Judit
-2 °C
8 °C

Állam az államban a filmes közalapívány?

2005.02.01. 12:40
A filmtámogatásokkal kapcsolatos adatok visszatartása miatt ÁSZ-vizsgálatot kér a 4 milliárdos állami alapot kezelő Magyar Mozgókép Közalapítvány ellen egy animációs filmeseket tömörítő érdekvédelmi egyesület. A Manifeszt azért fordult a számvevőszékhez, mert választ sem kapott azokra a levelekre, amelyekben a közalapítvány törvényes és átlátható működésére vonatkozó kérdéseiket tették fel az MMK főtitkárának.

Az Állami Számvevőszék újabb vizsgálatát kéri beadványában a Magyar Mozgókép Közalapítvány ellen a Magyar Animációsfilmes Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület. A 40 fős tagsággal működő szövetség a közhasznú szervezetekről szóló törvény alapján javasolja a magyarországi filmek állami támogatásának nagy részét kiosztó közalapítvány ellenőrizését.

Nem reagáltak

A Manifeszt azt követően fordult az ÁSZ-hoz, hogy tavaly novemberben és idén januárban az MMK főtitkárának, Tóth Erzsébetnek címzett nyílt levélében számos kifogást fogalmazott meg az MMK Animációs Szakkollégiumának döntéseivel kapcsolatban. Tóth Erzsébet és a közalapítvány illetékesei egyik levélre sem reagáltak, jóllehet a levél írói leszögezték, céljuk az volt, hogy hozzájáruljanak az MMK "jogszerűbb, igazságosabb" működéséhez.

Két cég viszi

Névvel senki sem beszél, a pénzt viszont lenyelik
Az Indexnek név nélkül nyilatkozó játékfilmesek szerint az MMK játékfilmes pályázatain is rendszeresen jelentkeznek az animációs pénzek elosztásánál észleltekhez hasonló problémák, sőt egyesek szerint az MMK államként működik az államban. Az MMK ebben a szakkollégiumban sem szolgáltat adatokat arról, hogy hány pályázatból választották ki a támogatott alkotásokat. Többen jelezték, hogy az MMK eddig hivatalosan soha nem számolt el azokkal a bevételekkel, amelyeket a pályázati díjak befizetésével nyert. A közalapítvány ugyanis nem csak azokat a pénzeket nyeli le, amelyeket az - indoklás nélkül - elutasított pályázók fizettek be, hanem pályázottnál kisebb összeget nyert támogatások esetében sem fizeti vissza a pályázati díj különbözetét. Hivatalos információt azokról az összegekről sem adott az MMK, amiket megítéltek ugyan valamely film elkészítésére, ám váratlan problémák miatt a forgatás nem indult meg, így az összeg a szervezet kasszájában maradt. Forrásaink szerint a játékfilmes cégek között is akadnak "egyenlőbbek az egyenlőknél". Az elmúlt évben az Eurofilm Kft. vihette el az összes támogatás egyötödét. Az Indexnek nyilatkozó szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az MMK filmes támogatási rendszerét a filmtörvény tavaly májusi hatályba lépésekor meg kellett volna változtatni, de ez nem történt meg. Többen pedig állítják, hogy a közalapítvánnyal szemben kritikus filmesekkel ezen a téren is érvényesített retorziókat az MMK, bár a szakmai hátrányok sohasem voltak "direkt összeköthetők" a kritikákkal. Az egy-egy számla miatt vitatott elszámolási ügyek azonban hosszú időre ellehetetlenítik a renitens filmeseket.

A filmesek szerint az elmúlt években az MMK saját alapítóinak, illetve az alapítók érdekeltségi körébe tartozó cégeknek juttatja a pályázatok során animációs filmekre elnyerhető összegek legnagyobb részét. 1999-től két cég, a Pannóniafilm Kft. és a Kecskemétfilm Kft. kasszírozhatta a támogatások többségét: együttesen 56,87 százalékot, a 20 millió forintnál nagyobb támogatások esetében pedig több mint 75 százalékot nyertek el az animációs alapból. A beadvány szerint a nemzetközi sikerek ellenére a 45 év alatti rajzflmes korosztály támogatása is aránytalaul kisebb, mint az idősebb, a kuratórium többsége által is képviselt korosztályé. Az elmúlt két évben ugyanis egyedül a Nyócker alkotói kaptak 10 milliós támogatást, míg a többi, ezt az összeget, vagy nagyobb támogatást elnyerő pályázók, mind a 45 évnél idősebb gárdához tartoznak. Ők, összesen nyolcan 153,8 millió forintot kaptak.

Jelenetenként pályázott

A Manifeszt korábban már tájékoztatást kért az MMK-elnökétől arról, hogy milyen szabályzati pontok alapján kaphat 1989 óta folyamatosan támogatást Jankovics Marcell Az ember tragédiája című egészestés filmjére. A tizenöt éve készülő produkció 2002-ig a Pannóniafilm Kft., 2003-ban először Pannóniafilm Kft. majd MA-RA Kft. és 2004-ben már a MA-RA Kft. neve alatt pályázva nyert el hivatalos összesítés hinyában becslések szerint 150 millió forintot. A Manifeszt emlékeztet arra, hogy más alkotók esetében egy pályázat beadásának nem csak az volt a feltétele, hogy a korábban kapott támogatásokkal elszámoljon a pályázó, de az adott pályázó film pénzügyi és technikai befejezésére is garanciákat kellet bemutatni. Jankovics Marcell hosszú ideje kedvezményezett alkotása az egyetlen, amely az elmúlt évtizedben évről-évre jelenetenként pályázhatott támogatásért, és akkor is nyert, amikor a rajzfilmes maga ismerte el egy interjúban, hogy az állami Pannóniafilm Kft. köztartozásokat halmozott fel, ezért váltott az általa is résztulajdonolt MA-RA Kft.-re pályázó cégként.

18 millió bennragadt

A beadvány felhívja az ÁSZ figyelmét arra is, hogy a 2004-ben az MMK szakkollégiuma 18,3 millió forinttal kevesebb pénzt osztott el a beígért keretnél, de arról többszöri kérésre sem adott információt, mire használta fel az összeget. A közalapítvány honlapján elérhető információk alapján animációs filmek gyártásának támogatására 235 millió forint állt rendelkezésére, ám ebből a tavalyi két pályázaton összesen 216, 7 millió forintot osztottak ki.

A Manifeszt Tóth Erzsébetnek küldött második levele kitér arra is, hogy néhány héttel az első levél elküldése után az MMK telefonon értesítette Patrovits Tamás, a Manifeszt elnökének cégét, mint a Vigyázat Absztrakt! című animációs rövidfilm gyártóját, hogy az általa 2003-ban elnyert 2 millió forint jogszerű felhasználását utólagosan ellenőrzi.

Jól fizet
Az Állami Számvevőszék 2002-ben már egyszer átvilágította a Magyar Mozgókép Közalapítvány működését. az ÁSZ 2003 januári jelentésében több működési szabálytalanság mellett többek között azt állapította meg, hogy a szervezet alkalmazottainak havi bruttó jövedeleme 30-50 százalékkal magasabb volt, mint az akkoriban szintén ellenőrzött más közalapítványok dolgozóinak fizetése. Az ÁSZ összesítése szerint a személyi jellegű kifizetések már 2002-ben 77,3 millió forintra rúgtak az MMK-nál.

Az MMK egy héten belül ígér reagálást

Tóth Erzsébet, az MMK főtitkára az Indexnek elmondta, mindkét "az alapítvány jogszerűségével, működésével foglalkozó" Manifeszt-levelet megkapta, az egyiket novemberben, a másikat másfél hete, és mindkettőt továbbította "az animációs alapítóknak és a szakkollégiumnak".

Arra a kérdésre, hogy miért nem méltatták válaszra a Manifesztet, azt válaszolta: "csak a második levél volt annyira részletes hogy érdemben foglalkozhattunk vele, bár - tette hozzá -, az is sok pontatlanságot tartalmazott jogilag. Jelenleg a jogászaink készítik elő erre a választ, ami minden pontra kitér, és amit egy héten belül már megjelentethetünk a nyilvánosság előtt."

Tóth Erzsébet végül felhívta az Index figyelmét arra, hogy "szakmai vita zajlik az animációs szereplők között" is. Júliusban hasonló okokra, "a producerek belső vitáira" hivatkozott Grunwalsky Ferenc, az MMK elnöke az Indexnek arra a kérdésére, hogy miért nem reagálnak érdemben a Magyar Producerek Szövetségének indítványára. A producerek a közalapítvány játékfilmes szakkuratóriumát akkor nyílt levélben többek között arra kérték, tartsa be a filmtörvényt a milliárdok osztása közben.