ugye 1x kell megcsinálni per gép, nem pedig weboldalanként, tehát nem fog beleszakadni.
A 250eFt azért erős, mert gondolom ehhez az oldalhoz is van egy admin felület, amiben durván annyi a napi cikk felrakása, hogy word copy, admin felület 2 kattintás után paste, meg esetleg feltölti böngészőben a csatolt képet, oszt jónapot. Szóval levél olvasással, helyesírás ellenőrzéssel, stb is max 10 perc/cikk, amiből naponta van mondjuk 1. Havi viszonylatban 3-4 óra, ami 60eFt+AFAs órabért jelent - ez weboldal adminisztrációjáért kicsit húzós. Az meg nem túl hihető hogy számítástechnikai cég írja a híreket meg készítteti a fotókat, egyéb csatolt anyagokat. Egyrészt mert ott nem újságírók szoktak dolgozni, másrészt mert erre a megrendelőnek vannak saját emberei.
2009.05.29 19:22:27Pulykavirsli
"Nagy tételben szivárog a pénz az EKF-ből"
Maradjunk annyiban, hogy nemcsak az EKF-ből, és nemcsak Pécsről. De gondolom ezzel újjat nem mondok.
Jó lenne, ha a a 4-es METRÓ-ról Budapestről (meg más nagy beruházásokról, bármelyik autópálya, stb) is megjelenne tényfeltáró cikk hetente. Ráadásul ott nem 35 milliárdról van szó, hanem sokkal többről.
De nyilván valamilyen érdekcsoport(ok)nak ez az érdeke, hogy erről (Pécs2010) fuvolázzon az Index.
Ti tudjátok...
2009.05.29 19:22:48himbecsúf
A 7000 telefon sem kis pénz,a hírhedt Bayer Center
meg hű lesz hírnevéhez,és mi kerül + 300 millába?
a cikkből nem derül ki.Vagy a Bayer kerül ennyibe?
2009.05.29 19:27:03himbecsúf
a hírhedt Bayer Center
meg hű lesz hírnevéhez?
(bocs egy kérdőjel kimaradt.)
2009.05.29 19:57:49TheDude
"Magyarország, Magyarország, gyere bátran Magyarország..."
Minden országnak olyan kormánya és politikai elitje van, amilyet megérdemel...
2009.05.29 20:34:03http://kukh.mybrute.com
meglepődik bárki ezeken a dolgokon?
na ne már...
2009.05.29 20:52:06Nyongatingo
Nancsi tokeletesen egyetertek veled...Igenis sok ez a penz Magyarorszagon ezert a munkaert. Nem akarok megint az USA-val jonni, de ilyesfajta feladatot a cegunknek legutobb egy kulsos vallakozo 600 dollarert szamlazott ki, ami a mostani arfolyam mellett is 120,000 forint. Azert ez nem semmi, hogy kis hazankban ez ketszer ennyibe kerul. Ezek szerint erdemes lenne a feladatot Amerikaban elvegeztetni. Tudom ajanlani az alvallalkozonkat. Szerintem 200 dollar felarert, meg egy magyarul tudo szakembert is beszerez. A vegar meg igy is a budzse alatt lesz... Mint pecsi szuletesu, mar hanyok mikor hirt hallok errol a szegyenletes, mocskos bandarol. Azt hittem, hogy az uj polgarmester a kormukre nez, de ugy latszik o is hozza a sajat sleppjet... Cseberbol vederbe;-(
2009.05.29 21:03:35gk
Pulykavirsli: a 4-es metrót is követjük. Tbg-től Tenczer vette át, nézd néha a Budapest blogot. Pl: http://index.hu/belfold/budapest/2009/04/07/a_keletinel_kellene_tartani_a_metropajzsoknak/
2009.05.29 21:04:13xenuka
de Pécs legalább szép város
2009.05.29 21:22:16HappyMan
Minden mindegy, csak csinálják már végre azt az EKF-et.
Pécs a pályázatban bevállalt vagy 30-40 milliárd önrészt, úgy látom, Páva simán elkölti.
2009.05.29 21:54:38nemjo
rohadt sok ingyenélő van aki a kapcsolatai révén szeretné leszedni a pénzt amiből rövidtávon jól megvan .... a 70-80 fotó előállítási költsége nagyjából 300ezer Ft A3-as méretben ha fotópapírra készül, paszpartúzva...
2009.05.29 22:35:39Pepe masnit köt
Párunkat ritkítjuk. Corruption rulzzz. Tanuljátok már meg: itt mindent lehet! Csak nem neked meg nekem. Nekik.
Szempontban is volt, h óvatos becslés szerint is 20% a lenyúlt zsé, nem is kéne egy fillér kiigazítás, ha a dolgok rendben mennének.
2009.05.29 22:56:05arcsi
Pécsikén szégyenlem magam, hogy ilyen arcpirító dolgok megtörténhetnek.
Remélenykedem a gyökeres, országos társadami fordulatban, hogy a "felelősök" mielöbb lámpavason lógva végezzék.
A Bayer mint kiskirály megtollasodik a pécsiek pénzén, a munkájának a minősége elfogadhatatlan, azonban, én arra lennék a legkíváncsibb kinek a zsebébe tolta bele a több milliós, ha nem százmilliós visszacsöngetni valókat.
Illene már egy mindenre kiterjedő APEH-VPOP-MUNKAUGY vizsgálatot indítani nála, mert nagyon kíváncsi lennék, mennyi fiktív számlával tünteti el a számára kedvező döntéseket hozó politikusoknak járó visszapénz mennyiséget.Másrészt meg bekaphatja az összes politikus azért is a kuruc infot fogom olvasni, ott legalább nem hazudnak.
2009.05.29 22:58:48n_gery
300 millióba az kerül, hogy jövőre, amikor elvileg "özönlenek" a turisták, ne a feltúrt téren bukdácsoljanak. Azt kellene inkább vizsgálni, hogy jutott az egész idáig. Örülhetünk, ha nem lesz beégés. Az, hogy felgyorsíts egy felújítást pénzbe kerül. Cserébe több munkás, több géppel hamarabb végez.
Félreértés ne essék, minden tolvajt meg kell büntetni, mindentől függetlenül!!!
2009.05.29 23:19:30balintus
annyira tipikus fiktív költségek ezek, hogy már fáj
2009.05.29 23:35:40vizipaci e
És ez még csak a jéghegy csúcsa!
Állítólag egy bemutató rendezvényre a sertéspárizsi kilóját 1000 Ft-ért (!), a zsemle darabját pedig 25 Ft-ért (!!) vásárolták! Egy Pécs-Budapest-Pécs autóútért - alig 400 kilométer - több mint 30 liter (!!!) benzint számoltak el, melynek literjét 270 Ft-ért (!!!!) vásárolták.
Drága Index, kezdem azt gondolni, hogy nem magatoktól vagytok ennyire hülyék, hanem dolgoztok valakinek Péccsel kapcsolatban.
2009.05.30 00:21:31rotler
A 96-os (remélem jó az évszám) tudom,hogy amit Magyarország bevállal,azt tuti nem teljesíti.OLIMPIÁT!!!!
2009.05.30 00:23:33rotler
Persze azt mondjuk Csepelre (olimpiát),ha ott nem épül fel akkor monjuk legyen Gyál. :-)
2009.05.30 00:24:29rotler
Javítok :96-os EXPO óta...........
2009.05.30 09:07:05NGA
vizipaci e: Teljesen igazad van. Ez a cikk egy felfujt lufi. Értelme semmi.
2009.05.30 11:30:55Sim_
mindenki mond valamit az írásaival. tény, hogy a fotós költségből simán lehetett volna spórolni. meghirdetni pályázatnak, van itt elég fotós, hogy 70-80 jó képet összekattogtassanak... az A3+paszp. messze nem 300E, hanem sokkal kevesebb...
tény, hogy minden összeg kissé soknak tűnik, sztem mindenben lehetne okosabb megoldást is találni. de azért nézzük meg bp-en mi megy... szabadsághíd felújjítás+fények, metró, corvin sétány, bálna stb... és társai nem ártana ha más város is fejlődne nem csak bp...
2009.05.30 12:01:23St.Bernardus
Nancsi: no no. Maga nem szerkeszt túl sok weboldalt. Vagy azok olyanok is. Egy cikknek csak a tisztességes formázása több, mint 10 perc. A kopipésztelt weblapokon pedig vastagon meg is látszik a kopipészt.
2009.05.30 12:22:16Dé208
...azért az érdekes, hogy ez a pécsi vircsaft évek
óta megy, de most lett hirtelen érdekes, hogy meg-
változott a vezetőség.
2009.05.30 13:01:41Kiss János
Helyesbíteném a hírt:60 db igen nagy méretű(60x85,70x145cm)kasírozott,paszpartuzott,keretezett,üvegezett fotó került ennyibe.Egy komplett kiállítás gazdagon!
Miért írtok marhaságokat?
2009.05.30 13:23:44zulu
Na bazmeg, és még ezek akarják perelni a Kétfarkú Kutyát. Kanparipa pipilója a popójukba, hogy finom legyek....
2009.05.30 14:56:48borisz
Olimpiát Minden Magyar Városba Mozgalom
2009.05.30 15:15:20gk
Kedves Kiss János: Ruzsa Csabával, a Pécs2010 Menedzsmentközpont Kht. vezetőjével vitassa meg, hogy mennyi képet adott el nekik a fotós ennyiért. Azt írtuk le az idézőjel közé, amit nyilatkozott.
2009.05.30 21:09:07xawax
Jó lenne tudni, mennyiért csinálták a "megtévesztésig hasonló" Pécs2100 honlapot...
2009.05.31 08:38:40Ellenforradalmár
Kedves Látogató!
Amennyiben már Önnek is elege van a folytonos igazságtalanságokból, akkor kérem támogassa egy kis pécsi iskola függetlenségi törekvését egy megélhetési politikussal szemben, akit annak fenntartójaként választottak meg és kisvártatva jött is a vezetés élére bandája a gyerekek, szülők, tantestület és még nagyon sok ember véleményét figyelmen kívül hagyva.
Az utolsó sorban található linkről kiindulva végignézhetik, ahogy egy több hónapos jól megszervezett stratégiát követve taszították le a leendő Kulturális Főváros egy köztiszteletben álló vezetőjét posztjáról. Hangsúlyoznám természetesen törvényes módon!
A témában érdekes, hogy a korábbi politikai előélettel rendelkező fenntartó a szólásszabadságot is megpróbálja folyamatosan korlátozni.
Olvassák el és véleményezzék az eljárást a több száz hozzászólás alapján az alábbi oldalon:
http://gandhi.dravanet.hu
majd ugrás a bal oldali linken a vendégkönyvre
Tisztelettel, egy igaz ügyért küzdő!
2009.05.31 11:24:36joungen
Ez a cikk egy mesterséges botránykeltő marhaság...eléggé uncorító és átlátszó "hátha sikerül a szarkeverés" stílusú... A 250e forint egyáltalán nem sok egy tartalomfeltöltésésrt, tartalomfejlesztésért és karbantartásért egy ekkora projektnél. A fotókért kifizetett pénz sem tűnik soknak, szerintem a cikkben feltöntetett árak teljesen reálisak. Szóval vihar a biliben.